2012. március 6., kedd

Ahol találkozik az öröm és a szeretet ...


Idén immár kilencedik alkalommal került sor Désen a ferences lelkületű fiatalok találkozójára, az úgynevezett FITT-re (Ferences Ifjúsági Téli Találkozó). Ezek a találkozók mindig lehetőséget teremtenek találkozni a ferences lelkiség vonzáskörében élő más fiatalokkal, köztük régi barátainkkal is, akikkel már évek óta rendszeresen találkozunk (ilyenkor, télen, na meg persze a nyári Ferences Ifjúsági Zarándoklaton – FerIZán), na meg újabbakkal is, hiszen a kör évről évre bővül, mind többen és többen töltjük meg ilyenkor a dési ferences kolostort.
Ilyenkor a találkozás, együttlét mellett mindig van egy-egy téma is. Idén a téma az egyházmegye programjával összhangban a misszió volt, ezt próbáltuk megközelíteni nemcsak elmélkedéseken, tanúságtételeken, kiscsoportos beszélgetésen keresztül, hanem gyakorlatba ültetve is, sőt még játékunk és a szombat esti filmnézés is ekörül forgott. Természetesen nem hiányzottak a programból a közös szentmisék és zsolozsmázások, de a jókedv, a móka sem, újra meg újra megtapasztaltuk együtt a ferences derűt és közvetlenséget.
A találkozó péntek délután kezdődött, az Erdély különböző részeiből származó csoportok érkezésével, zsolozsmával és vacsorával, ami után Istennek is bejelentkeztünk, egy kis szentségimádással jelezve, hogy elsősorban miatta vagyunk itt. Másnap a reggeli dicséret és a reggeli után megismerkedtünk a nap témájával, kicsit elmélkedtünk azon, konkrét példákból is kiindulva, hogy mi is a misszió: az a meggyőződésünk, hogy a keresztény hit egyetemes; életpélda; ill. új közösségek alapítása vagy már haldoklók megerősítése. Főként azt próbáltuk önmagunkban tudatosítani, hogy a misszió nemcsak a messze földre utazók kiváltsága, hanem mindannyiunk feladata, s ennek legalapvetőbb módja nem is a beszéd, hanem a jelenlét, az életpélda, tetteinkkel tanúságot tenni a szeretetről – nemcsak idegenek, hanem szomszédaink, családunk, munkatársaink, azaz mindazok előtt, akikkel napról napra találkozunk. Fontos odafigyelni arra is, hogy mindenkihez a maga nyelvén szóljunk, nem riadva vissza akár a modern média eszközeitől sem, s persze sose gondoljuk azt, hogy mi vagyunk azok, akik majd megmondjuk vagy megmutatjuk embertársunknak, hogy mi a helyes, hiszen nagyon sokszor ébredhetünk arra, hogy épp ők evangelizálnak minket. És ami talán a legfontosabb, hogy mindig először önmagunkat kell evangelizálnunk, hiszen csak az tud krisztusi lendülettel, a Szentlélektől kapott erővel tanúságot tenni Istenről, aki találkozott vele, s van vele egy mély kapcsolata, amit aztán másokkal is meg tud osztani.
Ezután néhány játékon keresztül próbáltunk még közelebb kerülni a misszió lendületéhez. A játékok szépsége számomra abban állt, hogy mivel kiscsoportokban kellett dolgozni, ezek a játékok összekovácsolták a csapatokat, nagyon jól együtt tudtunk dolgozni a fejtörőkön vagy épp ügyességi játékokban. Ezután a csoportok készítettek egy-egy missziós plakátot. Szép élmény volt együtt gondolkodni azon, vajon mi is a legfontosabb üzenet Krisztusról, amit meg szeretnénk osztani másokkal, s vajon ezt hogy is tudnánk szépen, kifejezően megvalósítani. Jó volt együtt dolgozni, s különösen azért, mert tudtuk, munkánk nem öncélú, ebéd után ugyanis plakátjainkkal és néhány szórólapocskán levő igével elindultunk (szintén kiscsoportban) missziózni egy kicsit a városba. Próbáltuk jelenlétünkkel felhívni a figyelmet Istenre, szétosztani szeretettel az örömhírt tartalmazó igéket, szóba állni az emberekkel, elbeszélgetni velük, vagy épp dicsőítő énekeket énekelni a látszólag üres utcán, az arra járók csodálkozó tekintetétől kísérve. Érdekes élmény volt.
Ezután jött a nap talán legfontosabb része, a közösen ünnepelt szentmise, amelyben Antal testvér a délutáni feladatra is építve újra felhívta figyelmünket fő missziós feladatunkra: jelenlétünkkel tenni tanúságot Istenről. Rámutatott arra is, hogy a missziózás sosem könnyű, Szent Ferenchez hasonlóan először valószínűleg bolondnak fognak minket érte tartani, de ez átugorhatatlan lépés ahhoz, hogy majd elkezdjenek csodálkozni ezen, hogy mitől vagyunk mások, mitől cselekszünk másként, s talán majd el is kezdjék példánkat követni (ahogy annak idején sokan a Szent Ferencét).
Mise után vacsora következett, majd a Hullámtörők (The Guardian) című filmet néztük meg, amely egy életeket mentő tengerészről szólt, s utána maradék erőnket összeszedve megpróbáltuk még kiscsoportban megbeszélni az igen sűrű nap élményeit, összefoglalni saját elképzeléseinket a misszióról. A még mindig kitartóknak ezután még volt játék, majd éjfélkor imádságos imaóra a templomban. Nagyon szép befejezése volt ez számomra a napnak.
A vasárnap természetesen elsősorban a szentmiséről szólt (előtte reggeliztünk és zsolozsmáztunk, utána meg közösen összefoglaltuk a kiscsoportos beszélgetések tanúságait). A prédikációban Leánder testvér újra felhívta figyelmünket, hogy a sok kis történetből (nemcsak a nagy dolgokból) áll a misszió, küldetésünk az, hogy a nehézségekben ne meglágyuljunk vagy megkeményedjünk, hanem a kávéhoz hasonlóan, amely a fővő vízben engedi ki leginkább zamatát, meg kell változtatnunk azt, ami számunkra nehézséget okoz. Mindehhez erőt a Szentlélektől kell kérnünk, aki kis hegyi patakhoz hasonlóan nem dübörög, nem tör össze semmit, nem visz magával semmit, de csendesen utat vág magának, s az óceán felé igyekszik.
A találkozó végén egyenként kézrátételes áldást, és vele együtt küldetést kaptunk a köztünk levő papoktól, a nap (és a találkozó) pedig egy utolsó közös terítéssel, ebéddel és közös mosogatással zárult. Jó volt együtt lenni, együtt dolgozni, enni, beszélgetni, együtt imádkozni, köszönet és hála érte Istennek – na meg a szervezőknek és minden jelenlevőnek. Most is fülembe csengenek az áldás szavai, vigyük magunkkal mindannyian ezt a küldetést: „Találkozzék benned az öröm és a szeretet, és vidd magaddal mindenhová Krisztust és az ő szent evangéliumát!”
Kántor Emese

forrás: http://ofm.ro/eferi/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése