 |
| Palkó Julián atya |
Palkó Julián atya 1998 és 2006 között volt a szentkúti ferences közösség házfőnöke. Ez az időszak azért nagyon fontos, mert elvezetett a nemzeti kegyhellyé nyilvánításhoz. Julián atya jelenleg a pesti rendházban él, az ország legforgalmasabb templomában lelkipásztorkodik. Szentkúti éveire nagy szeretettel gondol vissza, amely, mint mondja, a kegyelem kiáradásának a helye.
– Hova való Julián atya?
– A Tolna megyei székelyek közül való vagyok, 1958-ban Kakasdon születtem. Szüleim bukovinai székelyek, a háború idején áttelepítették őket Bácskába, a háború után pedig Tolnába.
– Hogyan talált rá a ferencesekre?
– Utolsó éves műszaki egyetemista voltam Budapesten, és Futó Károly atya hittancsoportjába jártam, ott hallottam először a ferencesekről. Az egyetem elvégzése után a Központi Fizikai Kutató Intézetben dolgoztam, munkámat annyira szerettem, hogy hobbiból még vasárnaponként is bementem dolgozni. A papi hivatás gyerekkoromtól motoszkált bennem, de mindig halogattam a döntést. Fokozatosan ébredtem rá, hogy mi az igazi hivatásom. Négy év után beléptem a rendbe, és azóta úgy érzem, édesanyám méhében már Istennek az volt a terve, hogy ferences legyek.
– Kik voltak Julián atya elődei Szentkúton?
– Szentkút visszavételétől számítva én már a hatodik vezetője voltam a kegyhelynek. Tarcza Aurél atya volt az első, aki három évig működött ott, utána Csizmadia Lénárd atya talán egy évig volt házfőnök, Boros-Gyevi Imre atya szintén egy esztendeig. Őt rövid ideig Orbán Márk atya követte, majd Nyikon Márton atya az elődöm három és fél évig.
– Hogyan gondol vissza házfőnöki évekre?
– Szép időszak volt. 1992 Nagyboldogasszony napján itt mutattam be az újmisémet, de egyébként ismeretlen volt számomra a kegyhely. Mikor oda kerül az ember, rögtön érzi, hogy nem kell kitalálni, hogy mi a feladat, mert az felülről, azaz Istentől jön. Társam volt végig Orbán Márk atya, két évig Marek Bernardin atya, hat esztendeig Szikszay Leopold atya, egy évig pedig az azóta már elhunyt Barotai Urbán atya, és fél évig Papp Tihamér atya is.
– Az ismerkedést hogyan kezdte?
– Összegyűjtöttem a kegyhelyről fellelhető irodalmat, és Roznik Rajnér ofm háború előtt megjelent, Szentkútról szóló könyvét felhasználva, kiadtuk a kegyhely történetét. Ez a könyv már több kiadást is megért, ma is kapható. A könyv végén látható, a kegyhely életét bemutató fényképeket én készítettem. Ahogy megismertem a kegyhely múltját és jelenét, rájöttem, hogy ránk nézve módosítva igaz a mondás: „jó bornak is kell cégér”.
– Ezt hogy érti?
– Szentkút jó bor, vagyis a kegyelem kiáradásának nagyszerű központja, de jelentőségéhez képest kevesen ismerik. Vagyis a mi borunknak, Szentkútnak kell a cégér, a reklám. A palóc vidékeken, határon innen és túl, valamint az egykori ferences kolostorok lelki kisugárzásának körzetében Szentkút továbbra is fontos zarándok célpont maradt, de máshonnan kevesen jönnek. Ezen igyekeztem változtatni. A ferencesek a feloszlatás előtt is törekedtek a kegyhely országos hírnevének megalapozására. Budapesten hatalmas plakátokat helyeztek el a zarándoklatok és lelkigyakorlatok népszerűsítése céljából, és filléres vonatokat szerveztek a nagyvárosokból egy-egy búcsúra, hogy a szegény nép jöhessen. Én is arra törekedtem, hogy az egész ország és a határon túli területek is tudomást szerezzenek róla, hogy Szentkút a Szűzanya kiemelkedő, kedvelt helye. Szentkút megimádkozott hely.
– A Tolna megyei székelyek közül való vagyok, 1958-ban Kakasdon születtem. Szüleim bukovinai székelyek, a háború idején áttelepítették őket Bácskába, a háború után pedig Tolnába.
– Hogyan talált rá a ferencesekre?
– Utolsó éves műszaki egyetemista voltam Budapesten, és Futó Károly atya hittancsoportjába jártam, ott hallottam először a ferencesekről. Az egyetem elvégzése után a Központi Fizikai Kutató Intézetben dolgoztam, munkámat annyira szerettem, hogy hobbiból még vasárnaponként is bementem dolgozni. A papi hivatás gyerekkoromtól motoszkált bennem, de mindig halogattam a döntést. Fokozatosan ébredtem rá, hogy mi az igazi hivatásom. Négy év után beléptem a rendbe, és azóta úgy érzem, édesanyám méhében már Istennek az volt a terve, hogy ferences legyek.
– Kik voltak Julián atya elődei Szentkúton?
– Szentkút visszavételétől számítva én már a hatodik vezetője voltam a kegyhelynek. Tarcza Aurél atya volt az első, aki három évig működött ott, utána Csizmadia Lénárd atya talán egy évig volt házfőnök, Boros-Gyevi Imre atya szintén egy esztendeig. Őt rövid ideig Orbán Márk atya követte, majd Nyikon Márton atya az elődöm három és fél évig.
– Hogyan gondol vissza házfőnöki évekre?
– Szép időszak volt. 1992 Nagyboldogasszony napján itt mutattam be az újmisémet, de egyébként ismeretlen volt számomra a kegyhely. Mikor oda kerül az ember, rögtön érzi, hogy nem kell kitalálni, hogy mi a feladat, mert az felülről, azaz Istentől jön. Társam volt végig Orbán Márk atya, két évig Marek Bernardin atya, hat esztendeig Szikszay Leopold atya, egy évig pedig az azóta már elhunyt Barotai Urbán atya, és fél évig Papp Tihamér atya is.
– Az ismerkedést hogyan kezdte?
– Összegyűjtöttem a kegyhelyről fellelhető irodalmat, és Roznik Rajnér ofm háború előtt megjelent, Szentkútról szóló könyvét felhasználva, kiadtuk a kegyhely történetét. Ez a könyv már több kiadást is megért, ma is kapható. A könyv végén látható, a kegyhely életét bemutató fényképeket én készítettem. Ahogy megismertem a kegyhely múltját és jelenét, rájöttem, hogy ránk nézve módosítva igaz a mondás: „jó bornak is kell cégér”.
– Ezt hogy érti?
– Szentkút jó bor, vagyis a kegyelem kiáradásának nagyszerű központja, de jelentőségéhez képest kevesen ismerik. Vagyis a mi borunknak, Szentkútnak kell a cégér, a reklám. A palóc vidékeken, határon innen és túl, valamint az egykori ferences kolostorok lelki kisugárzásának körzetében Szentkút továbbra is fontos zarándok célpont maradt, de máshonnan kevesen jönnek. Ezen igyekeztem változtatni. A ferencesek a feloszlatás előtt is törekedtek a kegyhely országos hírnevének megalapozására. Budapesten hatalmas plakátokat helyeztek el a zarándoklatok és lelkigyakorlatok népszerűsítése céljából, és filléres vonatokat szerveztek a nagyvárosokból egy-egy búcsúra, hogy a szegény nép jöhessen. Én is arra törekedtem, hogy az egész ország és a határon túli területek is tudomást szerezzenek róla, hogy Szentkút a Szűzanya kiemelkedő, kedvelt helye. Szentkút megimádkozott hely.
– Mit tett, hogy legyen cégér?
– Azzal kezdtem, hogy megvizsgáltattam szakemberekkel a kegyszobrot, hogy eredeti-e, mert néhányan ezt kétségbe vonták. Természetesen eredeti, 1705-ben került oda a szép, barokk, öltöztetős alkotás. Hirdetni kezdtem a búcsúinkat a katolikus lapokban. Az utolsó két szentkúti évem idején a Szent István Rádióban rendszeres, heti műsorom volt, ami nem Szentkútról szólt, de a hallgatók minden alkalommal hallhattak arról,
hogy Szentkúton ferencesek vannak, akik szeretettel várják a zarándokokat. Az én időmben kezdődött, hogy a Duna TV tőlünk közvetítette a Nagyboldogasszony-napi szentmisét. Írtam egy mátraverebély-szentkuti himnuszt, amely a Köszöntünk Szentkút csillaga című énekes könyvben megtalálható. A hívek szerették ezt énekelni.
– Milyen állapotban voltak az épületek Aurél és Márton atya idején, illetve a környezet?
– Amikor én odakerültem, a kolostort és a zarándokházat már visszakaptuk, de borzasztó állapotban. Aurél atya idején tatarozták kívülről a templomot, új tetőszerkezetet építettek, paláztak. Érkezésemkor folyamatban volt a szabadtéri misézőhely felújítása. Nagy munkák vártak rám is. Fel kellett újítani a kegyhely egész vízvezeték rendszerét műanyag csövekkel, mert szökött a víz a talajba. Akkor ürült ki a zarándokház, amit
korábban szociális otthonnak használtak. Ahogy az anyagi lehetőségeink engedték, olyan ütemben azt is fel kellett újítanunk: festeni, mázolni, fűtést bevezetni, falakat bontani és építeni. A nagy ebédlőt rendbetettük, üzemi konyhát alakítottunk ki. A körmeneti utat leaszfaltoztattuk. A mátraverebélyi önkormányzattól megvásároltuk fokozatosan az egész parkolót. Felújítottuk az orgonát, amely teljesen új játszóasztalt kapott. Új tetőszerkezetet és cserepezést kapott a zarándokház és a rendház is.
– Szentkút vízben önellátó?
– Teljesen önellátók vagyunk, ami nagy segítség. Még a harmincas években elődeink nagy földalatti víztárolókat alakítottak ki, melyekben kristálytiszta a víz. Már akkor elektromos szivattyúkkal felnyomatták a hegyoldalba, tartályokba, és onnan a szabadesés folytán jön vissza a kegyhelyre, és az biztosítja a vízellátásunkat mind a mai napig. Ez a víz a kegyelemnek a forrása még most is. Az isteni jelenlétnek az egyik eszköze.
– Ennyi munka mellett jutott-e idő a lelki építkezésre?
– Az volt a legfontosabb. Nagyon fontosnak tartottam, hogy én magam fogadjam az érkező zarándokokat. Ne csak a harang szóljon, hanem tartsak nekik exortációt, buzdítást a kegyhelyről, a lehetőségekről, a gyónásról, a teljes búcsú elnyerésének feltételeiről, beszéljek az aktuális ünnepről és gyakorlati tanácsokkal is ellássam őket a kegyhelyen eltöltött idő hasznos felhasználására. Mindig ott voltam a kapuban nagybúcsúkor. Szívesen beszéltem a kegyhely történetéről. A kegyhely attól kegyhely, hogy az Isten temploma. De az nemcsak a falak közé zárt templom, hanem a környezete, a természet is, főleg azok a helyek, amelyhez a hely
története valami módon kapcsolódik. Vagyis a kegyhely meghatározása ez lehetne: olyan templom, ahol megtapasztaljuk Isten rendkívüli jelenlétét, a kegyelem áradását. Éppen azért az egyházjog előírja, hogy a kegyhelyen biztosítani kell a szentségek szükséges és bőséges kiszolgáltatását. Ez elsősorban a szentgyónásra,
a szentmiseáldozatra vonatkozik, ugyanakkor más istentiszteleti formáknak is biztosítani kell a feltételeit, gondolok itt például a keresztút végzésre és a szentségimádásra.
– Azzal kezdtem, hogy megvizsgáltattam szakemberekkel a kegyszobrot, hogy eredeti-e, mert néhányan ezt kétségbe vonták. Természetesen eredeti, 1705-ben került oda a szép, barokk, öltöztetős alkotás. Hirdetni kezdtem a búcsúinkat a katolikus lapokban. Az utolsó két szentkúti évem idején a Szent István Rádióban rendszeres, heti műsorom volt, ami nem Szentkútról szólt, de a hallgatók minden alkalommal hallhattak arról,
hogy Szentkúton ferencesek vannak, akik szeretettel várják a zarándokokat. Az én időmben kezdődött, hogy a Duna TV tőlünk közvetítette a Nagyboldogasszony-napi szentmisét. Írtam egy mátraverebély-szentkuti himnuszt, amely a Köszöntünk Szentkút csillaga című énekes könyvben megtalálható. A hívek szerették ezt énekelni.
– Milyen állapotban voltak az épületek Aurél és Márton atya idején, illetve a környezet?
– Amikor én odakerültem, a kolostort és a zarándokházat már visszakaptuk, de borzasztó állapotban. Aurél atya idején tatarozták kívülről a templomot, új tetőszerkezetet építettek, paláztak. Érkezésemkor folyamatban volt a szabadtéri misézőhely felújítása. Nagy munkák vártak rám is. Fel kellett újítani a kegyhely egész vízvezeték rendszerét műanyag csövekkel, mert szökött a víz a talajba. Akkor ürült ki a zarándokház, amit
korábban szociális otthonnak használtak. Ahogy az anyagi lehetőségeink engedték, olyan ütemben azt is fel kellett újítanunk: festeni, mázolni, fűtést bevezetni, falakat bontani és építeni. A nagy ebédlőt rendbetettük, üzemi konyhát alakítottunk ki. A körmeneti utat leaszfaltoztattuk. A mátraverebélyi önkormányzattól megvásároltuk fokozatosan az egész parkolót. Felújítottuk az orgonát, amely teljesen új játszóasztalt kapott. Új tetőszerkezetet és cserepezést kapott a zarándokház és a rendház is.
– Szentkút vízben önellátó?
– Teljesen önellátók vagyunk, ami nagy segítség. Még a harmincas években elődeink nagy földalatti víztárolókat alakítottak ki, melyekben kristálytiszta a víz. Már akkor elektromos szivattyúkkal felnyomatták a hegyoldalba, tartályokba, és onnan a szabadesés folytán jön vissza a kegyhelyre, és az biztosítja a vízellátásunkat mind a mai napig. Ez a víz a kegyelemnek a forrása még most is. Az isteni jelenlétnek az egyik eszköze.
– Ennyi munka mellett jutott-e idő a lelki építkezésre?
– Az volt a legfontosabb. Nagyon fontosnak tartottam, hogy én magam fogadjam az érkező zarándokokat. Ne csak a harang szóljon, hanem tartsak nekik exortációt, buzdítást a kegyhelyről, a lehetőségekről, a gyónásról, a teljes búcsú elnyerésének feltételeiről, beszéljek az aktuális ünnepről és gyakorlati tanácsokkal is ellássam őket a kegyhelyen eltöltött idő hasznos felhasználására. Mindig ott voltam a kapuban nagybúcsúkor. Szívesen beszéltem a kegyhely történetéről. A kegyhely attól kegyhely, hogy az Isten temploma. De az nemcsak a falak közé zárt templom, hanem a környezete, a természet is, főleg azok a helyek, amelyhez a hely
története valami módon kapcsolódik. Vagyis a kegyhely meghatározása ez lehetne: olyan templom, ahol megtapasztaljuk Isten rendkívüli jelenlétét, a kegyelem áradását. Éppen azért az egyházjog előírja, hogy a kegyhelyen biztosítani kell a szentségek szükséges és bőséges kiszolgáltatását. Ez elsősorban a szentgyónásra,
a szentmiseáldozatra vonatkozik, ugyanakkor más istentiszteleti formáknak is biztosítani kell a feltételeit, gondolok itt például a keresztút végzésre és a szentségimádásra.
Szerdahelyi Csongor
Forrás: Szentkút újság 2012/1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése