FERENCES MINDENSZENTEK November 29.

November 29 –e a FERENCES MINDENSZENTEK ünnepe

A világegyház nov. 1-én ünnepli mindenszentek ünnepét. Szent Ferencrendje (I., II. és III. Rend) nov. 29-én ünnepli saját szentjeinek ünnepét. Ez az ünnep - hasonlóan mindenszentek ünnepéhez - nemcsak a szentté vagy boldoggá avatott, hanem többi üzdvözült testvérünk ünnepe is. Mégis kanonizált szentjeink, boldogjaink vannak előtérben, mivel ezekről biztosan tudjuk, hogy üdvözültek, sőt az erényeket hősi fokban gyakorolták.

Főbb adatok ezekről (2002. év végéig):

A szentté avatott ferencesek száma 182, a boldoggá avatottaké 337 – öszszesen 519 kanonizált.

Az I. Rendhez tartoznak: szentek: 85, boldogok: 182.

A II. Rendhez: szent: 8, boldog: 24.

A III. Rendhez: szent: 89, boldog: 131.

Vértanúink száma a kanonizáltak 46 %-a: 236.

Külön feltüntetjük a II. János Pál által kanonizáltak számát: szent: 50, boldog: 128.

Ugyancsak illő, hogy magyar ferences szentjeinkről, boldogjainkról név szerint is megemlékezzünk: Árpádházi és Portugáliai Szt. Erzsébet, Prágai Szt. Ágnes, Kinga, Lajos püspök, Boldog Jolán és Szalóme. S akiknek boldoggá avatását várjuk: Kelemen Didák, Csiszér Elek, Batthyány László, Szabin testvér, Scheffler János és Márton Áron püspökök.

Nemcsak a 13. századbeli, hanem a későbbi szentjeinknél is kimutatható rendalapító Atyánknak, Szent Ferencnek hatása, vonzó példája. Mint szentferenci örökség, jellemző szentjeink életében a szegénység szeretete és a Szűzanya tisztelete.

Igyekezzünk szentjeinket megismerni, hogy tisztelhessük őket s példájukat követhessük. A szentekről szóló hálaadó ének szavaival mondjuk: „Méltó, hogy hálát adjunk neked,... mindenható örök Isten: Kit szentjeid serege áld és ünnepel, mert megkoronázod bennük a kegyelmedből szerzett érdemet. Az ő szent életük példakép számunkra, s mert egy családba tartozunk, közbenjárnak értünk nálad: hogy felbátorodva tanúságtételük által az előttünk álló pályát győzelmesen fussuk végig, és hervadhatatlan koszorút nyerjünk velük együtt Krisztus, a mi Urunk által.”

„A szentek sorstársaink: emberek ők is, csak éppen Krisztusnak tökéletesebb képmásai. Ezért Isten az ő életükben feltűnően nyilvánítja ki jelenlétét és arcát az embereknek. Bennük ő szól hozzánk és ad jelet nekünk országáról, amely felé erős vonzást érzünk, ha látjuk, mennyi tanú vesz körül minket (v. ö: Zsid 12), és mind az evangélium igazát hirdeti.” Lumen Gentium 50.

Imádság: Mindenható örök Isten, te a Szeráfi Rend szentjeinek változatos ragyogásával Egyházadat fölékesítetted. Add meg nekünk, hogy amikor emléküket közös ünnepléssel tiszteljük, erényeiket követve a földön, elérhessük mi is az igazak koronáját a mennyben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Megkezdődött a ferences vértanúk boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakasza

2011. 11. 28. 09:57 - 

 

„Életüket adták, hogy nekünk életünk legyen.” Erdő Péter bíboros prímás ünnepélyes zsolozsma keretében megnyitotta a hét ferences vértanú, Károlyi Bernát és társai boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakaszát.

„Ferences testvéreink utat tapostak számunkra a XX. század viharaiban. Nyomdokaikban eljuthatunk Krisztushoz. Olyan út ez, amihez mérhetjük magunkat, életünk törekvéseit” – mondta Kálmán Peregrin, a november 27-én, vasárnap megnyitott boldoggáavatási eljárás viceposztulátora. Erdő Péter bíboros prímás a pasaréti templomban tartott ünnepélyes zsolozsmán rendelte el az eljárás egyházmegyei szakaszának megindítását. A zsolozsmát követően esküt tettek a főpásztor által kinevezett szakértők, akik az eljárást végző bizottság tagjai lesznek. Az ünnepségen részt vettek a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tagjai és az azon településekről érkezett zarándokok, ahol a vértanú szerzetesek 1944 és 1954 között mártírhalált haltak.

Ezen ünnepi vasárnap emlékezés is volt arra az 1950-es adventi első vasárnapra, amikor a templomból elhurcolták  Károlyi Bernát házfőnököt, korábbi kínai misszionáriust, aki 1954-ben a börtön embertelen bánásmódja következtében halt meg.

„A XX. századot a vértanúk századává avatják a diktatúrák, újraolvastatják Krisztus passióját”  – hangzott el a szertartáson. A ferences szerzetesek életéről szóló rövidfilm bemutatta azt a hét embert, akik nem hagyták cserben azt a népet, mely őket befogadta, holott tisztában voltak maradásuk következményeivel. Károlyi Bernát és hat társa személyében a magyar katolikus egyház boldoggá avatott vértanúit reméli tisztelni.

A vértanúk:

Körösztös Krizosztom (1909–1944)
Kovács Kristóf (1914–1944)
Hajnal Zénó (1900–1945)
Kiss Szaléz (1904–1946)
Lukács Pelbárt (1916–1948)
Kriszten Rafaelt (1899–1952)

forrás: Magyar Kurír

Marchia Szent Jakab (1394-1476)

Marchia tartomány Monteprandone helységében született, keresztneve Domonkos volt. Perugiában jogi és orvosi tanulmányokat végzett, majd 1415-ben belépett a Ferenc-rendbe. Ott a Jakab nevet kapta. Az Assisi melletti Carceri*-ben végezte a novíciátust, majd Firenzében tanult teológiát. 1422-tõl élete végéig legfontosabb feladata az igehirdetés volt. Az elsõ években Toszkána, Umbria és Marchia tartományban, késõbb Kelet- és Közép-Európában mûködött. Sokszor prédikált a szabadban, mert a templomok nem tudták befogadni a nagyszámú hallgatóságot. Küzdött Itáliában a fraticellik* ellen, s Európa több országában a különbözõ eretnekségek (valdiak, husziták) ellen. Igen szigorú böjtöt tartott évtizedeken át, úgyannyira, hogy Szent Bernardin kérte, mérsékelje szigorát. Sok bûnöst és tévhitût vezetett vissza Istenhez, az igaz hitre. A pápák megbízásából háromszor járt Magyarországon. Barátjának, Kapisztrán Szent Jánosnak mûvét folytatta mint a törökök elleni harc hirdetõje. Szegeden is mûködött, itt egy ideig gvárdián volt. Sokat fáradozott rendje szigorúbb irányának, az obszerváns mozgalomnak felvirágoztatásán. Egy idõben a pápa legátussá nevezte ki az összes eretnekségek megtérítésére. Felajánlották neki a milánói érseki széket. Azt mondta: „Nem kívánok a földön egyebet, minthogy szegény ferencesként vezekeljek és mindvégig vezeklést prédikáljak.” S nem fogadta el az érsekséget. Nápolyban halt meg 1476. nov. 28-án. A nép már életében szentnek tartotta, de hivatalos szentté avatása késõbb, 1726-ban történt.

Marchiai Szent Jakab tanítása Isten igéjéről: „Ó, Istennek drága és szentséges szava! Te világosítod meg a hívõk szívét; te üdíted fel az éhezõket; te vigasztalod meg a megtörteket; te termékenyíted meg minden jóval a lelkeket és minden erénnyel virágzóvá teszed õket. Te ragadod ki az ördög torkából a lelkeket, a gonoszokat igazzá teszed és a földieseket mennyeiekké formálod.”

Imádság:

Istenünk, te Szent Jakabot az Evangélium kiváló hirdetõjévé tetted a lelkek javára és a bûnösök megtérítésére, hogy õket a bûnök éjszakájából az erények fénylõ ösvényére vezessed. Közbenjárására fordíts el minket minden bûntõl, és add meg nekünk az örök életet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Mindig meg kell találnom az aktuális, evangélium szerinti ferences feladatot

 

Forrás: Új Ember Kalendárium 2012

Kyrie Eleison

Ez hazánk egyetlen épen maradt középkori eredetű, ferences kolostori műemlék könyvtára.

A ferences jelenlét a Mátra-vidéki városban a 14. századig nyúlik vissza. A szerzetesek kolostorában található hazánk legrégebb óta folyamatosan működő könyvtára, ebből fakad a gyűjtemény páratlan művelődéstörténeti jelentősége. Felbecsülhetetlen értékű ritkaságai vannak, amelyek restaurálása és az állomány nagyközönségnek történő bemutatása a 132 millió forint összköltségű turisztikai célú pályázat révén lehetővé válik.

A pályázati pénzből a középkori épületegyüttes egyéb értékei is megújulnak. Megszépül a kolostor kvadruma, ahol gyógynövénykertet alakítanak ki és díszkutat emelnek a város ferences vértanúja, Kiss Szaléz emlékére, akit koholt vádak alapján 1946-ban kivégeztek.

A felújítás a kolostor egyik szárnyában működő Autista Segítő Központot is érinti. Méltó emlékhelyet alakítanak ki továbbá a templom kriptájában eltemetett kuruc vezér, Vak Bottyán tiszteletére. A felújítási, korszerűsítési és akadálymentesítési munkálatok a szentélyt, a templomhajót és a gótikus sekrestyét, valamint annak háromszáz éves műemlék bútorzatát is érintik. 

Szerdahelyi Csongor

Ferences Sajtóközpont

Ez hazánk egyetlen épen maradt középkori eredetű, ferences kolostori műemlék könyvtára. Már a XVI. században jelentős könyvgyűjteménye volt: Arisztotelész, Vergilius, Ovidius, Livius, Erazmus stb. műveiből. Az egyházi, hitéleti tárgyú kiadványok mellett kódexek, természettudományi, történelmi, irodalmi és egyéb nyomtatványok gyűjteménye is. A XIX. században kb. 5000 kötet került a könyvtárba. Távolabbi országokból, sőt más kontinensekről is kerültek ide könyvek. Ezen könyvritkaságok gyűjteménye egy ferences történeti kiállítással együtt jelenleg is megtekinthető.

Még az 1600-as évek második felében, de legkésőbb 1718 és 1721 között alakították ki a most felfedezett gyóntatófülkét. 

  

Tudományos ritkaságra akadtak Gyöngyösön

Riport a gyöngyösi barátok ritkaságairól - Kossuth Rádió  

A Sarlós Boldogasszony ferences templom és kolostor Gyöngyösön a városlakók nyelvén a „Barátok temploma". A felújítási munkálatok közben itt bukkantak rá egy régi gyóntatófülkére, Magyarország egyetlen ismert téglából készült gyóntatófülkéjére. Két fülkét is találtak, amelyek felfedezése „tudományos szenzációnak ígérkezik” – mondta Harsányi István, a ferences rend főépítésze.

A gyóntatófülkéket még az 1600-as évek második felében, de legkésőbb 1718 és 1721 között alakították ki, amikor a templomot bővítették. A félkörívben záródó fülke, amelyben téglából kialakított pad található, éppen akkora, hogy egy testesebb szerzetes is kényelmesen elhelyezkedhet benne. Hátát a falnak támaszthatja, és a fejénél jobbra és balra lévő, mívesen kialakított, hosszúkás réshez illesztheti fülét. A szerzetes „biológiai lenyomata”, vagyis a falnak dőlő fej és test alakja ma is tökéletesen kivehető a mészfestésű falfelületen. 

MTI fotó: H. Szabó Sándor

A gyöngyösi ferences plébániatemplom és kolostor impozáns épületegyüttesét a késő középkorban, a 14. század második felében építették. A templom főbejárata melletti díszes kolostorkapun jutunk be a déli traktusba, ahol az emeleten, eredeti helyén, a felbecsülhetetlen értékű Ferences Könyvtárban 16 ezer kötetes, ősnyomtatványokban gazdag anyag található.

Forrás: Kossuth Rádió | 2011. szeptember 25.

Gyalogos zarándoklat egri szívvel….

 2011. november 20-án ünnepelte az Egerbaktai Egyházközség Alexandriai Szent Katalin Templom ünnepét. Erre a nemes alkalomra két irányból is, Egerből és Egerszalókról gyalogosan zarándokolva hívek útra keltek. Az egri Kisboldogasszony templomtól Fülöp atya vezetésével 17 fő zarándokolt. Vidám, lendületes katolikus hívek fiataltól a kevésbé fiatalig vállalkoztak arra, hogy hidegben, ködben, Krisztus hívására induljanak az útnak, dombon, mezőn, réten, szántóföldeken, földúton és aszfalton egyaránt. Feszületeknél megállva Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú életéből merítettek, együtt imádkoztak, hogy ők is legyenek kitartóak az életszentségben, Krisztus iránti szeretetben úgy tudják követni, mint ahogyan azt Szent Katalint tette. Meleg szeretettel fogadtak a baktai testvérek minden hozzájuk érkező ünneplőt. A templom búcsú megkoronázta a zarándoklatot, a résztvevők meghatódva hallgatták a Szentmisét, a bemutatkozó óvodásokat, akik Szent Katalin egyik legendáját mutatták be. Szentbeszédet Török László atya mondta, aki az egerszalóki hívekkel zarándokolva érkezett. A prédikációjában a nemzedék, a család fontosságáról beszélt. Arról, hogy ezt a szép templomot egy korábbi nemzedék építette, de mindig fontos, hogy a generációk egymásnak át adják a hitnek és a templomnak az éltünkbe való központi szerepét. Beszédében saját életpéldáján keresztül mind ezt bemutatta, hogy a családnak van értékrendje, amelybe ő is bele született, amely az övé is, melybe ő is elkötelezte magát. Meghatározott normák szerint a hit és a vallás a családnak megadja a kereteket, amelyek megtartanak bennünket ebben az életvitelben. Ez mindannyiunk közös célja és feladata, hogy megtartsuk és ápoljuk, ez a hit talentuma.

    A házigazda testvérek örvendeztek, hogy hosszú évtizedek után ismét megtisztelték őket az egri Kisboldogasszony templomból az egri hívek. Volt olyan, aki idős fejjel életében most először gyalogosan zarándokolt, de volt olyan Katalin nevű zarándok, aki könnyes szemmel mondta, hogy nem hitte volna, hogy névnapján ilyen szép búcsúban lesz része.

Képek:  https://picasaweb.google.com/102230402385863017453/EgerbaktaiBucsuAlexandriaSzentKatalinUnnepereGyalogosZarandoklatIndultEgerbol20111120

Nem kétséges, az én apám az évszázad édesapja.

A történet 1962-ben kezdődött. A massachusettsi Hoyt család fiúgyermeke, Rick, születésénél komplikációk léptek fel: a köldökzsinór a baba nyaka köré tekeredett, az agya így nem jutott oxigénhez, aminek CP, azaz agyi bénulás lett a következménye. Amikor a fiú kilenc hónapos volt, az orvosok közölték a szülőkkel, Judyval és Dickkel, hogy a gyermekük egész életét szobanövény módjára, vegetálva fogja leélni, és azt tanácsolták nekik, hogy adják fogyatékosok számára fenntartott intézetbe. Azonban Hoyték nem fogadták meg a kegyetlen orvosi tanácsot, nem voltak hajlandóak fiukat nyomorékként kezelni és saját életük megkönnyítése érdekében csak úgy lepasszolni. Észrevették, hogy a kisfiú követi a tekintetével a mozgást, odafigyel a beszédre, évek kitartó munkájával pedig elérték többek között azt is, hogy egészséges gyerekek közé járhasson iskolába. Amikor Rick tizenegy éves lett, a szülők a Tufts Egyetem szakembereitől kértek segítséget, hogy valamilyen módon lehetővé tegyék, hogy fiú érdemben kommunikálni tudjon a külvilággal. Az egyetemen elsőre elutasították a kérést, azt állítva, hogy lehetetlen, hiszen Rick agyában nem történik semmi. Dick azonban erre azt válaszolta: Mondjanak neki egy viccet és figyeljék meg, hogy nevetni fog! Mondtak. És igen, a fiú nevetett. Miután meggyőződtek arról, hogy Rick agya valóban mutat aktivitást, a mérnökök készítettek számára egy speciális komputert, melyet a fejének apró mozdulataival tud irányítani és így leírni a gondolatait. Az első mondat, amit Rick a gép segítségével leírt, a következő volt: Go Bruins!, vagyis a Boston Bruins jéghoki-csapat biztatása. 1977-ben aztán, amikor Rick egyik osztálytársa megsérült egy balesetben és jótékonysági futóversenyt rendeztek a javára, a fiú kinyilvánította, hogy szeretne rajta részt venni. Dick pedig, aki saját bevallása szerint azelőtt soha nem futott még egy mérföldnél többet, úgy döntött, benevez a versenyre. Öt mérföldet futott a fiát tolókocsiban tolva. Ez a nap túlzás nélkül megváltoztatta Rick és Dick életét. A verseny után Rick, komputere segítségével a következőt írta: Apa, amikor futottunk, nem éreztem magam rokkantnak. Dick ekkor elhatározta, hogy annyiszor adja meg fiának ezt az érzést, ahányszor csak tudja. Kemény edzésbe kezdett és két év múlva a Hoyt Team készen állt arra, hogy elinduljanak a Boston Maratonon. A verseny szervezői azonban nem engedték indulni őket, mert nem voltak besorolhatók sem egyéni futóként, sem pedig kerekesszékes versenyzőként. Dick és Rick ettől függetlenül is csatlakozott a mezőnyhöz és teljesítették a távot. Minden évben. 1983-ban, egy másik maratoni futáson olyan előkelő időeredménnyel végeztek, hogy megkapták az engedélyt a Boston Marathonon való hivatalos induláshoz. Egyszer aztán valaki feltette a kérdést Dicknek: Miért nem triatlon? Dick pedig, aki úszni addig még nem tanult meg és hat éves kora óta biciklin sem ült, úgy döntött, miért is ne?! Az azóta eltelt évtizedekben a Hoyt Team többek között 224 triatlont ebből 6 Vasember-versenyt -, 20 duatlont, 65 maratont ebből 25 Boston Maratont teljesített. 1992-ben 45 nap alatt, futva illetve biciklizve átszelték az Egyesült Államokat, 3735 mérföldet megtéve. Dick 2003-ban, egy versenyen kisebb szívinfarktust kapott. Ekkor derült ki, hogy az egyik artériája 95 százalékban eltömődött. Az orvosok közölték vele, hogy ha nem sportolt volna ilyen keményen, valószínűleg már 15 éve halott lenne. Ilyen értelemben tehát apa és fia megmentették egymás életét. Rick egy alkalommal a gépe segítségével úgy nyilatkozott: Nem kétséges, az én apám az évszázad édesapja.

Imre atya november 20-án mutatja be rubinmiséjét

 Nagyon ritka papi jubileumot ünnepelnek 2011 november 20-án 11 órakor a Margit körúti ferences templomban. A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány legidősebb tagja, aki valószínűleg a legöregebb magyar katolikus lelkipásztor, rubinmiséjét mutatja be, ami azt jelenti, hogy hetven éve szentelték pappá.

 

Boros Gyevi Imre még az első világháború előtt, 1914. június 2-án született Zentán. Egy szerzetes nagynéni sokat imádkozott azért, hogy a nyolcgyermekes családból származó kisfiúból pap legyen. Adott is neki egy Szent Antal-képet, amit a kisfiú addig-addig nézegetett, hogy az elemi elvégzése után az akkor már Jugoszláviához tartozó terület ferences kisszemináriumába jelentkezett. Mire a teológiát Zágrábban elvégezte, szülőföldjét, Bácskát ismét Magyarországhoz csatolták. Így már a magyar a ferencesek gyöngyösi teológiai főiskoláján tette le utolsó vizsgáját, és Egerben szentelték pappá 1941 novemberében, vagyis most hetven éve.
Az újmisés szerzetes a siklósi és a máriagyűdi ferences rendházban szolgált a rendek szétszóratásáig. Dél-baranyai horvátok lakta települések lelkipásztora és a híres kegyhely gyóntatója volt. Így nem véletlen, hogy amikor 1950 nyarán egy éjszaka, dörömböltek a rendház kapuján, azt gondolta, hogy valaki ilyen későn akar gyónni. Kaput nyitott és akkor látta, hogy nem gyónni, hanem vallatni jönnek, ugyanis ávósok álltak ott, hogy deportálják a barátokat.
Kecskemétre hurcolták őket, ahonnan néhány hónap múlva a rendi ruhájától is megfosztott szerzetest sokadmagával szélnek eresztették. Boros Gyevi Imre csak abban bízhatott, hogy horvát tudása miatt a pécsi püspökségnek előbb utóbb szüksége lesz rá. Így is történt. Baranyában, majd amikor onnan a hittanoktatás melletti bátor kiállása miatt kitiltották, Tolnában szolgát 1957-ig. Utána Mohácson, majd ismét kis, horvát lakta, baranyai falvakban működött 1988-ig, mikor is nyugdíjba vonult, és a pécsi irgalmasok templomában lett kisegítő lelkész.
A rendszerváltozás új tavaszt jelentett a ferencesek életében is. A négy évtizeden át mindössze két iskolában oktató–nevelő munkára szorított ferencesek számos templomot, plébániát és kolostort visszakaptak, de plébánosi gyakorlattal rendelkező tagjuk nem-igen volt. Így aztán egyszer csak kopogtattak Imre atya pécsi otthonának kapuján, de most nem az ávósok, hanem a rend vezetője, Hegedűs Kolos provinciális, és kérte a pécsi püspökség nyugdíjas papját, hogy térjen vissza a rendi keretbe.
Imre atya engedelmesen igent mondott, de azt kérte, hogy korára való tekintettel ne bízzanak rá vezetői feladatot. Mikor azonban megérkezett a rend budai kolostorába, a szerzetestársak kórusban éljenezték az új szécsényi plébánost. Vagyis a nyugdíjas éveknek átmenetileg befellegzett. Négy évig a nógrádi városban vezette az egyházközséget, majd Mátraverebélyen még egy évig volt házfőnök, s csak utána adatott meg neki, hogy egyszerű kisegítő lelkipásztor, gyóntató és miséző lehessen.
A ma is derűs, kedves Imre atya naponta nagy sétákat tesz a Margit körúti rendház kvadrumában, olvas, vendégeket fogad, keresett lelki vezető. Ferences papi hivatásához mindig hű maradt, és rubinmiséjekor azért ad hálát – mondta a Ferences Sajtóközpontnak –, hogy az Úr mindig megsegítette, és „talán” valamit tett az Úr dicsőségére. Újmisés és rubinmisés jelszava ugyanaz: Jöjjön el a Te országod! Beszélgetésünk végén megkérdeztem tőle, hogy mi a hosszú élet titka. Mire Imre atya huncut mosollyal azt válaszolta, „nem szabad a szuszogást abbahagyni”. Testvérbátyja két éve, 106. életévében adta vissza lelkét a Teremtőnek. Imre atya még csak 98 éves. Isten éltesse sokáig.
A rubinmisén november 20-án az ünnep szentbeszédet Imre atya barátja és rendtársa, Majnek Antal munkácsi püspök mondja.

forrás: http://ferencesek.hu

Kenyérosztás keddenként a kolozsvári ferences templomban

 Tanúságot tenni a testvériségről

"Kérem, a számot mutatni!" - mondja Kristóf testvér, egy fiatal, szemüveges barát a kolozsvári ferences templom oldalbejáratánál sorakozó embereknek szelíden, de határozottan. Kopottabb és jól öltözöttebb egyaránt akad közöttük, de többségükről lerí a nyomor, amint a nagykabát valamelyik zsebéből előbányásszák a megviselt papírt, a szám mellett a ferences templom bélyegzőjével - jelezve, hogy nyilvántartásba vett rászorulóról van szó. A barátok templomában emberemlékezet óta szokás a keddi kenyérosztás, a délelőtti és délutáni szentmiséket követően mindazok kapnak az ingyencipókból, akik az oldalbejáratnál sorban állnak. "A kenyereket a hívek hozzák, mi nem vásárolunk egyetlen darabot sem" - magyarázza Páll Leó, az erdélyi ferences provincia tartományfőnöke. Többnyire egy-két kenyér lapul a hívek szatyrában, de olyan lelkes támogatója is van az ügynek, aki minden kedden száz kenyeret rendel egy pékségtől, a rakományt pedig egyenesen a ferences templom címére szállítják. A kenyereket hatalmas kosarakba gyűjtik a Szent Antal-oltár előtt, amelyeket óránként üresekre kell cserélni, mert megtelnek.

A mise után következik a nem kevés rátermettséget és némi tapasztalatot igénylő szétosztás. Először a számokkal rendelkezőket engedik be, utánuk következik bárki, aki éppen rászorulónak gondolja magát. "Eleinte kissé rendszertelenül történt a kenyérosztás, az asszonyok maguk foglalkoztak ezzel, de sok volt az elégedetlenkedő" - meséli Leó atya. Később felírták a jelentkezők címét, felkeresték őket, és az igazán szükséget szenvedőknek adtak egy számot, afféle szegénységi bizonyítványként, így ők minden kedden biztosan hozzájutnak néhány kenyérhez. Jelenleg több mint 200 ember szerepel a nyilvántartásban, ők alkalmanként 3-4 kenyeret is kapnak. Elégedetlenkedők persze így is akadnak, de hát a ferencesek tisztában vannak azzal, soha nem lesz mindenki elégedett. A provinciális inkább azon bosszankodik, hogy egyesek visszaélnek az ingyenkenyér lehetőségével. "Van egy férfi, aki azzal foglalkozik, hogy a főtéri feketepiacon valutát árul, keddenként pedig képes idejárni kenyérért" - említi tanácstalanul a különös példát, hiszen ők senkit nem utasítanak vissza. Annál is inkább, mivel ő maga éppen a délelőtti szentmisén beszélt arról: a mai szerzetes legfőbb feladata, hogy tanúságot tegyen a testvériségről. A Szent Antal tiszteletére végzett kenyérosztás egyébként régen minden ferences templomban bevett gyakorlat volt, de Leó atyának nincs tudomása arról, hogy Kolozsváron kívül még valahol élne a hagyomány.

Szent Antal tiszteletéről, az elveszett tárgyak "megtalálójáról" már bent a házban beszélgetünk, miután a szerzetes két ezüstszínű nyusziját sikerrel kizárjuk az udvarra. "Lehet, hogy a Jóisten mosolyog ezeken a hiedelmeken, de azt mondja magában: legyen úgy, ahogy hiszed" - próbálja elképzelni az isteni logikát a tartományfőnök, és rögtön fel is idéz egy esetet személyes élményeiből. "Amikor Désen voltam, egy ízben betörtek a templomba, és elvitték a székeket, bizonyára egy régibútor-kereskedő megrendelésére - meséli. - A rendőrség persze kijött helyszínelni, de nem sok reményt látott a tolvaj előkerítésére." Aztán az egyik testvér kezdeményezésére elvégeztek egy Szent Antal-kilencedet, és rövidesen értesítette őket a rendőrség, hogy egy ház padlásán megtalálták a székeket. Leó atya éppen ezért úgy gondolja, a Jóisten szeret néha kedveskedni az embereknek, többek között talán azért is, hogy növekedjenek a hitben. "Neki nem kerül semmibe" - teszi hozzá mosolyogva.

Szemmel látható, hogy az enyhén őszülő Leó atya különösen jóban van a Fennvalóval - úgy beszél az Istenről, mint személyes, jó barátról szokás. A tény, hogy alig 38 évesen választották meg az erdélyi provincia élére, nem kis kihívást jelentett számára, de azt is tudja: a Gondviselés segítsége nélkül nem sikerült volna mindaz, amit a hat év során megvalósított. Megbízatása idén májusban jár le, az új választásokon pedig legfeljebb három évvel hosszabbíthatják meg a testvérek a mandátumát. "Jobb lenne többet foglalkozni lelkigondozással, mint adminisztrációval" - vallja be aztán, noha idejének jó részét jelenleg is igyekszik lelki beszélgetésekre, gyóntatásra szánni. Rendszeresen, hetente három napon fogadja a különböző problémákkal küszködő embereket, naponta ötöt, és mindenkire 45 percet szán. "Tanácsot sokszor nehéz adni, de előfordul, hogy nem is szükséges. Legtöbbször az is elég, ha meghallgatom a gondjaikat, mert tudják, hogy hogyan kell továbblépniük az életben" - mondja, majd nevetve mutat a mindig kéznél levő papírzsebkendő-csomagra. Előfordul ugyanis, hogy valaki "nem készül fel" arra: bizony a lelki beszélgetés során jobban elérzékenyül, mint gondolta volna. A beszélgetésekről Leó atya rövid feljegyzést is készít, különösen, ha valaki első ízben keresi fel. "A második találkozás előtt aztán átfutom a jegyzeteket, így könnyebb újra belehelyezkedni az illető világába" - állítja a szerzetes, aki sokszor bizony elég fárasztónak tartja ezt a fajta munkát. Az mindenesetre nagy előnye a szerzetesnek, hogy sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezik, mint egy plébános vagy káplán, és olyan dolgokkal is foglalkozhat, amelyekre nekik nincs idejük.

A lelki beszélgetésekből a közösség többi tagja is kiveszi a részét. Noha majd minden napra "betábláztak" valamilyen tevékenységet - ifjúsági vagy felnőttcsoporttal való foglalkozást -, a csütörtöki napot a ház saját közösségének erősítésére szánják. A lelki elmélyülés annál is inkább fontos, mivel a gyóntatás az egyik legmeghatározóbb tevékenység a ferences templomban. "Még a görög katolikus papnövendékek is idejártak egy időben gyónni, meg is kérdeztem a rektort, vajon mi lehet az oka" - meséli. Hogy miért gyónnak szívesebben a ferenceseknél az emberek, mint más templomban, arra nehezen magyarázatot találni, az viszont tény, hogy a szentmisék előtt évközi vasárnapokon is ugyanolyan hosszú sorokban állnak a hívek a ferences gyóntatószéknél, mint a plébániatemplomokban adventben és nagyböjtben szokás. "Szerénytelenség volna azt állítani, hogy a szerzeteshez nagyobb bizalmuk van az embereknek, mint a világi papokhoz" - igyekszik kitérni Leó atya a válaszadás elől, de azért nevetve említi a mondást: állítólag a székely ember, ha barátot lát, már gyónhatnékja támad. Az viszont kétségtelen, a gyóntatás rendszeressé tétele - a bűnbánat szentségét a szentmisék előtt szolgáltatják ki - nagyban hozzájárult a hívek "megszoktatásához". És nemcsak a katolikusok jönnek. "A múltkor egy református ember tévedt be a gyóntatószékbe - eleveníti fel a szokatlan helyzetet Leó atya. - Persze gyónás nem lett a dologból, de beszélgetés azért igen."

Szabadidő? Alig ismert fogalom ez a provinciális életében. Talán, ha májusban másvalakit választanak meg a rendtartomány élére, akkor több ideje lesz foglalkozni a méhcsaládokkal is, amelyek jelenleg Désen várják a tavaszt. A ház közelében egyelőre a két nyuszi kergeti egymást, szürkén, de mégis ugyanazzal a vidámsággal, amely az egész rendnek különös sajátja.

Szöveg és fotó: Lukács János

forrás: Új Ember magazin 2006. február III. évf. 2. szám 

Mi a szándéka Istennek az én életemmel?

Gyakran előfordul, hogy előre látni akarjuk egész életünk útját. Mindent megtervezünk. Választunk egy hivatást; eldöntjük, hogy ez vagy az a foglalkozás lesz jövedelmünk és szakmai beteljesülésünk forrása; megtervezzük a jövőnket és látjuk magunkat családalapítóként, stb. És mégis, valahogy könnyen elfelejtjük föltenni magunknak azt az egyszerű, de lényeges kérdést: Mi a szándéka Istennek az én életemmel?

Ez a kérdés elérte szívemet, miután a fent említett lépések többségén túljutottam. Akkor, amikor éppen befejezni készültem üzleti tanulmányaimat Brazíliában. Ez időtájt már két éve az Egyesült Államokban éltem. Úgy tűnt, az életem biztos irányba halad. Nagyon jól ment a munka; egy ingatlanokkal foglalkozó cégnél dolgoztam Észak-Karolinában, és alig töltöttem ott egy évet, amikor előléptettek a New York-i irodájukba. A fizetésem megengedte már, hogy szinte függetlenítsem magam a szüleimtől. Hogy teljes legyen a kép: jó barátságok, egészséges utazások, sportolás, stb. Röviden, megvolt mindenem, amit csak kívánni lehet. De nem tudtam, hogy Istennek más tervei vannak. Mi az Isten szándéka az én életemmel? 

1998. nagyhetére mindent elrendeztem, hogy egy hét vakációt tölthessek néhány barátommal...mégis egy kis magot ültetett a lelkemben már. Egyszerre csak egy meghívást kaptam, melyet nővérem (ő már a Regnum Christi Mozgalom megszentelt életű tagja), néhány évvel korábban készített számomra: nagyheti misszió Mexikóban. Nem tudom megmagyarázni, hogyan, de néhány nappal a nagyhét kezdete előtt azon kaptam magam, hogy átírattam a repülőjegyeimet. Majdnem olyan volt, mintha egy sürgős találkozóm lett volna és úgy láttam, szükséges elmennem a misszióra.

Itt, egy egész életemet meghatározó élményt szereztem. Azt gondoltam, nagyon sokat tudnék adni másoknak, de végül is sokkal többet kaptam annál, mint amit adni képes voltam, talán nem is a szerzett tudás, hanem inkább az élet mélyebb értelmének megtalálása tekintetében. Találkoztam emberekkel, akiknek semmijük sem volt, anyagi értelemben, de mégis mindenük volt: öröm, békesség, egy értelmes élet érzete, meghitt kapcsolat Istennel. Azt kell mondanom, hogy ez bámulattal töltött el és töprengésre késztetett. Miért van az, hogy én, akinek mindene megvan, nem vagyok teli ugyanilyen életörömmel és lelkesedéssel? Lehetséges, hogy én elfelejtettem valami alapvetőt az életemben? Felfedeztem, hogy nemcsak valami lényeges dolog hiányzik, hanem az egyetlen lényeges: "Mi Isten szándéka az én életemmel?"

Két meggyőződéssel tértem haza: hogy a teljességet, önmagam másoknak ajándékozásában találom meg, és hogy az első esélyt Istennek kell megadnom. A recept nagyon egyszerű volt: sokkal gyakoribb személyes imádság - egész addig egy Miatyánkból és egy Üdvözlégy Máriából állt lefekvés előtt az imaéletem - és gyakoribb szentmise látogatás.

Isten, lépésről lépésre közeledett szívemhez, felfedve terveit, és felgyújtva bennem a vágyat a teljes önátadásra. Ez a lélek jutalma, aki megnyílik előtte: Isten szól, Isten mozdul, Isten engedi, hogy rátaláljunk és feltárul előttünk. És ez átalakít. Az Istennel való találkozás élménye után, megismerve közelségét, jóságát, nem lehet ugyanott folytatni mint előtte. Megváltozik a látásmódod, megváltoznak a fontossági sorrendek. Isten él és Valakivé válik életedben - valaki, aki hív, aki szeret, aki akarja, hogy válaszolj, aki vágyik arra, hogy válaszoljanak neki.

Mi Isten szándéka az én életemmel? Ezekkel az egyszerű szavakkal én megértettem, hogy az egyetlen és legjobb lehetőség számomra Isten akaratát követnem. Láttam, hogy ez a legjobb életterv és biztosítja a boldogságot és beteljesülést - nem önző értelemben, hanem mindenek felett azért, mert látod, hogy elfogadod azt a tervet, melyet Isten gondolt ki neked az örökkévalóságtól kezdve, bízva a te igenedben. Az oly nagy, kiváltságos szeretet és a bizonyosság láttán, hogy ő mindig segítségemre lesz, nem mondhatok mást, csak igent. "Bízd utaidat Istenre és ő cselekedni fog."

Alessandro de Borbón atya Brazíliában, Sao Paoloban született 1974. augusztus 9-én. Négy testvére közül ő a legfiatalabb (két fiú és két lány). Üzleti ügyvitelt tanult Brazíliában és az Egyesült Államokban dolgozott. 1999. szeptemberében lépett be Krisztus Légiójába és a noviciátust és a humán tanulmányokat Salamancában, Spanyolországban végezte. Filozófiai és teológiai tanulmányait Rómában a Regina Apostolorum Pápai Athenaeum egyetemen folytatta. A nevelő csoport tagjaként Salamancában a noviciátusban dolgozott, jelenleg Budapesten végez apostoli munkát. 

forrás: Regnum Christi
 

„Édesanyai szívem imádságra hív benneteket” Ljubo atya Magyarországon

„Édesanyai szívem imádságra hív benneteket” Ljubo atya Magyarországon
november 1. 10:00

November 12-én hazánkba látogat fra Ljubo Kurtović ferences atya, aki hat éven keresztül szolgálta a zarándokokat Medjugorjéban és így hiteles tanújává vált a medjugorjei eseményeknek. 1969-ben született Mostarban, 1989-ben lépett be a ferences rendbe, teológiai tanulmányait Zágrábban és Bologna-ban végezte. 1996-ban szentelték pappá. Jelenleg a zágrábi papi szeminárium spirituálisa.

Magyarországi látogatásának programja:

2011. november 12. szombat - Kaposvár, Szent Margit templom

15:30 - Keresztút
17:00 - Előadás
18:00 - Rózsafüzér
18:30 - Szentmise
19:30 - Szentségimádás

2011. november 13. vasárnap –Új helyszínen Bp. Rezső tér
Budapest, Ciszterci Szent Imre templom (XI. kerület, Villányi út)
16:00 - Rózsafüzér
16:30 – Előadás

17:30 - Rózsafüzér
18:00 - Szentmise
19:00 - Szentségimádás

2011. november 14. hétfő – Bükkszentkereszt, Szent Kereszt felmagasztalása templom

16:30 - Rózsafüzér
17:00 - Szentmise
18:00 - Szentségimádás

forrás: hirporta.hu

Hazafelé a fogságból

Az egyházi év utolsó vasárnapjai a végidőre, a nagy befejezésre készítenek föl bennünket, amelynek legvégén maga Krisztus mint a mindenség Királya jelenik meg. Az utolsó előtti vasárnapon a szentmise szentírási olvasmányai is a végidőről szólnak: Dániel próféta az utolsó ítéletről, Szent Mihály főangyal érkezéséről, a Zsidó levél Krisztus örök és egyetlen áldozatáról beszél, amely után már nincs más, csak arra vár, hogy mindenki leboruljon előtte. A Márk-evangéliumban Jézus arról tanít, hogy vegyük észre a jeleket, amelyek az Emberfia érkezését megelőzik.

A szentmise introitusa régóta szerepel kezdőénekként az egyházi év utolsó vasárnapjain. Nem zsoltárrészlet, hanem Jeremiás prófétának a száműzöttekhez intézett leveléből vett mondatok állnak össze introitus antifónává és verzussá. Így szól az Úr: Az én gondolatom a béke és nem a pusztulás; hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket, és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek (Jer 29,11.12.14). A prófétai szó eredetileg a babiloni fogságban élő néphez szólt. A nép szorongattatásban élt, a reményük is elapadt. Ekkor biztatta őket a próféta, hogy Isten nem pusztulásra szánta őket, az ő tervei nem erről szólnak, hanem a békességről. Az Úr újra össze fogja gyűjteni a szétszóratásban élő népét, újra egy néppé teszi és hazavezeti őket a fogságból.

Az utolsó ítélet kapcsán a Szentírásban és a szenthagyományban is sötét képeket találunk. Nem is csoda, hogyha arra gondolunk, hogy az ítélet az igazság szerint fog megtörténni, vagyis előkerülnek bűneink, gonoszságaink, következményeikkel együtt. Isten szándéka azonban nem az, hogy a végítéleten az emberiség elbukjék, hanem hogy a béke következzék a szorongattatás után. Az a béke, amelynek szinonimája az üdvösség, az Istenhez való megérkezés, a nála való beteljesülés. Aki akarja Isten segítségét, hozzá kiált, azt meghallgatja és kivezeti a fogságból. Nem a babiloniból, hanem az élet bármiféle fogságából ("bárholis éltek"), amelyekben magunkat találjuk.

Az egyházi év vége felé, amikor a templomba, a szentmisébe lépünk, azért vagyunk itt, hogy Istent hívjuk segítségül, vezessen bennünket tovább, a megígért boldogság felé, hogy valóban a békének és ne a pusztulásnak legyünk örökösei.

Füzes Ádám

2003.11.16  LIX. évf. 46. (2884.)

ferences fogadalomtétel

Boros Fortunát

A gvárdián esküje, vagy a pap kötelessége?

Aligha tévedek, ha Boros Fortunát Domokost az erdélyi ferencesek történelmi alakjának nevezem. Nagy formátumú lelkipásztor, művelődésszervező, történész. Ötvennyolc esztendőt átfogó életútját az erdélyi magyarság két nagy drámája keresztezte: Trianon és az 1944-es összeomlás. Ezek a drámák személyében is mélyen érintették.

Zetelakán utcát neveztek el róla

Az 1895-ben Zetelakán született páter kényszermunkatáborban halt meg, a Duna-Fekete tenger csatorna építőtelepén, 1953-ban. Két évet töltött embertelen körülmények, naponként ismétlődő megaláztatások közepette. Súlyos cukorbeteg volt, napi gyógyszerekre lett volna szüksége. A kora tavaszi mostoha időjárás, amely Dobrudzsában mindig kitombolja magát, megbetegítette. Halálának oka, a cinikus, felháborító bejegyzés szerint: "mint gyengélkedőt, lapáttal agyonverték".

Jól ismerték Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón, Brassóban. 1918-ban szentelték pappá, de már hét évvel előbb belépett a ferencesek rendjébe. Kolozsvári hitszónok volt a naponta ismétlődő üldözések, megpróbáltatások esztendejében, 1919-ben. Innen Székelyudvarhelyre ment, a noviciátus prefektusa lett. Majd ismét Kolozsvár következett, 1932-ben átvette a Szent Bonaventúra nyomda és könyvkötészet vezetését. Kolozsvári munkásságának elkezdésekor már két éve az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja volt.

Ki tud ma már erről az akadémiáról? A sors egy évtizedet engedélyezett számára. Trianon után az erdélyi katolikus értelmiségiek szükségesnek érezték a budapesti Szent István Akadémiához hasonló tudományos, irodalmi, művészeti társaság létrehozását. Több sikertelen kísérlet után, 1929-ben Nagyváradon megalakult az erdélyi katolikus írók, tudósok, művészek világnézeti alapon működő akadémiája.

Történészként Boros Fortunát mintegy háromszáz tanulmányt jelentetett meg a Szent Ferenc Hírnökében, a Katolikus Naptárban és a Katolikus Világban. Feldolgozta a csíksomlyói kegyszobor történetét, az erdélyi katolicizmus múltját és jelenét, Assisi Szent Ferenc életét, az erdélyi Ferenc-rendiek történetét, a székelyudvarhelyi ferences kolostortemplom kétszáz évét, vitairatot adott ki a szektákról, Bíró Vencellel közös kiadványában számba vette Erdély katolikus nagyjait. Mikor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 1929-ben ötvenéves jubileumát ünnepelte, kétkötetes emlékkönyvet adott ki, amelyben a Székelyföld, illetve egész Erdély legkiválóbb tudósai mutatták be a székelység történetét, néprajzát, művészetét, lelki életét. A kisebbségi magyarság nagy seregszemléje volt a kötet. A múzeum igazgatója, Csutak Vilmos a ferencesek székelyföldi jelenlétének, hitbuzgalmi és műveltségterjesztő tevékenységének sommázására Boros Fortunátot kérte fel.

Így összegezett széles ölelésű tanulmányában:

"A ferencesek működése sikerének titka, hogy nem lépnek fel nagy igénnyel; sok-sok önzetlenséggel vesznek egy-egy mozgalomban részt, és a lelkipásztorkodás terén jelentkező új beállításokat kihasználják. Ezek és egyesületeik révén az embereket körükben tudják tartani, s ezért a barát a Székelyföld katolikusai között nagyon otthon érzi magát, és tudja, hogy fáradsága kárba nem vész."

Kisebbségi időkben, Trianontól 1940-ig a székelységet, a magyar kultúrát védelmezték a ferencesek. 1944 nyarán üldözött, halálra szánt zsidókat bújtattak. Egy ilyen történetet Frieder Jenő kolozsvári technikus mesélt el nekem 1974-ben. A tordai fronton volt munkaszolgálatos. Megszökött. Több családnál rejtőzött, majd Tordai György nyugalmazott tanár adott neki menedéket. De Tordai is üldözött volt, demokratikus nézetei miatt. A tanár házvezetőnője, Margitka buzgó katolikus volt, a ferences harmadik rend tagja. A tanár fiának, Tordai Zádornak, akiből kiváló filozófus lett, behívója jött, mennie kellett volna leventekatonának. Nem ment. De most már mindnyájuknak búvóhelyet kellett keresniük.

- Margit, a házvezetőnő ideadta nekünk a Szív újság című katolikus lap szerkesztőségének a kulcsát. Egy öreg ház emeletén volt a szerkesztőség, ott bujkáltunk, Margit hozott élelmet nekünk. Egyik este óriási detonáció. A németek felrobbantották a telefonközpontot. A tér másik sarkán a főposta. Ha azt is felrobbantják, ez a rozzant ház is összedőlhet... Tordai ekkor elment a Ferenc-rendi zárdafőnökhöz, elmondta, hogy kik vagyunk, és menedéket kért tőle. A gvárdián szó szerint azt válaszolta, hogy őt eskü köti az államhoz, tehát az állam ellenségeit nem bújtathatja el; de ő pap, és így nem tagadhatja meg a menedéket azoktól, akik hozzá fordulnak. Itt van a refektórium - mondta, ott most nem jár senki, menjünk be oda, ő nem kutatja, ki bujkál benne. Odamentünk, bezárkóztunk. Ott vártuk ki a vész elmúltát. Mindez a ferencesek akkori tartományfőnöke, Boros Fortunát tudtával történt.

Hamarosan a rend tagjainak menekülniük kellett az oroszok elől. Boros Fortunát Budapesten kétfelé osztotta a barátokat. Ti velem jösztök vissza, Erdélybe - mondta az egyik csoportnak. Ti tartsatok nyugatnak, addig, amíg már nem lesztek az oroszok hatalmában - így szólt a másik csoporthoz. Valahol építsetek újabb kolostort, a csíksomlyói mását, párját, hogy a világ ne feledhessen el minket.

Ezekből a barátokból létesült a kolostor az Ohio állambeli Youngstownban, az Egyesült Államokban.

 

Nem jobb lenne nekünk is nyugatra mennünk? - aggódtak a hazatérésre kiszemeltek. - Atyánk, te már idősödő ember vagy, tudjuk, hogy cukorbaj kínoz, ne vállalkozz a veszedelemre.

A sors nem fizethet hálátlansággal emberségünkért. És Csíksomlyó soha nem maradhat barátok nélkül.

A sors a humanizmust nem humánummal viszonozta. Boros Fortunát brassói házfőnök lett. Állandóan zaklatták, megfigyelték, próbálták elszigetelni. Végül, 1951. augusztus 20-án - éppen a magyarság nagy ünnepén - elhurcolták.

Síremléke a zetelaki temetőben áll.

Kései elégtételként, az 1989-es változások után, az újra gimnáziumi rangra emelt zetelaki középiskolát Boros Fortunátról nevezték el. A központi épület előtt a mellszobra Bara Barna szobrászművész alkotása.

A központi falurészben az egyik utca is az ő nevét viseli. Nem kellett hozzá hivatalos, hatósági engedély. Annál inkább kellett Zetelaka népének tisztelete, szeretete. Ami mindig élt itt a szívekben. 

Zetelaka a Székelyföld szívében található nagyközség.

Beke György

forrás: Új  Ember Magazin 2004. március V. évf. 3. szám