A fogyasztói társadalom és a keresztény ember

A keresztény embernek minden korban van küldetése, és minden kor hordoz magában isteni üzenetet. Ennek felismerése azonban nem olyan egyszerű. Sokan teljes elfordulással tekintettek (tekintenek) saját korukra, mások pe­dig úgy gondolták (gondolják); Isten azt kí­ván­ja tőlük, hogy koruk embereként úgy vál­ja­nak korszerűekké, ha vallásosságukat az adott helyzet elvárásainak megfelelően for­mál­ják.

A fogyasztói társadalomhoz több módon lehet viszonyulni. Vannak, akik rettegve tekintenek erre a társadalomra. Valami jobb, emberibb vi­lág­ról álmodnak, és elhangzanak a vég­idő­ket sejtető jövendölések, vagyis mind­az, ami most van, elpusztul és fel­per­zse­lődik. Né­me­lyek azt a meg­oldást tartják egyetlen kiútnak, hogy elszigetelik magu­kat ettől a tár­sa­da­lom­tól, hátat fordítva mind­annak, ami valamelyest is rá utal. Mások pedig a szabadság­ra hivatkozva, a kor szellemét felmagasztalva átveszik a fogyasz­tói társadalom gondolkodásmódját, sodródnak a nagy átlaggal abban a tudatban, hogy így válnak önálló, szabad emberekké, adott esetben széles látókörű keresztényekké.

A szélsőségek sosem jók, de szükségesek. Mindig az ellentétek feszültségében születtek meg a valósághoz közelálló életszemléletek és cselekedetek. Nekünk is vállalnunk kell ezt a feszültséget, ha azt akarjuk, hogy keresztény módon jelenjünk meg ebben a társadalomban.

A konzum-társadalom alapvető filozófiájához tartozik a fogyasztás. Ez a mozgatórugója, és ez a legfőbb érték, hiszen ezáltal növekszik a pénz mennyisége, melyet újabb beruházásokba lehet forgatni, újabb részvényeket kibocsátani és ezzel több vagyonra szert tenni. A fogyasztói vágy növelése a tömegek felé a reklámokon keresztül történik. Az egyes termékek fejlesztésénél már elsődlegesen nem az alkotás, kreativitás és az ebből adódó siker a mozgatórugó, hanem a minél jobb eladhatóság, a konkurencia háttérbeszorítása. A reklámokon úgy tűnik, hogy az egyes személy a fontos, a valóságban azonban a termék eladása. Csak gondoljunk bele, egy óriás-üzlethálózat igazgatóját mit érdekli az, hogy a Juliska néni heti bevásárlását olcsóbban tudja megoldani, hogy aztán több maradjon a hónap végéig, hogy gazdaságos margarint használ vagy sem? Ez a szempont fel sem merül. A lényeg: a vásárló jól érezze magát, az a benyomása legyen, hogy jól és olcsóbban vásárolt. Mindezt a minél több áru eladása reményében teszik. A reklámszakemberek tökéletesen tudják; az ember akkor fogható meg igazán, ha személyesen van megszólítva. Fontos, hogy olyan színezetben kerüljön az egyes portéka a vevő elé, mintha pont arra lett volna szüksége. Vegyük csak kezünkbe a különböző akciókat propagáló újságokat. Amikor elkezdjük forgatni, akkor jut eszünkbe, hogy tényleg, kéne egy sze­metes kosár a sarokba, és itt most elég ol­csón adják, hiszen akciós. A következő lapon egy tetszetős mozgásérzékelős reflektor van, mi­re azt gondoljuk, „tényleg ám, milyen fon­tos lenne a hátsó udvarba ez a lámpa”: „hogy ez eddig nem jutott eszembe!”" ALAPJÁBAN VÉ­VE NEM ÉN VOLTAM AZ, AKI A SZE­METES KOSÁR ÉS A REF­LEK­TOR MEG­VÁSÁRLÁSBAN DÖN­TÖT­TEM, BÁR ÚGY TŰNT. Nem a hét­köz­napi életben meg­tapasztalt hiány hozta elő a vá­gyat, hogy vá­sároljak, hanem valami indokot kerestem arra, hogy vásárolhassak, mert a vásárlás utáni vágyat felébresztették bennem. Az emberben ott az igény a szerzésre, és ezt könnyen ki lehet használni. Nézzük csak meg. Amíg nem volt Pécsett Metro és Tesco áruház, a polgárok addig is vásároltak. Nem azért épült a két áruház, mert Pécs városának lakói nem tudtak volna élni e bevásárlóközpontok nélkül. A folyamat éppen fordítva zajlott le: felépült több nagy központ és ezzel együtt fellépett az emberekben az igény, hogy vásárolni menjenek. Végülis ez volt a cél.

Hiszem, hogy a keresztény ember képes megszentelni a bevásárlóközpontokat és a fogyasztói szemléletet. Nem létezik, hogy Istennek semmi köze ne lenne mindahhoz, ami zajlik körülöttünk! Ha pedig van, akkor meg kell keresni, milyen módon üzen ezeken az eseményeken, jelenségeken keresztül, és mi a feladatunk. A kereszténységhez mindig hozzátartozott a szabadság. Nem elsősorban a döntés szabadságára gondolok, hanem a valamitől, illetve a valamire szabad ember állapotára. Ahhoz, hogy Istenben éljek, feltétlenül fontos, hogy Vele megbeszélve tegyem meg a következő lépést. Hiszem, hogy az az ember, aki dialógusban él Istennel, a fogyasztói társadalomban is szabad tud maradni, azt tudja kiválasztani, amire valóban szüksége van és nem azt, amiről elhitetik, hogy szükséges. Tud választani a dolgok között. „Ezt most megveszem, mert átgondoltam, hogy valóban szükségem van-e rá. Beszéltem róla mással, Istennel.” Valahogy így szenteljük meg a vásárlásunkat is, nem csak egy puszta tény lesz! , hanem átgondolt és valamilyen formában Istent is bekapcsoló döntés. Ezzel a tettünkkel másoknak is szabadságot adunk, hiszen tanulhatnak tőlünk. Nem riasztjuk el őket a hideg valóság ecsetelésével, ami önmagában igaz lehet, de mit sem értenének belőle, hiszen a tv, a rádió és egyéb tömegtájékoztatási eszközök kellőképpen beleégették tudatukba a vásárlás fontosságát. Ami számukra fontos és nélkülözhetetlennek tűnik, rajtunk keresztül úgy mutatkozzék meg, mint ami emberhez méltó és többé-kevésbé a szabadságot szolgálja.

Mivel a keresztény ember normális esetben nem olyan fontos önmagának, nem is érinti meg annyira a reklámok szövege, melyek egyfajta elfogadottságot, értékesség tudatot igyekeznek a portékákon keresztül sugallni. Erre azok fogékonyak, akik bármilyen okból szemük előtt csak önmagukat látják, vagy legtöbbször önmagukat.

A másik alapvető probléma, hogy a fogyasztói társadalom nem tudja a dolgokat „élvezni”, csak „használni”. Ezt a képességét azért vesztette el, mert miután megvásárolt valamit, hamarosan más lép a piacra, ami jobb, minőségibb az előzőnél. Így aztán hamar a jobbikat választja, anélkül, hogy az előzőt jobban megismerte volna. Ami ennek akadálya lehet, nem a józanság, hanem a pénz hiánya. De ha keresztény szemmel nézem, akkor a teremtés szemüvegén keresztül kell tekintenem a dolgokat is. Ha valami használható, és feladatomat akadály nélkül el tudom látni vele, nem érdemes lecserélni pusztán csak azért, mert van már jobb is. Egy alkalommal nagyon meglepett és elcsodálkoztam, ahogy egy idős házaspár beszélt a kis autójukról. A kicsi kocsi „családtag” volt, minden abnormalitást nélkülözve. Kedvesen beszéltek róla, úgy is volt berendezve. Meg volt becsülve a kis járgány. Ebben sem túlzás, sem betegesség nem volt. Egyszerűen rendeltetésszerűen volt használva, vagyis nem azért volt, mert status szimbólum kellett, hanem azért mert utazni akartak.

Tudjunk örülni annak, amink van. Ne azért, mert modernebb - bár ez sem megvetendő - hanem elsősorban azért, mert használható, segít munkánkban, családi életünkben, emberi kapcsolatainkban. Ha alapvetően azt tekintem, hogy emberségem legfontosabb része a szeretet, emberi kapcsolataim, Istennel megélt egységem, akkor a dolgokat mindezek fényében fogom használni. Ha ellenben hiányoznak ezek a szempontok, illetve kizárólagosan az „eszközök” világában élek, akkor természetes, hogy ezek fogják meghatározni tetteimet és adott esetben vásárlásomat, a fogyasztói társadalomhoz való viszonyulásomat.

Kérjük Isten segítségét, hogy tudjunk ebben a világban Isten akarata szerint tájékozódni és ilyen módon tanúságot tenni. Szent Pál apostol szavai adjanak bátorítást: "Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak." (Gal 5,13)

Bátor Botond pálos szerzetes