Babits Mihály: Eucharistia

Az Úr nem ment el, itt maradt
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös nagy szent titok!
Az Istent esszük mint az ős
törzsek borzongó lagzikon
ették itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriási
halott királyok ereje
szállna mellükbe, - de a mi
királyunk Krisztus nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.
A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
Ő óriásabb óriás!
Ki két karjával általér
minden családot, s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet.
Mit ér nekünk a Test a Vér,
ha szellemében szellemünk,
nem részes, s úgy vesszük őt
mint ama vadak
a tetemet vagy a totemet?
Áradj belénk hát óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket,
Amikkel törzs és vér leköt,
hogy szellem és ne hús legyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér - népek közt, mint a fák,
kiket a mennyből táplál a Nap.