Krisztus kopog szívünk ajtaján, mert be akar lépni – vagy ki akar menni

                                                          Vatikánváros, 2010. március 26. (zenit.org) Raniero Cantalamessa kapucinus atya harmadik nagyböjti szentbeszéde

A Jelenések könyvében a hét levél bűnbánatra hív, olyan hívőknek szól, akik régóta élnek keresztény közösségben.  A Laodicea-i közösséghez intézett levélben van a megindító mondat: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok.”

Krisztus kopog, de nem bemenni akar, hanem ki akar menni.  Az első, a hitetlenségből a hitre, a bűnből a kegyelemre vezető megtérés során Krisztus az ajtón kívül áll, kopogtat az ember szívén, hogy bemehessen. A további megtérések során, amikor a kegyelem magasabb szintje, a langyosságból az izzó lelkesedés felé tart a lélek, akkor az ellenkező történik. Krisztus belülről kopog a szív falán, mert ki akar menni.

A keresztségben elnyertük Krisztus Lelkét, Ő bennünk marad, amíg a halálos bűn ki nem űzi. Előfordulhat azonban, hogy a Szentlélek úgy érzi: foglyul ejtették egy kővé vált szívben. Így nem tud kiteljesedni, nem tudja áthatni az ember gondolkodását, cselekedeteit, érzéseit. Ezért kell úgy értenünk, hogy Krisztus ki akar törni bezárt szívünkből, hogy betöltse teljes egész valónkat.

A nagyvárosokban sokszor látunk fákat aszfaltba zárt gyökerekkel. Próbálnak növekedni, szét is feszítik az út burkolatát. Így van Isten Országa az ember szívében. A magnak az a rendeltetése, hogy hatalmas fává nőjön, amelyen az ég madarai pihennek, de nehezen növekszik, fuldoklik a földi ügyek-bajok közepette.

Az elkötelezett lelkek általában nem zárják be Krisztust fogdába, hanem úgy nevezett feltételes szabadság biztosítanak neki. Szabad mozgása van meghatározott korlátok között. Meg kell értenie, hogy mit kívánhat tőlünk, és mit nem.

Imádkozunk, hacsak nem rövidül emiatt az alvásra, pihenésre, tanulásra szánt időnk, engedelmeskedünk, ha ez nincs kedvünk ellenére, tiszták vagyunk, csak néhány pihentető szórakozást engedünk meg magunknak, vagyis készségesek vagyunk, de csak félig. 

 

Avilai Szent Teréz a langyos hitből az izzó lelkületre jutó második megtérés ragyogó példája. Önvizsgálatának és megtérésének tükrében mi is felfedezhetjük nyugtalanságunk, elégedetlenségünk igazi okát.  

A Szenvedő Krisztusról való elmélkedés adta Teréz számára azt a végső lökést, mely által szent és misztikus lett.