Barsi Balázs atya ofm válasza:
A cölibátus alapja a mi Urunk, Jézus Krisztus példája és rendelése. A megtestesült Ige teljesen vállalta az emberi létet, azonban nem nősült meg, hanem szüzességben élt, mert földi életét teljesen az Atyához fűződő kapcsolata határozta meg. S ő nyilatkoztatta ki, hogy Istennek bizonyos személyekre vonatkozólag az az akarata, hogy ugyanezzel a kizárólagossággal kötődjenek hozzá, mert számukra ebben valósul meg a mennyek országa, ez az Istennel való személyes egyesülés egyetlen lehetősége. A cölibátus mint gyakorlat pedig az apostoli korra nyúlik vissza, az ősegyház nős papjai ugyanis a szenteléssel egyidejűleg feleségükkel megegyezve abbahagyták a házaséletet, s a továbbiakban úgy éltek együtt, mint testvérek. Egyébként a görögöknél és ortodoxoknál sem nősülhetnek a papok, viszont pappá szentelnek nős férfiakat is. E gyakorlat alapja a nagy keleti egyházszakadás utáni (vagyis nem egyetemes) trullói zsinat határozata, mely az egyszer nősült férfiak pappá szentelésének ősi hagyományát úgy értelmezte, hogy a felszentelt nős férfiak papi szolgálatuk mellett folytathatják házaséletüket. (A mai általános szokás nem is ez, hiszen a görög papokat közvetlenül az esküvőjük után szentelik fel, vagyis éppen akkor kezdik el házaséletüket, amikor elődeik abbahagyták!) Egyébként az, hogy a görögöknél pap lehet házasember, püspök viszont csak nőtlen férfi lehet, nyilvánvalóan utal az Úr Jézus tanítására és az ebből kialakuló eredeti szokásra.
A Római Egyházban ezzel szemben később az vált gyakorlattá, hogy eleve a nőtlen férfiak közül választják ki a leendő papokat, akik azután a cölibátust a mennyek országáért vállalják. Lehet ezt a gyakorlatot bírálni, lehet különböző pszichológiai, szociológiai és egyéb érveket felhozni ellene, azt azonban nem szabad megkérdőjelezni, hogy a cölibátus eredete elsősorban teológiai, mert isteni elrendelésből fakad, és a teljes önátadás életformájává alakulva az életszentség kiváló útja. A görög papok családi életükkel példát adnak a szent házasságra, a római papok életformájukkal viszont arról az eljövendő életről tanúskodnak, ahol „már nem nősülnek és nem mennek férjhez, hanem élnek, mint Isten angyalai a mennyben”.Persze az ember gyarló, és a pap is követ el bűnöket, akár a hatodik parancs ellen is, de Boldog John Henry Newman bíboros érve ma is áll: a házasságban élő protestáns lelkipásztorok ugyanolyan és legalább annyi bűnt elkövettek a hatodik parancs ellen, mint a katolikus papok. Vagyis nem a cölibátus ezeknek a bűnöknek az oka, hanem az áteredő bűntől megsebzett emberi természet rosszra való hajlama, és nem is a cölibátus eltörlése a megoldás, hanem Isten akaratának, hívó szavának hűséges követése.
A cölibátussal kapcsolatban tehát ne azt keressük, hogy szerintünk mi a jobb azoknak a katolikus férfiaknak, akik papságra készülnek, hanem hogy mi Krisztus akarata rájuk vonatkozóan, ahogy azt az Egyház kezdettől fogva felfogta és megértette. És imádkozzunk papjainkért, hogy vállalt életformájukban hűségesen kitartsanak.
További részletek erről a témáról:
Az életszentség titka, 2006-os kiadás: 130-144. o., 2010-es kiadás: 134-148. o.
A címben van csúsztatás, amit a válaszban is említ Barsi Balázs atya
VálaszTörlésA protestáns lelkészek nem papok a mi fogalmaink szerint. Ez abban látszik, hogy ha valamiért nem végzik tovább a szolgálatot, ezt megtehetik.
Az is megdőlni látszik, hogy a paphiány oka a nőtlenség. Ugyanis 30-40 éve még nem engedtek női lelkészeket, ma pedig szép számmal vannak. Úgy tűnik, kevés férfi vállalja a szolgálatot.
satya
annyira furcsa nekem, mikor (még vallásos katolikusok is )sajnálják a papokat és hangot adnak azon véleményüknek miszerint a cölibátus szenvedés amitől helyes lenne végre megmenteni papjainkat. Nem kéne a papokat gyermeknek nézni, tudják jól -hisz évekig készülnek rá- hogy mi vár rájuk. Egy pap testvér mondta, hogy talán könnyebb is nekik, "leszokni a vágyról" mint nekünk házasoknak hűségesnek lenni egy emberhez. A hűség csak Istennel valósul meg, kegyelem, akár a papi akár a házas életben.
VálaszTörlésNem értek egyet azzal, hogy a paphiány oka a cölibátus.
VálaszTörlésŐk fogadalmat tettek Istennek, hogy egy életen át szolgálják Őt,
hivatásukat Isten és ember számára végzik.
Amikor vállalják a hivatást, akkor már tisztában vannak a cölibátussal.
Az én meglátásom, hogy régen több pap volt, mint ma pedig akkor is
cölibátus volt.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésHa a nagy coelibátus-héroszok szerint ennyire egyetemesen érvényes a coelebs éltemód a papság számára az apostoli korig visszamenőleg, akkor komoly kérdések merülnek fel:
VálaszTörlés1. Miért fogalmaz így a II. Vatikáni Zsinat Presbyteriorum ordinis kezdetű dokumentuma: "A papi cölibátus nem a papság természetéből fakadó követelmény..."? Fogalmazhatna így is, ha valóban így gondolná: "A papi cölibátus a krisztusi papság megkérdőjelezhetetlen életformája". Ha a coelibátus nem a papság természetéből fakadó követelmény, akkor miért erőlteti rá a Római Katolikus Egyház a papjaira?
2. Miért engedték meg a keleti katolikus részegyházak számára a 'visszatérést', ha eleve egy téves, 'nem egyetemes' zsinati gyakorlatot követnek, ti. a szentelés előtti nősülést? Ha a pápai főség elismerése zárójelbe teheti a papi nőtlenség kérdését, akkor eleve nem beszélhetünk egy általános evangéliumi igazságról. Ha az Egyház ugyanis evangéliumi parancsnak tart valamit, és közösségre lép olyanokkal, akik azt nem fogadják el, akkor minősíthetetlenül hittagadóvá válik, ezt pedig a Katolikus Egyház infalibilitása exkludálja.
Megjegyzések a megjegyzésekhez:
A tisztaság természetes helye a szerzetességben és a püspöki szolgálatban van, nem indokolja semmi, hogy a kötelező papi coelibátus gyakorlata begyepesedjék a latin egyházban, szerepe csupán történeti-gyakorlati.
Úgy gondolom, hogy igenis lelkesebb papjaink lennének, ha nem lenne kötelező coelibátus, sőt még akár az is előfordulhat, hogy a 'minőség' mellett a 'mennyiség' is javulna (félreértés ne essék: nagyon sok szentéletű coelebs atyát ismerek, és Balázs atyát is rendkívül tisztelem). Annyi aposztata papot azonban nem látott a világ, mint amennyit a XX-XXI. század kitermelt. Miért nem lesznek hittagadók a keleti katolikus papok, ha nem a coelibátus az oka annak, hogy otthagyják az oltár szolgálatát?
Azok számára, akik plébánosi szolgálatot látnak el, nem opcionálissá, hanem tilossá kellene tenni a coelibátust, ugyanis eleve az egyedüllét hoz olyan alkalmat, amelyet szinte lehetetlen kerülni, utalok ezzel a gyónási fogadásunkra. A szerzetesi közösség megtartó erő, a világi egyedüllét (nem a világból kivonult remeteélet) pedig kerülhetetlen bűnre vezető alkalom.
A latin egyház ebbe fog belepusztulni, ha nem adja fel ezt az elvét. Vagy vegyék el a papságot a világiaktól, és adják oda szerzetesrendeknek (esetleg alakítsanak papi-szolgáló rendet) vagy töröljék el a coelibátust. Ha egyik sem fog megtörténni, igen komoly problémákkal fog egyházunk találkozni.