Bocsásd meg

Bocsásd meg énnekem, Uram,
Hogy jobban szerettem nálad
A meggyet, a mézet, a hársfavirágot,
Felhők mesekönyvét,
Apró gyerekek gügyögését,
Fiúk-lányok mosolya lobbanását,
Férfiak írott homlokát,
Kezed játéka műveit.

Bocsásd meg énnekem, Uram,
Hogy szorgosabban látogattam
A Sixtusi Máriát a názáretinél,
Hogy Tamásnál, Teréznél
Szomjasabban lestem az öreg Aranyt,
Berzsenyi mennydörgését
Meg Hamlet töprengéseit,
Hogy a zsoltár orgonaszavát is
Boldog voltam, ha átlophattam
Paraszt magyar szó furulya-dalára,
S hogy könnyeket pillámra nem a mea culpa,
Hanem a rutafa nótája szűrt
Meg a vizetárasztó tavaszi szél.

De mondd meg, Uram:
Behúnyhattam-e szemem előlük,
Mikor belőlük Te néztél reám?
Bedughattam-e szavukra fülem,
Amikor Te búgtál bennük
Kimondhatatlan sóhajtásokkal?
Nem mindegy-e az óceánnak,
Hogy kádba merik-e vizét,
Vagy metszett billikomba,
Vagy akár egy horpadt gyűszűcskébe is?

Emlékszel, Uram? a háborúban
Egy rossz talpas pohárból osztogattam
A hallgatag népfölkelőknek testedet,
És eltöltötted őket Tenmagaddal!

Engem is eltöltöttél számtalanszor
Csodálatos poharaidból,
Millió poharaidból,
S az oltárnál a Szent Kehely előtt
Úgy térdelek, mint hétpapos misén
A füstölő diákonus:
Szolgál, térdel és lóbálja a tömjént,
De a Testet és a Vért már órákkal előbb
Magához vette egy csendes misén.

Ó Istenem, ha az én árva bodza-sípom
Egy századrészét el tudná fütyülni annak,
Amit te mondtál énnekem magadról
Egy parasztdal egyetlenegy sorában!

                                                                  Sík Sándor