"úgy mentek a vértanúság felé, mintha lakodalomba készültek volna."

A keresztény a szenvedések, a viszontagságok között is képes örülni. A pápa hangsúlyozta, hogy lehetetlen elképzelni egy szomorú keresztényt, hiszen a Szentlélek megtanít bennünket a szeretetre és örömmel tölt el valamennyiünket.

Mennybemenetele előtt Jézus számtalan dologról beszélt tanítványainak, de főként három kulcsfontosságú szó foglalja össze tanítását: béke, szeretet és öröm. A békével kapcsolatban azt hagyta ránk, hogy az ő békéje nem olyan, mint, amit a világ ad. Az ő békéje örökké tart. A szeretettel kapcsolatban megismételte azt, amit már annyiszor mondott, vagyis hogy a szeretet parancsa arra szólít: szeressék Istent és a felebarátaikat. Máté evangéliumának 15. fejezete egyfajta szabályt fektet le erről, és mi ennek jegyében részesülünk az utolsó ítéletben. A mai evangéliumban János 15. fejezetének 9–11. versében a szeretetről szólva Jézus új dolgot mond. Nemcsak azt, hogy „szeressetek”, hanem azt is hozzáteszi, hogy „maradjatok meg szeretetemben”.

A keresztény ember hivatása ennek megfelelően: megmaradni Isten szeretetében, azaz benne lélegezni, abban az oxigénben, abban a levegőben élni. Megmaradni Isten szeretetében. Ezzel Jézus lezárja a szeretetre vonatkozó tanítását, és továbblép. Milyen tehát az ő szeretete? „Amint engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket.” A szeretet az Atyától származik, és a közte és az Atya közötti szeretetkapcsolat olyan, mint az Ő és a mi szeretetkapcsolatunk. Jézus azt kéri tőlünk, hogy maradjunk meg ebben az Atyától jövő szeretetben.

A béke gondolatára visszatérve a pápa szentbeszédében ezt mondta: a béke nem a világtól származik, hanem  Istentől. A béke, amelyet nem a világ ad, az az Atyától jön. Ferenc pápa itt elidőzött Jézus felhívásán, hogy „maradjatok meg szeretetemben”. Ez annyit jelent, hogy megőrizzük a parancsolatokat. Nem elég tehát ezek követése; ha megmaradunk a szeretetben, akkor a parancsolatok maguktól jönnek, a szeretetből fakadnak. A szeretet az, ami a parancsolatok megtartására indít, mégpedig a legnagyobb természetességgel. A szeretet gyökere a parancsolatokban hajt ki, amelyek egy fonalat alkotnak, amely egybekapcsolja a lánc szemeit: vagyis az Atyát, a Fiút és minket.

Az örömre terelve a szót ezt mondta a Szentatya: „Az öröm a keresztények megkülönböztető jegye. Az örömtelen keresztény vagy nem keresztény, vagy pedig beteg. Valami nincs rendben az egészségével. A keresztények egészsége az öröm. Egy alkalommal azt mondtam – idézte fel a pápa –, hogy vannak savanyú, fancsali arcú keresztények (olyanok, mint az ecetbe eltett paprikák). Ezeknek az elszontyolodott arcú keresztényeknek a lelkük is ilyen, és ez bizony elég csúnya. Az ilyenek nem is keresztények, mert a vigasztalan keresztények valójában nem is igazán keresztények. A keresztény ember megkülönbözető jegye az életöröm, amely megmarad a szenvedések, hányattatások és az üldöztetés közepette is.” Az első keresztényekről azt jegyezték fel, hogy úgy mentek a vértanúság felé, mintha lakodalomba készültek volna. A keresztény ember öröme a béke és a szeretet megőrzője. Ki adja nekünk ezt a békét? – kérdezte a pápa. A Szentlélek.

A Szentlélek valójában életünk nagy elfeledettje. Szeretném feltenni a kérdést – de most inkább eltekintek tőle –, hányan vannak közületek azok, akik imádkoznak a Szentlélekhez. Nem fontos felemelni a kezeteket… A Szentlélek a nagy elfeledett. A Szentlélek ajándék: aki békét ad, megtanít a szeretetre, eltölt minket örömmel. Az imádságban azt kértünk az Úrtól, hogy őrizze meg bennünk a Szentlelket, adja meg nekünk ezt a kegyelmet. A Szentlélek tanít meg bennünket a szeretetre, az örömre és adja meg a békét – mondta végül Ferenc pápa homíliájában.