Gyertyák

Tíz gyertya és tíz könyörgés szentestére

Szenteste a családok különböző módon, mégis hasonlóan, imádsággal, énekkel köszöntik az Isten fiát, aki határtalan szeretetében gyermekként közénk jött. A családi ünneplés és közös imádság szebbé tételének lehetséges módja a következő családi liturgia, amit a ferences kolostorokban imádkoznak a szerzetesek egymás megajándékozása előtt. Mi is a családtagokkal, de egyedül is elimádkozhatjuk. Kellékek: Újszövetség, gyufa és tíz gyertya.
A család a karácsonyfa köré gyűlik. A családfő felolvassa a Szentírásból a Jézus születéséről szóló evangéliumi szakaszt: Lukács 2,1-20 (rövidebb változat 1-7), esetleg rövid buzdítást mond a karácsonyról, Jézusról, az ajándékról.


ÉNEK: Dicsőség, mennyben az Istennek…
CSALÁDFŐ: Karácsony éjszakáján földre szállt az Isten – őt ünnepeljük ma este. Ő a mi megváltónk és világosságunk. Örvendező szívvel és bizalommal kérjük őt:
Könyörgések, melyet egyes családtagok olvashatnak:
1. Az első gyertyát gyújtsuk meg az Atyaisten imádására, aki úgy szeretett minket, hogy egyszülött Fiát küldte el nekünk, hogy senki el ne vesszen közülünk, hanem mindegyikünk az üdvösségre jusson. Hogy Isten örök országába egykor mindnyájan hazaérkezzünk. Hallgass meg Urunk! (meggyújtja a mécsest)


Közösen válaszoljuk: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
2. A második gyertyát gyújtsuk meg a Fiúisten imádására, aki irántunk való szeretetből a mi testvérünk lett. Nézzétek, az Isten milyen alázatos! A világosság a világba jött, hogy mindaz, aki benne hisz, annak örök élete legyen. Vezess minket Urunk az örök élet teljességébe! Hallgass meg Urunk! (meggyújtja a mécsest)
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
3. A harmadik gyertyát gyújtsuk meg a Szentlélek imádására. Azért testesült meg a Fiúisten, hogy nekünk adja a Szentlelket. Általa vagyunk az ő testvérei és az Atya gyermekei. Engedd Urunk, hogy mindig a Te Lelked erejében és örömében éljünk! Hallgass meg Urunk! (meggyújtja a mécsest)
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
4. A negyedik gyertyát gyújtsuk meg a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére, aki Isten Fiát e világra hozta, a Szentséges Isten Anyja oltalmát kérve. Hallgass meg Urunk! (meggyújtja a mécsest)
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
5. Az ötödik gyertyát gyújtsuk meg Szent Józsefnek, az igaz férfiúnak tiszteletére, aki a mai éjszakán Isten Szent Fiát először szólíthatta fiának. Imádkozzunk, hogy Istennek mindig hűséges gyermekei maradjunk! Hallgass meg Urunk! (meggyújtja a mécsest)
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
6. A hatodik gyertyát gyújtsuk meg a pápáért és minden elöljárónkért! Imádkozva kérjünk nekik békességet. Hallgass meg Urunk! (meggyújtja a mécsest)
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
7. A hetedik gyertyát gyújtsuk meg egymásért, megköszönve Istennek, hogy egy családba hívott meg bennünket. Adjon a szívünkbe egymás iránt türelmet, irgalmat, békességet. Távollevő rokonainknak is adjon boldogságot. Szüleinknek, testvéreinknek, barátainknak és jótevőinknek, élőknek és holtaknak adjon örök életet! Hallgass meg Urunk! (meggyújtja a mécsest)
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
8. A nyolcadik gyertyát gyújtsuk meg minden keresztényért, a keleti testvérekért, a protestáns testvérekért és mindazokért, akik Jézust üdvözítőjüknek vallják. Urunk, add meg nekik a hit útján az istenlátás boldogságát! Hallgass meg Urunk! (meggyújtja a mécsest)
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
9. A kilencedik gyertyát gyújtsuk meg Izrael fiaiért, hogy ők, akik egyedül várták évezredeken át a Világ Üdvösségét, a Törvényt betartva, tehát szeretetben élve felismerjék Jézusban, az ő testvérükben az élő Isten Fiát, mire dicsőségben újra eljön. Hallgass meg Urunk! (meggyújtja a mécsest)
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
10. A tizedik gyertyát gyújtsuk meg mai vacsorának örömére, mely már előre jelzi azt a másik asztalt és mennyei lakomát, melyre meghívásunk van Krisztus Urunk által. Hogy mindannyian asztalodhoz ülhessünk Isten Országában. Hallgass meg Urunk! (meggyújtja a mécsest)
Kérünk Téged, hallgass meg minket!
CSALÁDFŐ: Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atya akaratából emberré lettél, és köztünk lakoztál, hogy megoszd velünk az emberi élet örömeit, gondjait, bánatát. Megtestesülésed szent titkára kérünk, segíts most veled együtt úgy élnünk, hogy egykor veled legyünk az örök dicsőségben is. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.


Egymás köszöntése
A családtagok boldog ünnepet kívánnak egymásnak, énekelnek (Pásztorok, pásztorok, Istengyermek, és más karácsonyi ének…), majd megajándékozzák egymást.

Örvendezzünk az Úrban

forrás: Élő Víz

Jézus Krisztus szeretet parancsa.

“Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.”

(Máté 5; 43-44.)

Kedves testvérek!

Kérem engedjék meg, hogy ezen Újszövetségi idézettel kezdjem. Miért? Gondoljuk végig. E szakasz mindegyik evangélistánál szinte megtalálható, főként a szinoptikusoknál. Nagyon fontos és nehéz parancs ez. Hisz mi emberek nem igazán tudunk ezzel nagyon sokat kezdeni emberi mivoltunkból kifolyólag. Istennek persze ez sokkal könnyebb. Viszont Jézuson keresztül megmutatja, nekünk hogyan is kell ezt tennünk. Gondoljunk csak arra, hogy mikor eljön az idő, és neki a próféták által megjövendölt áldozatot be kell mutatnia Isten akaratából nem haragszik azokra kik elfogják, megkorbácsolják és megfeszítik. Sőt sajnálja és imádkozik értük a kereszten. Képesek vagyunk e mi erre? Megtudjuk e tenni, hogy aki valamilyen formában nagyon mélyen megbánt minket, azt nem utáljuk meg, hanem imádkozunk érte? Nehéz, ugyan de nem lehetetlen Isten segítségével mind ez menni fog.

De találunk, más szeret parancsot is például: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lukács 10:27)

Újra és újra megtaláljuk, a szeret parancsot valamilyen formában. Ez az egyik legfontosabb parancs. Itt a földi vándorlásunk során nem csak próbatételek teljesítést kell végezzük az örök boldogság elérése érdekében. Mi egymásra is vagyunk utalva. Nem ölhetjük, verhetjük vagy bármely más módon bánthatjuk a másikat! Miért? Nagyon egyszerű erre a válasz. Mi TESTVÉREK vagyunk. Krisztus Urunk által. Ki emberré lett, és így a mi testvérünk is. Gondolkodjunk el rajta.

Így karácsony közeledtével ez nagyon is aktuális kérdés. Hisz nem csak a megváltónk születése napját várjuk, hanem egy számunkra nagyon fontos testvér születésnapját is egyben. Mind két elnevezés fontos és igaz. Megváltónk és testvérünk, sőt Urunk is, hisz az Atyának fia. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy aki minket megváltott és Urunk is az egyben testvérünk is. Testvérek szeresük egymást. Ne ellenségeskedjünk, legalább ebben az időben bocsássuk, meg egymásnak minden bűnt-mit ellenünk elkövetett valaki.

A tanítványok befogadása (10, 40-42)

(Mk 9,41; Lk 10,16; Jn 13,20)

40. Aki titeket befogad, az engem fogad be,
és aki engem fogad be, az azt fogadja be,
aki elküldött engem.
41. Aki befogad egy prófétát azért, mert az
próféta, prófétának járó jutalmat kap;
aki pedig egy igaz embert fogad be azért,
mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat
kap.
42. Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet
ad inni egynek a kicsinyek közül, mert
az tanítvány: bizony, mondom nektek,
semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.

Ez az ige szakasz mit itt olvashattak pedig hívja fel figyelmünket arra, hogy ne csak megbocsássunk egymásnak, de ha valamelyikünknek szüksége van valamire, akár egy pár kedves szóra akkor azt ne tagadjuk meg tőle. Ha „elesett” segítsünk rajta. Segítsünk azon testvéreknek kik így karácsony közeledtével hajlék nélkül vagy mély szegénységben élnek. A hajléktalannak ne pénzt adjunk, hanem ruhát vagy ételt. Mint ahogyan nemrégiben a híradásokban halhattuk, hogy egy pesti aluljáróban egy rendőr saját pénzéből vett cipőt egy hajléktalannak. Nem sok, vagy nagy értékű ajándékot adott. De mégis azt, adta amire a legnagyobb szüksége volt ott a hideg aluljáróban. Cipőre. E cipő akkor és ott a legértékesebb volt a hajléktalan számára. Sokan nem tudják, hogy a Ferences Szegénygondozó Nővérek egész évben ehhez hasonló módon segítenek embertársaiknak. Egy 85 évvel ezelőtt megalkotott program, módszer alapján. Gondolom kitalálták, hogy ez az Egri Norma.

Karácsony táján legyünk mi is szociálisan érzékenyek, vállaljuk fel ha segítünk valakinek. Ne féljünk segíteni másoknak. Sosem tudhatjuk, hogy mikor van ránk szükség. Álljunk készen a segítségnyújtásra. Egy - két évvel ezelőtt a Ferences Szegénygondozó Nővérek általános főnöknője Takács M. Klarissza nővér cikkét közöltük le itt a blogon. A következő rész is szerepelt benne. Engem nagyon megfogott és az óta sokszor beszéltem róla másoknak. Így karácsony közeledtével a segítség nyújtás egyik igen megható példájaként szeretném, újra elővenne e kis szakaszt a cikkből. Bízom benne, hogy önöket is megérinti e megható történet.

„Egy este csengetnek. Jól öltözött fiatalember kér két gyermekének valami ennivalót, mert a felesége lelépett pénzzel, bankkártyával, gondolkodni is alig képes. Vasárnap este van, minden zárva. Kihez forduljon? Milyen nagy értékké válik ilyen helyzetben egy fél kenyér, egy péksütemény, 1 kg. cukor.”

Segítsünk egymásnak, egymáson. Álljunk készen a segítségnyújtásra vagy annak elfogadására! A saját környezetünkben, ha kicsit jobban körülnéznünk biztosan találunk, olyan valakit kinek segíthetünk valahogyan. Például egy magányosan karácsonyozó szomszéd vagy ismerős, vagy ismeretlen laki környékünkön. Ne menjünk el mellette szó nélkül. Álljunk meg egy kicsit, beszélgessünk vele. Legyen hozzá egy pár kedves szavunk. Ha beinvitál, fogadjuk jó szívvel és éreztessük vele, hogy van aki odafigyel rá, és nincs egyedül. Soha sem tudhatjuk, hogy mikor kerülünk hasonló helyzetben. Gondoljunk bele és így látogassuk meg magányosan élő embertársainkat környezetünkben. Ne szégyelljünk segíteni vagy éppen segítséget kérni.

Kívánok minden kedves testvéremnek Krisztus Urunk és Istentől áldott, békés karácsonyi Ünnepeket!

Szabó Tamás

A fogyasztói társadalom és a keresztény ember

A keresztény embernek minden korban van küldetése, és minden kor hordoz magában isteni üzenetet. Ennek felismerése azonban nem olyan egyszerű. Sokan teljes elfordulással tekintettek (tekintenek) saját korukra, mások pe­dig úgy gondolták (gondolják); Isten azt kí­ván­ja tőlük, hogy koruk embereként úgy vál­ja­nak korszerűekké, ha vallásosságukat az adott helyzet elvárásainak megfelelően for­mál­ják.

A fogyasztói társadalomhoz több módon lehet viszonyulni. Vannak, akik rettegve tekintenek erre a társadalomra. Valami jobb, emberibb vi­lág­ról álmodnak, és elhangzanak a vég­idő­ket sejtető jövendölések, vagyis mind­az, ami most van, elpusztul és fel­per­zse­lődik. Né­me­lyek azt a meg­oldást tartják egyetlen kiútnak, hogy elszigetelik magu­kat ettől a tár­sa­da­lom­tól, hátat fordítva mind­annak, ami valamelyest is rá utal. Mások pedig a szabadság­ra hivatkozva, a kor szellemét felmagasztalva átveszik a fogyasz­tói társadalom gondolkodásmódját, sodródnak a nagy átlaggal abban a tudatban, hogy így válnak önálló, szabad emberekké, adott esetben széles látókörű keresztényekké.

A szélsőségek sosem jók, de szükségesek. Mindig az ellentétek feszültségében születtek meg a valósághoz közelálló életszemléletek és cselekedetek. Nekünk is vállalnunk kell ezt a feszültséget, ha azt akarjuk, hogy keresztény módon jelenjünk meg ebben a társadalomban.

A konzum-társadalom alapvető filozófiájához tartozik a fogyasztás. Ez a mozgatórugója, és ez a legfőbb érték, hiszen ezáltal növekszik a pénz mennyisége, melyet újabb beruházásokba lehet forgatni, újabb részvényeket kibocsátani és ezzel több vagyonra szert tenni. A fogyasztói vágy növelése a tömegek felé a reklámokon keresztül történik. Az egyes termékek fejlesztésénél már elsődlegesen nem az alkotás, kreativitás és az ebből adódó siker a mozgatórugó, hanem a minél jobb eladhatóság, a konkurencia háttérbeszorítása. A reklámokon úgy tűnik, hogy az egyes személy a fontos, a valóságban azonban a termék eladása. Csak gondoljunk bele, egy óriás-üzlethálózat igazgatóját mit érdekli az, hogy a Juliska néni heti bevásárlását olcsóbban tudja megoldani, hogy aztán több maradjon a hónap végéig, hogy gazdaságos margarint használ vagy sem? Ez a szempont fel sem merül. A lényeg: a vásárló jól érezze magát, az a benyomása legyen, hogy jól és olcsóbban vásárolt. Mindezt a minél több áru eladása reményében teszik. A reklámszakemberek tökéletesen tudják; az ember akkor fogható meg igazán, ha személyesen van megszólítva. Fontos, hogy olyan színezetben kerüljön az egyes portéka a vevő elé, mintha pont arra lett volna szüksége. Vegyük csak kezünkbe a különböző akciókat propagáló újságokat. Amikor elkezdjük forgatni, akkor jut eszünkbe, hogy tényleg, kéne egy sze­metes kosár a sarokba, és itt most elég ol­csón adják, hiszen akciós. A következő lapon egy tetszetős mozgásérzékelős reflektor van, mi­re azt gondoljuk, „tényleg ám, milyen fon­tos lenne a hátsó udvarba ez a lámpa”: „hogy ez eddig nem jutott eszembe!”" ALAPJÁBAN VÉ­VE NEM ÉN VOLTAM AZ, AKI A SZE­METES KOSÁR ÉS A REF­LEK­TOR MEG­VÁSÁRLÁSBAN DÖN­TÖT­TEM, BÁR ÚGY TŰNT. Nem a hét­köz­napi életben meg­tapasztalt hiány hozta elő a vá­gyat, hogy vá­sároljak, hanem valami indokot kerestem arra, hogy vásárolhassak, mert a vásárlás utáni vágyat felébresztették bennem. Az emberben ott az igény a szerzésre, és ezt könnyen ki lehet használni. Nézzük csak meg. Amíg nem volt Pécsett Metro és Tesco áruház, a polgárok addig is vásároltak. Nem azért épült a két áruház, mert Pécs városának lakói nem tudtak volna élni e bevásárlóközpontok nélkül. A folyamat éppen fordítva zajlott le: felépült több nagy központ és ezzel együtt fellépett az emberekben az igény, hogy vásárolni menjenek. Végülis ez volt a cél.

Hiszem, hogy a keresztény ember képes megszentelni a bevásárlóközpontokat és a fogyasztói szemléletet. Nem létezik, hogy Istennek semmi köze ne lenne mindahhoz, ami zajlik körülöttünk! Ha pedig van, akkor meg kell keresni, milyen módon üzen ezeken az eseményeken, jelenségeken keresztül, és mi a feladatunk. A kereszténységhez mindig hozzátartozott a szabadság. Nem elsősorban a döntés szabadságára gondolok, hanem a valamitől, illetve a valamire szabad ember állapotára. Ahhoz, hogy Istenben éljek, feltétlenül fontos, hogy Vele megbeszélve tegyem meg a következő lépést. Hiszem, hogy az az ember, aki dialógusban él Istennel, a fogyasztói társadalomban is szabad tud maradni, azt tudja kiválasztani, amire valóban szüksége van és nem azt, amiről elhitetik, hogy szükséges. Tud választani a dolgok között. „Ezt most megveszem, mert átgondoltam, hogy valóban szükségem van-e rá. Beszéltem róla mással, Istennel.” Valahogy így szenteljük meg a vásárlásunkat is, nem csak egy puszta tény lesz! , hanem átgondolt és valamilyen formában Istent is bekapcsoló döntés. Ezzel a tettünkkel másoknak is szabadságot adunk, hiszen tanulhatnak tőlünk. Nem riasztjuk el őket a hideg valóság ecsetelésével, ami önmagában igaz lehet, de mit sem értenének belőle, hiszen a tv, a rádió és egyéb tömegtájékoztatási eszközök kellőképpen beleégették tudatukba a vásárlás fontosságát. Ami számukra fontos és nélkülözhetetlennek tűnik, rajtunk keresztül úgy mutatkozzék meg, mint ami emberhez méltó és többé-kevésbé a szabadságot szolgálja.

Mivel a keresztény ember normális esetben nem olyan fontos önmagának, nem is érinti meg annyira a reklámok szövege, melyek egyfajta elfogadottságot, értékesség tudatot igyekeznek a portékákon keresztül sugallni. Erre azok fogékonyak, akik bármilyen okból szemük előtt csak önmagukat látják, vagy legtöbbször önmagukat.

A másik alapvető probléma, hogy a fogyasztói társadalom nem tudja a dolgokat „élvezni”, csak „használni”. Ezt a képességét azért vesztette el, mert miután megvásárolt valamit, hamarosan más lép a piacra, ami jobb, minőségibb az előzőnél. Így aztán hamar a jobbikat választja, anélkül, hogy az előzőt jobban megismerte volna. Ami ennek akadálya lehet, nem a józanság, hanem a pénz hiánya. De ha keresztény szemmel nézem, akkor a teremtés szemüvegén keresztül kell tekintenem a dolgokat is. Ha valami használható, és feladatomat akadály nélkül el tudom látni vele, nem érdemes lecserélni pusztán csak azért, mert van már jobb is. Egy alkalommal nagyon meglepett és elcsodálkoztam, ahogy egy idős házaspár beszélt a kis autójukról. A kicsi kocsi „családtag” volt, minden abnormalitást nélkülözve. Kedvesen beszéltek róla, úgy is volt berendezve. Meg volt becsülve a kis járgány. Ebben sem túlzás, sem betegesség nem volt. Egyszerűen rendeltetésszerűen volt használva, vagyis nem azért volt, mert status szimbólum kellett, hanem azért mert utazni akartak.

Tudjunk örülni annak, amink van. Ne azért, mert modernebb - bár ez sem megvetendő - hanem elsősorban azért, mert használható, segít munkánkban, családi életünkben, emberi kapcsolatainkban. Ha alapvetően azt tekintem, hogy emberségem legfontosabb része a szeretet, emberi kapcsolataim, Istennel megélt egységem, akkor a dolgokat mindezek fényében fogom használni. Ha ellenben hiányoznak ezek a szempontok, illetve kizárólagosan az „eszközök” világában élek, akkor természetes, hogy ezek fogják meghatározni tetteimet és adott esetben vásárlásomat, a fogyasztói társadalomhoz való viszonyulásomat.

Kérjük Isten segítségét, hogy tudjunk ebben a világban Isten akarata szerint tájékozódni és ilyen módon tanúságot tenni. Szent Pál apostol szavai adjanak bátorítást: "Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak." (Gal 5,13)

Bátor Botond pálos szerzetes

„… már hajnalban kimentem az Úr szőlőjébe”

Egy történet 2001-ből

Szeptember 3-án volt 70 éve, hogy Kandid testvér letette első fogadalmát. Most 87 éves, így ha kicsit is utánaszámolunk, megdöbbenünk, hogy milyen fiatal kora óta él a ferences rendben, hűségben és kitartásban. Éppen e hűség titkát szemléljük, amikor életéről kérdezzük.

- Kandid testvér hogyan hallotta meg Isten hívó szavát? Hogyan lett ferences immár több mint 70 éve?

Maguknak néha mondogatom, csak így humorosan: Hát igen, én már hajnalban kimentem az Úr szőlőjébe. Mindössze 14 éves voltam, amikor ferences barátok jártak nálunk – Jánoshalmán – alamizsnát gyűjteni. Amikor megláttam őket, azonnal elhatároztam, hogy én is ilyen barát leszek. A szót tett követte. Aztán néhány nap múlva levél érkezett a főnökségtől, hogy menjek el. Elmentem és megegyeztünk, hogy ott maradhatok. Egy idő után előhozakodtam a főatyának, hogy tanulni szeretnék, mert pap is szeretnék lenni, de ő azt mondta: Matyikám hát az nem úgy van. Akkor egy világ omlott össze bennem; most mi lesz velem? Végül elhatároztam, hogy nem tanulok, de egész életemet a Jó Istennek áldozom munkával. Így is lett. A noviciátus után öt évvel tettem örökfogadalmat, mert még nagyon fiatal voltam. Aztán a nyomdába kerültem betűszedőnek, és itt 8 év alatt alaposan kicsiszolódtam. Vizsgákat tettem és minden téren műveltem magam. Kitanultam a hőszigetelő szakmát és a könyvkereskedelmet, amelynek nagy hasznát vettem később, amikor vezető állásba kerültem a feloszlatás után.

- Hol érte a feloszlatás?

A Magyar Szentföldön, ami a Hűvösvölgyben épült, de aztán nem lett kész egészen. Ott voltam irodavezető. A feloszlatás villámcsapásként ért. Bekerültem a könyvkereskedelembe. Érden két idős néni fogadott be, ott laktam. Hivatali idő után privát munkákat vállaltam, abból tudtam megvenni két telket.

- A feloszlatás mennyire befolyásolta a ferences elköteleződését? Nem ingatta meg elhatározását?

Nem. Annyira összevisszaság volt az egész országban és a rendben is, hogy azt sem lehetett tudni, hogy hogyan kötnek most a fogadalmak. Én megtartottam őket, csak kint éltem a világban.

- A rendszerváltozás óta itt él újra Szécsényben, a kolostorban. Hogyan történt a visszatérés?

Amikor lazult a diktatúra, bejártam a Margit körútra és Pasarétre, így tartottam a kapcsolatot a renddel és a fiatalabbak közül ezért ismertem olyan sokat. Gergely atya első miséjén is ott voltam Solymáron. Aztán 1989 őszén eljött a lakásomra Hegedűs Kolos főatya, és közölte, hogy vége a kommunizmusnak, volna-e kedvem visszajönni? Mondtam neki: Ha van hova! Ő Szécsényt ajánlotta és ez így is lett. Három testvérrel „honfoglaló” voltam itt. Nagyon el volt hanyagolva az épület, ezért gondoltam: na itt az ideje, hogy jót tegyek. Eladtam a telkeket, hogy pénz le­gyen. Elsőre a templom és a kolostor tetőzetét cseréltük ki, aztán a torony újítása, egyebek. Az itteniek is nagyon ki­­vették a részüket a segítésben. Örök hála érte! A hívek a temp­lom előtti Lourdes-i barlangot kapták érte ajándékomul.

- Ha visszatekint az elmúlt 70 évre, mi az, amiért elsősorban hálát ad?

Amikor rászorultam vagy valami nehézségem volt, mindig Isten segítségét kértem, és Ő mindig meghallgatott engem. Nem tudom, miért. Választott vagyok… Talán ezért vagyok a leghálásabb.

- Ha arra kérem, mondjon néhány kulcsszót mindenkinek, aki egy hasonló élethivatás előtt áll, mit mondana, mit testál ránk Kandid testvér?

Hűség és kötelességteljesítés. Engedelmesség. Meg az imádság. Régen nem mondtuk közösen a zsolozsmát, mert mi, laikus testvérek Miatyánkokban végeztük a napi imádságot. Most jó, hogy együtt van a zsolozsma; ez egy jó rendelkezés. A kötelességteljesítést elsősorban a munkára értem. Nekünk mindig ez volt a dolgunk. Talán azért vagyok már csak, mert szeretek dolgozni… és már nem bírnám munka nélkül. Igen. Aztán lassan lejár az óra…

lejegyezte fr. Előd

Aki szereti életét,

elveszíti azt, aki viszont gyűlöli életét e világon, megmenti azt az örök életre (Jn 12, 25). Olyan igazságról van szó, amelyet a mai világ gyakran elutasít és megvet, a lét legfőbb szem­pont­jává téve az ön­sze­re­te­tet. De a hit tanúi, akik pél­dájukkal szólnak hoz­zánk nem úgy tekintettek saját hasznuk­ra, jólétükre, túlélésükre, mint az evan­gé­liumhoz való hűségnél nagyobb érté­kek­re. Gyen­ge­ségükben is bát­ran el­len­álltak a rossznak. Törékenységükben is su­gár­zott a hit és az Úr ke­gyel­mé­nek ereje.

Kedves Testvérek! Az ér­té­kes örökség, amelyet ezek a bátor tanúságtevők ránk hagytak, minden egyház és egyházi közösség közös kincse. Olyan örökség, amely erősebb hangon szól, mint a megosztottság tényezői. A vértanúk, a hit tanúinak ökumenizmusa a legmeggyőzőbb: megjelöli a XXI. század keresztényeinek az egység útját. A húsvét fényében megélt Kereszt öröksége ez: örökség, amely gazdagítja és segíti a keresztényeket, miközben az új évezred felé haladnak. Ha büszkék vagyunk erre az örökségre, ez nem részrehajlás, még kevésbé annak a vágya, hogy elégtételt nyerjünk üldözőinktől, hanem azt akarjuk, hogy nyilvánvalóvá váljon Isten rendkívüli hatalma, amely szüntelenül működött minden időben és minden ég alatt. A magunk részéről mi is megbocsátunk, követve annyi tanú példáját, akiket akkor gyilkoltak meg, miközben imádkoztak üldözőikért.

Az éppen megkezdődött évszázadban és évezredben maradjon eleven ezeknek a testvéreinknek az emlékezete. Sőt növekedjék! Adják át nemzedékről nemzedékre, hogy kicsírázzon belőle a mély keresztény megújulás! Mint rendkívüli értékű kincset őrizzék az új évezred keresztényei és a Krisztus-tanítványok teljes egysége elérésének legyen a kovásza! Lelkemben mély meghatottsággal fejezem ki ezt a kívánságomat. Imádkozom az Úrhoz, hogy a tanúk mindent körülvevő serege segítsen bennünket, minden hívőt, hogy hasonló bátorsággal fejezhessük ki Krisztus iránti szeretetünket; Aki örökké él egyházában: mint tegnap, úgy ma, holnap és mindörökké!

(részlet II. János Pál pápa beszédéből, melyet a XX. század vértanúinak emlékére rendezett  összejövetelen mondott a Colosseumban)

Babits Mihály: Eucharistia

Az Úr nem ment el, itt maradt
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös nagy szent titok!
Az Istent esszük mint az ős
törzsek borzongó lagzikon
ették itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriási
halott királyok ereje
szállna mellükbe, - de a mi
királyunk Krisztus nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.
A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
Ő óriásabb óriás!
Ki két karjával általér
minden családot, s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet.
Mit ér nekünk a Test a Vér,
ha szellemében szellemünk,
nem részes, s úgy vesszük őt
mint ama vadak
a tetemet vagy a totemet?
Áradj belénk hát óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket,
Amikkel törzs és vér leköt,
hogy szellem és ne hús legyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér - népek közt, mint a fák,
kiket a mennyből táplál a Nap.

A Szentlélek: szeretet

A Szentléleknek a Bibliában felsorolt három különböző vonása – ajándék, közösség, öröm – egyetlen dologra utal, amelyik mindezeket tartalmazza: a szeretetre.

Az ajándék a szeretet jele. „Isten ajándékai között ennél nincs kiválóbb. Ez az egy, ami szétválasztja az örök ország fiait és a kárhozat fiait. A Szentléleknek más ajándékai vannak, de szeretet nélkül semmit sem érnek” (Szentháromságról XV).

A közösség is a szeretet jele és tükröződése. A szeretet úgymond a közösség tartalma, mert az biztosítja a személyek között a tökéletes és mély egységet. A közösség nem más, mint több, lélekkel és értelemmel megáldott lény találkozása a szeretetben.

Végül is honnan származik az öröm és a vidámság, ha nem szeretetből, s abból, hogy szeretnek minket? Minden lényben van – mondja Ágoston – egyfajta gravitációs törvény, amellyel saját egyensúlyi és nyugalmi helyzetét keresi. Az értelmes lények számára ez a vezérelv a szeretet. A szeretet, - ami miatt szívünk Istenhez igyekszik és nyugtalan, míg meg nem nyugszik benne, - a Szentlélek, „aki az az ajándék, amelyben a nyugalmat élvezzük, amelyben Téged élvezünk.”

A Szentlélek Isten, aki Istentől származik, amikor az embereknek adatik, meggyújtja bennünk a szeretet tüzét Isten és ember iránt, és Ő maga is szeretet. Az ember magától nem szeretheti Istent, csak Ő adhatja meg hozzá a képességet. Ezért mondja folytatólagosan: „Azért szeretjük őt, mert Ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,10).

Milyen szeretetről van tehát szó? Elsősorban nem a mi Isten iránti szeretetünkről, hanem Isten szeretetéről, amelyik a testvérek iránti szeretetre indít. Ez az a szeretet, amelyet Pál a karizmák legnagyobbjának és legmagasztosabb útnak hív (vö. 1Kor 12,31). A karizmák legnagyobbja azért, mert összetartja a részeket, az a forrás, amelyből az összes karizma fakad: nem egy karizma a többi mellett, hanem a legmagasztosabb. Egyszóval Ő maga a karizmák ajándékozója: a Szentlélek.

A törvény két legnagyobb parancsa a Szentlélekben egyesül, s amelyet épp ezért „új törvénynek”, „belső törvénynek”, „lelki törvénynek” mondanak. Ha van prófétai kép, amely mindennél jobban kifejezi azt a képet, amit a Szentlélekről eddig magunknak alkottunk, akkor az Ezekiel prófétáé (11,19): A Szentlélek „az új szív”, amit a Krisztus által megváltott ember azért kapott, hogy szeresse Istent és a testvéreit.

Raniero Cantalamessa

„Az Isten Országa öröm a Szent­lé­lek­ben.”

A Szentlélekkel kapcsolatban Szent Ágostont különösen három kijelentés ragadta meg az újszövetségi Szentírásban: a Szentlélek az ajándék, a Szentlélek a közösség és a Szentlélek az öröm.

A Szentlélek Ajándék! Elég kimondani ezt a szót, és a Biblián keresztül máris világossá válik a tanítás, egyik a másik után, mint megannyi fényes pont, amelyek egymást követik, hogy végül egyetlen fényutat alkossanak. Jézus azt mondja a szamariai asszonynak: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, ki mondja neked: adj innom, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked” (Jn 4,10). Hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy Isten ajándéka éppen a Szentlelket jelöli? Ezt mondja nekünk János evangélista: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem, annak szívéből élő víz folyói fakadnak. Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek” (Jn 7,39). Pál apostol ehhez hozzáteszi, hogy Jézus „fölmenvén a magasba ajándékokat osztott az embereknek” (Ef 4,8). De mi az, amit Krisztus adott az embereknek mennybemenetele után? A Szentlelket, amelyet az egyházra árasztott Pünkösdkor! Ez a nagy, az egyetlen ajándék, amely az egyházra áradva oly sok különböző ajándékra oszlik… „A Szentlélek, aki maga az Ajándék, szétosztja Krisztus minden tagja között a közös ajándékot. Az egyes tagok nem kapnak meg mindent, hanem az egyik ezt, a másik azt, bár a Szentlelket, aki mindenkinek kiosztja a magáét, mindnyájan birtokolják.” (A Szentháromságról XV). A teljes ajándékot, amely az összes ajándék összessége, csak Krisztus egész teste, vagyis az Egyház birtokolja.

A Szentírás a Szentlelket közösségnek (koinoia) is nevezi, az Atya és a Fiú egymás közötti közösségének.   Ő mindkettőnek a Lelke, az Atyáé és a Fiúé, amint az Írás hol az „Atya lelkének”, hol „Jézus Krisztus Lelkének” nevezi. A Szentlélek tehát az Atya és a Fiú közössége, minden egység és minden közösség forrása. Éppen ezért „Ő az Isten és közöttünk való közösség is”: az Atya és a Fiú azt akarták, hogy közösség legyen köztünk és köztük. Az Istennel való személyes közösség és a köztünk levő egyházi közösség mind egy forrásból fakad, ez a Lélek. „A Szentlélekkel egységben” kifejezés, amelyet annyira kedvel a liturgia, ima formájában fejezi ki ezt.

A Szentlélek harmadszor öröm, vidámság. A bizonyítékot részben a Szentírás adja, amely oly gyakran társítja az örömöt a Szentlélekkel (ApCsel 13,52: „A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.” Róm 14,17: „Az Isten Országa öröm a Szent­lé­lek­ben.” Gal 5,22: „A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség.”) De ebben az esetben a hagyománynak is jelentős súlya van: „Az Atyának és az Ő Képé­nek (ez a Fiú) kimondhatatlan ölelése nincs öröm, szeretet és vidámság nélkül. A Szentlélek az összes teremt­ményt elárasztja mérhetetlen gazdag­sá­gával és bőkezűségével, azok befo­ga­dóképessége szerint.” A Szentlélek – Szent Ambrussal szólva – az a folyó, amelyikről a 46. zsoltár beszél s amely a magasból jön és „ágai felüdítik Isten városát”, vagyis az Egyházat.

Márványtömb

Limai Szent Rózáról mondják, hogy látomásában az Üdvözítő egyszer egy műterembe vezette. Ott ültek az emberek, akik komolyan életszentségre törekedtek, mindegyik egy-egy márványtömb előtt, és vésték, alakították. Némelyek már majdnem egy kész remekművet munkáltak ki a rideg kőből, mások ellenben még az elején tartottak és még csak egy formátlan tömb volt előttük. Köztük észrevette Szent Róza saját magát is, amint kalapáccsal és vésővel a márványtömbje előtt ül, és könnyek közt vonásról vonásra alakítja ki a képet, melyet Isten öröktől fogva alkotott róla.

Szegényekkel a középkorban

Szent Lajos király gyakran szolgálta ki „a szegényeket, akiknek enni adott, és naponta hármat közülük saját asztalához ültetett; néha mindent fölülmúló szeretettel fogyasztotta el ételük maradékait. Amikor a kórházakba ment, s ez gyakran történt, általában az olyan betegek ápolását vette át, akik a legutálatosabb bajokban szenvedtek; hajadonfőtt és térden állva szolgálta o´´ket, személyükben a világ Üdvözítőjét tisztelve, és olyan szeretettel fordult feléjük, melyet a leggyengédebb anya is alig érez gyermekei iránt. — Szent Erzsébet, a magyar király leánya, amilyen gyakran csak tehette, a szegények közé ment; néha szegény asszonynak öltözve jelent meg udvarának hölgyei között, és azt mondta: ’Ha szegény lennék, így öltözködnék’. Istenem, mily szegény volt az a fejedelem és ez a fejedelemasszony minden gazdagságuk mellett, és milyen gazdag a szegénységükben! Boldogok, akik ily módon szegények, mert övék a mennyek országa. Az utolsó ítélet nagy napján a szegények és a királyok királya azt fogja nekik mondani: ’Éheztem és
enni adtatok; meztelen voltam és felöltöztettetek; vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot’!” (Mt 25,34-36, Filotea III,15)

Szentekről

Sziénai Szent Katalinnak ígérte meg egyszer az Úr egy látomásban: „Leányom, gondolj rám, és én állandóan rád fogok gondolni!”
Szent Teréznek az imakönyvében volt egy darab papír, melyen saját verse volt:
„Semmito´´l se félj!
Semmi ne ijesszen!
Elmúlik minden.
Isten ugyanaz marad.
Mindent elér a csendes türelem.
Akié Isten, annak semmi sem hiányozhat.
Isten egyedül — elég!”

Xavéri Szent Ferenc egyszer egy nagy bűnöst gyóntatott, és egy nagyon kis elégtétellel adta meg neki a eloldozást. Amikor a bűnös ezen csodálkozott, azt mondta neki: „Majd én kiegészítem a te elégtételedet.” S utána több napon keresztül szigorú böjtöt tartott, és véresre ostorozta magát.

Szűz Szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek!

Tied életben és halálban,

Tied jó és balsorsban!

Tied küzdve, szenvedve,

Tied most és örökre!

Szűz Szülője Istennek,

Engedd, hogy Tied legyek!

                  

Anyám, benned bízom és remélek!

Anyám, te utánad epedek.

Anyám, Te jóságos, kegyelmezz,

Anyám, Te hatalmas, védelmezz!

Anyám, ó, jöjj, segíts imádkozni!

Anyám, ó, jöjj, segíts küzdeni!

Anyám, ó, jöjj, ne hagyj elveszni!

Hiszen bírsz segíteni, ó hatalmas!

Fogsz is segíteni, ó, irgalmas!

Kell is segítened, ó, hűséges!

Fogsz is segíteni, ó, kegyelmes!

                     

Anyám, Te vagy a kegyelmek Anyja,

Szomorúak vigasztalója,

Bűnösök oltalma, menedéke,

Föld reménye, menny ékessége!

Ki kérte még segélyedet hasztalanul?

Ki távozott tőled meghallgatatlanul?

                     

Azért bizton mondom minden szenvedésben:

Mária mindig segít, minden időben!

Biztosan állítom életben, s halálban:

Mária mindig segít, minden balsorsban.

Azért hiszem, s meg is halok e hitemben,

Hogy Veled leszek, ó, Anyám fenn az égben!

Ámen

Égi édesanyánk

Égi Édesanyánk, Világ Királynője!

Nevednek erejével zúzd össze a Sátánt

Minden eszközével együtt!

Belőlünk pedig nevelj szenteket

A kegyelem által.

Győzd le bennünk a világ szellemét

és győzd meg általunk a világot,

Hogy minél előbb eljöjjön Jézus Szíve országa

a Te Szeplőtelen Szíved által, akié vagyunk egészen. Amen