2012. március 14., szerda

Bevezető szertartások: A pap és a hívő közösség egysége a szentmise áldozat kezdetén

Paul Gunther OSB*

Róma, 2010. január 15. (zenit.org)

A Bevezető Szertartás a mise elején pontosan azt tartalmazza, amit a neve jelent. Még nem jutottunk el az Ige Liturgiához, még nem került sor az oltár elrendezésére a szentmise áldozathoz, de mindezek előkészítésére szolgál. A Bevezető Szertartást megelőzően a pap magában, a külvilágtól elrejtőzve készíti fel lelkét az oltárszolgálatra, a szentmise megtartására.
A felkészülés módját és lépéseit a Misekönyv, annak mind rendes (a II. Vatikáni Zsinat utáni), mind rendkívüli (a megelőző) formája** tartalmazza. Mindkét esetben Szent Ambrus és Aquinói Szent Tamás imádsága és egy Szűz Mária imádság szól arról, hogy a pap Krisztus Teste és Vére által az egész Anyaszentegyházat szolgálja.  Fontos szempont, hogy a pap, még akkor is, ha a hívők jelenléte nélkül, egymagában mondja a szentmisét, azt sohasem egyedül, hanem mindig az egész Egyházzal együtt teszi.
A pap az Egyházi Rend hatalmával Krisztus nevében ajánl fel áldozatot. Ezért az egybegyűlt hívek élén áll, vezeti imáikat, hirdeti a megváltás üzenetét, egybe fogja  a híveket az áldozat felajánlásában Krisztus által, a Szentlélekben az Atyaistennek. Testvéreivel az örök élet kenyerét osztja meg. Az Eucharisztia ünneplésekor a pap feladata, hogy méltósággal és alázattal szolgálja Istent és népét. Magatartásával és szavaival Krisztus élő jelenlétét fejezi ki a hívek számára.” (Római Misekönyv, Inst. 92)
A Bevezető szertartás megkezdéséhez tehát szükséges, hogy a pap készen álljon szent feladatának ellátásához. Egyúttal Isten népétől is elvárható, hogy a szent cselekményre egységben gyűljenek össze, mindenfajta individualizmus és megosztottság nélkül. Ezt a közösséget a hívek egységes magatartásukkal is kifejezik.
A rendkívüli forma szerint a Bevezető szertartás hosszabb, összetettebb. A pap mély tisztelettel közeledik az oltár felé, keresztet vet, és a 42. zsoltár jól ismert szavait mondja az asszisztenciával felváltva: „odalépek Isten oltárához, örömöm Istenéhez”. A „Gyónom a Mindenható Istennek” kétszer hangzik el, egyszer a paptól, másodszor az asszisztenciától, ugyanígy a bűnbocsánat kérése is. Ez utóbbi ugyanígy maradt meg a rendes formában is, de a bűnök bocsánatát most együttesen kérjük, nem úgy, mint korábban, külön a pap és külön a hívek részére. Végül, a kegyelem jeléül a pap a kereszt jelét mutatja a hívek felé, és kéri bűneink megbocsátását.
Ezután a 84. zsoltárból való antifóna következik. Guéranger*** ennek célját így magyarázza:  „Ősi hagyomány a 84. zsoltár idézése a szentmisében.   A hagyomány szerint ez Dávid könyörgése a Messiás eljöveteléért. A szentmisében az átváltoztatás előtt várjuk az Úr eljövetelét úgy, mint az Ige megtestesülése előtt élt emberek várták a megígért Messiást. A próféta által használt irgalom szó számunkra azt jelenti, hogy kérjük Istent, küldje el hozzánk a Megváltót. A zsoltár szavai az Adventre emlékeztetnek, amikor könyörögve kérjük az Urat, hogy jöjjön el.”
A pap ezután az oltárhoz lépve mondja a mise első csendes imáját: „Aufer a nobis…” (Uram, szabadíts meg bűneinktől…) , hogy az Úr vegye el bűneinket, tegyen alkalmassá arra, hogy beléphessünk a Szentek Szentjébe. Ezután megcsókolja az oltárt, kéri a szentek közbenjárását, hogy Isten bocsássa meg bűneinket. Nagymisén a pap incenzálja (tömjénezi ) a feszületet és az oltárt, úgy, hogy a tömjénfüst az oltár minden részét befedje. A Missale részletesen leírja, hogy hogyan kell ezt elvégezni. Mindez arra emlékeztet minket, hogy az oltár Krisztust jelképezi.  
Guéranger a cselekmény szentírási eredetére mutat. „Az Anyaszentegyház a mennyországból vette ezt a cselekményt, ahogyan Szent János megtapasztalta. A Jelenések könyvében leírja: látott egy angyalt arany füstölővel az oltár mellett, ahol a Bárány volt, körülötte huszonnégy vén. (Jel 8,4) Bemutatja az angyalt, amint Istennek felajánlja a szentek imáit, ezeket jelképezi a tömjénfüst. Az Anyaszentegyház, Krisztus hűségese Jegyese ugyanazt akarja tenni, amit a mennyben tesznek.”
A rendes forma szerint a szöveg az összegyűlt hívők jelenlétét hangasúlyozza, és ez vonul be a pap és az asszisztencia az Introitus, Kezdőének kíséretében. Ehelyett sokszor népéneket énekelnek, ami elfedi a mise szövegét. Bár a Kezdőéneket lefordították minden nyelvre, ez ritkán hallható. 
A liturgia minden esetre énekkel kezdődik, miközben a pap tömjénezheti az oltárt. A mise kezdő szavai egyformák mindkét forma szerint: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”. A miséző pap vezetésével a hívek a tisztelet jelét mutatják, átívelve azt az időszakot, ami Krisztus kereszthalála és Krisztusnak az oltáron való feláldozása, a Szentmise között történt. Jeremy  Driscoll atya írta: „A mi testünk egyesül azzal a testtel, amelyik a kereszten függött, és  így, Krisztus halálában való részesüléssel nyilvánul meg a Szentháromság titka.” ****
A „nevében  kifejezés arra utal, hogy a szentmisét a Szentháromság nevében ünnepeljük. A keresztség egyesített Istennel, és Istenre bízott minket. A keresztségben eltemetkeztünk és feltámadtunk Krisztussal, így a kereszt jelével mindenkor megújítjuk hitünket a Szentháromság Egy Istenben. A keresztvetés nemcsak a katolikusok szokásos imakezdő gesztusa, hanem a hit megvallásának legnyilvánvalóbb és legerősebb jele. Az Ámen a jelenlevők egyetértésének ünnepélyes kifejezése.
Az Apostoli köszöntés a híveknek szóló üdvözlés.  Így nevezik, mert Szent Pál leveleiből vett idézet. A pap vagy azt mondja: Dominus Vobiscum, Az Úr legyen Veletek, vagy mást választ, de nem üdvözölhet egyszerűen, például úgy, hogy Jó reggelt. Az üdvözlés ünnepélyes forma, mert a pap ezt szentségi szerepében mondja. „In persona Christi capitis” – Krisztus, a fő személyében köszönti az Isten hívására összegyűlt embereket.  A hívek nem azzal felelnek, hogy „jó reggelt atya”, hanem úgy: „és a te lelkeddel.Driscoll írja: „A hívek a pap lelkéhez szólnak, lénye legbelső énjéhez, amelyet éppen azért szenteltek fel , hogy a híveket a szent cselekménybe vezesse el.”
A pap a hívőket a bűnbánati szertartáshoz vezeti, felhívja őket, hogy ismerjék el bűnös voltukat, és kérjék Isten irgalmát. Ez több módon történhet. A Confiteor-t (Gyónom a Mindenható Istennek…) mindenki együtt mondja, minden ember a többiekért is imádkozik, és kérik a szentek közbenjárását. Van olyan változat is, amelyik a rendkívüli (azaz a II. Vatikáni Zsinat előtti) formából származik (Urunk, mutasd meg nekünk irgalmasságodat). Ezt követi a Miseratur (Irgalmazzon nekünk…) és a Kyrie, amelynek ismétlése arra utal, hogy mindig, kitartóan kell könyörögnünk irgalomért. A másik forma időszakonként változó könyörgésekből áll, és ezeket követi a bűnbánatra hívás és a Kyrie.
Vasárnap és más ünnepnapon a pap kezdi a Glóriát, az angyalok dicsőítő énekét, ehhez csatlakozik a közösség vagy a kórus.
A Könyörgés foglalja össze a Bevezető szertartást. A „Könyörögjünk” felhívás után rövid csend következik. Ez bensőnk, szívünk mélye felé irányul. A korábbi, rendkívüli formában ezt a szokásos aktust most is ösztönözni kell, hiszen ez hitünk titkának kifejezője. A Könyörgést régebben „kollekciónak” hívták, mert látszólag különféle elemeket fog egységbe.
A Könyörgésben az Egyház liturgiája a pap szavain keresztül a hívek szívébe helyezi az imádságot, amelyik összefoglalja mindazt, amiért könyörögnünk kell. Arra késztet, hogy nézzünk túl saját, kicsinyes kívánságainkon és kéréseinken, és halljuk meg azt a könyörgést, amit a pap énekel az egész Egyház nevében, tegyük azt magunkévá. Ilyen előkészület után, a pap és a hívek – Isten felé fordulva, az áldott Szentháromság imádásával, a szent liturgiát szolgálva – jobban meghallják a gyöngéd hangot, amely arra hív, hogy „Isten kegyelmével eljussunk a bölcsességnek és az erényeknek legfelső csúcsaira.”

*Paul Gunter bencés atya a Pápai Litorugiai Intézet professzora és a Pápai Liturgiai Hivatal tanácsadója.
** A VI. Pál pápa által közzétett Római Misekönyv a latin szertartású katolikus Egyház „lex orandi"-jának rendes kifejeződése. A Szent V. Pius által közzétett és Boldog XXIII. János által újra kiadott Római Misekönyv pedig úgy tekintendő, mint az Egyház ugyanezen „lex orandi"-jának rendkívüli kifejeződése, és tiszteletreméltó és régi használata következtében kellő tiszteletben kell tartani. SUMMORUM PONTIFICUM, XVI. Benedek pápa SUMMORUM PONTIFICUM motu proprio kiadott apostoli levele, 1. cikkely (2007. 07.7.)
*** Guéranger, Prosper-Louis-Pascal, OSB 1805 – 1875 Solesmes, a bencés rend újjáélesztője a francia forradalom után, a liturgikus megújulás atyja
**** J. Driscoll, OSB, "What happens at Mass," (Mi történik a Szentmisén) Gracewing Publ, Leominster 2005, 21.
***** Szent Benedek: Regula 73,9

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése