Ian Higgins és Dominic Higgins filmjében a
Mária-jelenések után húsz esztendővel Lúcia dos Santos mint kármelita
szerzetesnővér idézi fel a történteket.
A portugáliai Fatimában, az Iriai-völgyben 1917. május 13. és október
13. között Szűz Mária hat alkalommal jelent meg három kis
pásztorgyermeknek, a tízéves Lúcia dos Santosnak és két
unokatestvérének, a kilencéves Francisco Martónak és a hétéves Jácinta
Martónak. A Szűzanya a bűnösökért való imádságot, áldozatot,
engesztelést kért a gyermekektől.
Ian Higgins és Dominic Higgins
filmjében a Mária-jelenések után húsz esztendővel Lúcia dos Santos mint
kármelita szerzetes nővér idézi fel a történteket. 1917-ben
még dúl a rettenetes véráldozatokkal járó I. világháború,
Oroszországban a helyzet forradalmi, Portugáliában megdöntötték a
monarchiát, s a létrejövő köztársaság kormányának egyik legfőbb
célkitűzése, hogy két évtizeden belül kiiktatja a vallást az életből és
az emberek szívéből. A templomban az oltár előtt térdeplő, imádkozó
papot látunk. Két katona durván felszakítja Isten házának a kapuját, s
elhurcolja a lelkipásztort, aki nem ellenkezik, nem is szidalmazza
elrablóit, Krisztus tanítását követve Isten bocsánatát kéri a kormányt
képviselő Arturo Oliviera Santosra.
Miközben a nagyvilágban tombol
az erőszak, anarchikus állapotok uralkodnak, a csöndes kis Fatimában
viszonylagos nyugalom van. A három pásztorgyermek – Lúcia és
unokatestvérei, Francisco és Jácinta – elválaszthatatlanok egymástól.
Lúcia apjának nagyobb földbirtoka van a Cova da Irián, a gyermekek a
jószágra vigyáznak. Életük nem sokban különbözik a falubeli
gyermekekétől, de örökre megváltozik, miután Szűz Mária megjelenik
előttük.
A jelenések az egész falu életét felkavarják. Van, aki
csalóknak tartja a gyermekeket, mások hisznek nekik. A konfliktusok
középpontjába Lúcia kerül, akihez a Szűzanya minden egyes jelenéskor
intézi a szavait, közvetítve az Úr üzenetét. Lúciának a saját anyja sem
hisz, attól fél, hogy Isten megbünteti őket ezért a „hazugságért.” A
kislánynak pillanatokon belül szembesülnie kell azzal, hogy az általa
oly jól ismert és kedves világ az ellenségévé válik. A falu plébánosa,
Ferreira atya ugyan elhiszi, hogy természetfeletti dolog történt, de azt
nem, hogy a Mennyből érkezett az üzenet, mivel a jelenés nem szólította
fel Lúciát, hogy keresse fel a plébánosát vagy a gyóntatóját. Lúcia
kezdetben kételyekkel küszködik, rémálmok gyötrik, az ördög gyengíti az
erejét, s mivel szinte mindenki ellene van, elhatározza, hogy többé nem
megy el a jelenés helyszínére, ám „azon a napon, amikor azt mondta, hogy
visszatér, éreztem, valami a Cova felé húz, mint molylepkét a láng,
olyan csodálatos volt, olyan jó, vissza kell mennem, hogy láthassam az
arcát.” A második jelenéstől kezdve egyre többen zarándokolnak a Covára.
„Egyesek gyógyulást kerestek, mások kérdéseket tettek fel, és
mindannyiuk szívében új hit ébredt. És ez az újjászületett hit olyan
bátorságot szült, ami korábban nem került felszínre.”
Az egyre
nagyobb tömeg felkelti az ateista hatalom figyelmét is, amelynek
eltökélt szándéka, hogy véget vet a „babonás” őrületnek, ami a saját
szemszögéből veszedelmes folyamatokat indíthat el, „Elég pár bajkeverő,
egy nagyhangú pap, és könnyen lehet, hogy zendülés a vége.” A fent
említett kormánymegbízott, Arturo gyalázatos módon becsapja a
gyermekeket, s a falu plébániája helyett a kormányzati központba viszi
őket. Itt gátlástalan lelki terrort alkalmazva velük szemben bűnözők
cellájába záratja és azzal fenyegeti őket, hogy forró olajjal teli
üstben süti meg mindhármukat, ha nem árulják el a titkokat, melyeket a
„lebegő hölgy” rájuk bízott. A hatalom kíméletlen képviselője áll
szemben három védtelen gyermekkel, azt tehet velük, amit akar. Ennyire
egyenlőtlen küzdelmet nehéz elképzelni. Ám a három gyermek Istenbe
vetett hite mindennél erősebb, nem tagadják meg a jelenések valódiságát,
a Máriától rájuk bízott titkokat sem árulják el, s hiába Arturo durva
fenyegetőzése, a kicsinyek lelki erejével szemben tehetetlen. A film
egyik legmegrázóbb jelenete, amikor Arturo durván üvöltözik
Franciscóval, s a kilencéves kisfiú válaszul elimádkozza az Üdvözlégy
Máriát. Arturo döbbenete határtalan, látszik a tekintetén, hogy egész
lelkében megrendül, nem akarja elhinni, hogy ez a védtelen és neki
teljesen kiszolgáltatott kisgyermek Máriához fordul, Krisztus anyjába
vetve minden hitét, reményét. A hatalom erős képviselője erkölcsileg
megsemmisül, míg a neki alávetett, látszólag erőtlen kisfiú
felmagasztosul. Ugyanígy, a három gyermekből áradó krisztusi tisztaság
megérinti a bűnözőket is, akik együtt imádkozzák velük a cellában a
Miatyánkot.
Lúcia, Francisco és Jácinta sziklaszilárd hitének
hatására az egyik bűnöző megtér. Ő az, aki amikor a három gyermeket
bezárják a cellába, gúnyosan nevet rajtuk, mondván, ez az egyetlen hely
Portugáliában, ahol senki nem hallja meg az imáikat. Az Istentől
elhagyatottság érzése tölti be a bűn útjára lépett férfi lelkét. Pedig a
három gyermek eszköz az Úr kezében, hiszen Lúcia így vigasztalja
Jácintát: „Jaj, Jácinta! Mária megmondta, hogy sokat kell szenvednünk.
De lelkeket mentünk vele. Ne sírj, nem kell félni.” Az említett bűnöző
arca először sötétben van, kifejezve lelkének állapotát. Később, amikor
látja, hogy a gyermekek imádkoznak, már fény vonja be az arcát, s mintha
a sírással küszködne. Végül pedig ő az, aki azt mondja a Fatimába utazó
riporternek: „Beszéltem a gyerekekkel. A kis látnokokkal. Hiszek
nekik.” Lúcia anyja pedig a teljes kétségbeeséstől jut el odáig, hogy a
Szűzanya utolsó jelenése előtti este azt mondja Lúciának: „Ha el kell
menned, veled megyek, és veled halok meg, ha kell.” S mintha még a
hatalom kíméletlen képviselőjében, Arturóban is megkezdődne a lélek
megtisztulásának folyamata, beismerve kudarcát, szabadon engedi a
gyermekeket, mélyen magába száll, s talán felvetődik benne, hogy a
belőlük áradó hit nem lenne lehetséges, ha nem állna mögöttük
természetfeletti, Mennyből származó erő.
A film tele van
keresztény szimbólumokkal. Mária tündöklően hófehér ruhában jelenik meg,
körülötte vakító fényesség, amely az egész teret betölti. A fény és a
sötétség gyakran váltakozik egymással, attól függően, hogy a szereplők
lelkében melyik rész kerekedik éppen felül, a jó vagy a gonosz. A pokol
tüze lángvörös lávafolyamként hömpölyög. Montázsszerű képeken villannak
fel a XX. század borzalmas, pusztító eseményei, háborúk, forradalmak, az
atombomba ledobása által előidézett gombaszerű felhő, romba dőlt
városok, éhségtől haldokló gyermekek. A híres napcsoda, amikor 1917.
október 13-án a Nap elmozdulva helyéről tűzgolyóként táncol az égen,
szolídan van ábrázolva, csak akkor válik dinamikussá a jelenet, amikor
felgyorsul, s összevissza cikázik, mintha bámelyik pillanatban a tömegre
zuhanhatna. A két rendező inkább a személyek reakciójára fókuszál,
bemutatva az arcokat, tekinteteket, az érzések kavalkadjában alap az
öröm, a boldogság, a csodálat Isten hatalmának végtelenségét látva, még
ha mindez pillanatokra tölti is be csupán az emberek lelkét.
Tudjuk,
hogy Máriának az Úrtól küldött figyelmeztetése csak keveseknél talált
meghallgatásra, az emberek többsége nem fordult Istenhez, a XX. század
talán a világtörténelem legszörnyűségesebb százada volt. S az erőszak,
az önérdek érvényesítése ma is meghatározó a világban. A film mégis a
reménnyel zárul, s talán egyszer valósággá válik Fatima máriás
lelkisége, amit a kármelita nővér Lúcia dos Santos, az egykori
látnokgyermek így fogalmaz meg: ”Azt hallottam, létezik egy nyelv, amin a
Fatima szó békét jelent. Abban reménykedem, hogy Fatima mindig ez
marad: fénycsóva a sötétségben. Fénycsóva, ami elvezet a békéig.”
(Közismert
tény, hogy II. János Pál pápa a fatimai Szűzanyának tulajdonította,
hogy túlélte az ellene 1981. május 13-án a török terrorista, Ali Agca
által elkövetett merényletet. „Egy kéz lőtt, de a golyót egy másik
irányította”– mondta a Szentatya. II. János Pál pápa 2000-ben, a
jubileumi szentév egyik kiemelkedő eseményeként Fatimában boldoggá
avatta a még gyermekkorukban elhunyt Jacintát és Franciscót. Az
ünnepségen Lúcia is jelen volt, mint kármelita szerzetesnővér. A
boldoggáavatási ügy posztulátora a hosszú évtizedek óta Fatimában élő
magyar pap, Kondor Lajos SVD volt. Lúcia nővér 2005-ben, 98 éves korában
adta vissza lelkét a Teremtőnek. Az ő boldoggáavatási folyamata is
elkezdődött. A három fatimai titok közül kettőt – a pokol látomása és
azoknak a büntetéseknek a megjövendölése, melyek a világra várnak, ha az
emberek nem hallgatnak Mária intésére, valamint Mária Szeplőtelen
Szívének kinyilatkoztatása, mely reménycsillag a világ békéje és
üdvössége számára – 1942-ben hozta nyilvánosságra Alfred Schuster
milánói bíboros (ma már Boldog). A harmadik titkot, amely az egyház és a
pápa nagy szenvedéseiről szól, a vértanúságokról és hűséges
hitvallásról, II. János Pál hozta nyilvánosságra 2002-ben. A lengyel
pápa magára ismert a Golgota hegyére menő, keresztet vivő, fehérruhás
alakban, aki meghal a merényletben, sok társával együtt. Végül is
azonban az isteni kegyelem győzedelmeskedett, hiszen a Szentatya túlélte
az ellene elkövetett merényletet – B.D.).
Fatima – A 13. napon
(Angol filmdráma, 85 perc, 95 perc, 2009)
Rendező és forgatókönyvíró: Ian Higgins és Dominic Higgins
Főbb szereplők:
Filipa Fernandes: Lúcia Dos Santos
Ana Sofia Vilas Boas: Jácinta Dos Santos
Vitor Machado: Franciso Dos Santos
Jane Lesley: Mara Dosa Santos
Michael D’ Cruze: Antonios Dos Santos
Tarek Merlin: Artuto Oliviera Santos
(Forgalmazza: Etalon Film)
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
