A hűség valójában te magad vagy

Házasságra készülő keresztény fiatalok számára előadássorozatot szervezett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Országos Lelkipásztori Intézet és a Katolikus Családtervezési Tanácsadó. 2005 októberétől 2006 májusáig kéthetenként a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a fiatalok segítséget kaphattak a jobb önismeret eléréséhez és szempontokat a párválasztáshoz, a családi élethez.

Az előadássorozat végéhez közeledve, a szerelem, a döntéshozatal, a közös élet elkezdésének kérdései után a szürke hétköznapok problémáiról, a halálig tartó hűség megéléséről tartott előadást Radó Péter és felesége Szilágyi Erzsébet. A pár huszonhét éves házasságuk tapasztalatait osztotta meg. "Hogy egy házasság ennyi ideig szép és sikeres legyen, a lélek két vágyának kell teljesülnie - szögezte le Péter. - Hűnek maradni és elfogadottnak lenni. De mit jelent valójában a hűség? Lénárd Ödön egy versében így fogalmazta meg: »A hűség valójában te magad vagy«. Ahogyan Isten, aki a tökéletes jóság, harmónia, és soha nem változik, tehát tökéletesen hűséges, úgy mi, emberek is akkor vagyunk hűek, ha a lehető legjobban beteljesítjük azt, amit Isten elképzelt rólunk. Másképpen: akkor vagyunk hűek, ha a magunkban felismert jóhoz feltétlen ragaszkodunk. Az élet legfőbb célja pedig, hogy szeretetben szolgáljuk a jót, és ezt embertársainkon keresztül valósíthatjuk meg igazán. Ha egymásnak ajándékozzuk magunkat, és ezt a másik elfogadja." Erzsébet hozzátette: "A házasság azért van, hogy egymást tegyék boldoggá a felek, ne magukat. Ha ez motivál, sokkal egyszerűbb az együttélés, a kiengesztelődés." Talán minden fiatal pár fél egy kicsit a szürke hétköznapoktól, amikor észrevétlenül meglazulnak a szerelem szálai. "A házasság elején minden nap ünnep. Valójában azonban később sem voltak szürkék a napok: néha feketék, néha ragyogóak, de soha nem szürkék - mondta Péter. - Illúzió, hogy a jó házasság problémamentes. A lényeg a kezdet, hogy igaz-e az: szeretetből veszlek feleségül, szeretetből megyek hozzád. Ha ez így van, megvan a közös akarat, hogy megoldjuk a problémákat. Nem mindig vagyunk szeretetre méltóak, és az évek során sok kísértés jön. A felgyülemlő érzésekről nem tehet az ember, de arról igen, hogy ezekre milyen választ ad. Jöhet gond, tragédia, betegség. De a keresztény ember nem attól optimista, hogy azt hiszi, sérthetetlen. Hanem attól, hogy tudja, nincsen magára hagyva és egy szerető kéz jó helyre vezeti." Erzsébet a gyermekekkel való közös életről, a szülők hétköznapjairól beszélt: 

 "A család az élet továbbadásának színtere. Amíg a felek egymással vannak eltelve, ez nem valósul meg, ami eleinte jó és természetes. De ha ez hosszú ideig áll fenn, az már páros önzés. Istentől kapott parancs, hogy sokasodjunk és eskü köt, hogy elfogadom a születendő gyermekeket. Álszent hazugság lenne, ha azt mondanám, soha nem hiányzott a tudományos munka - vallja meg Erzsébet, aki gyakorlatilag közvetlenül az egyetem után főállású anyává vált, és az a mai napig nyolc gyermeke mellett. - De semmi nem veszett kárba abból, amit tanultam, hiszen a gyermeknevelésben nagyon sok mindenhez kell érteni. Ráadásul ahhoz, hogy egy családot működtetni lehessen, sok szervezésre van szükség - pénz, idő, programok, házimunka beosztása -, és mindez sok áldozattal jár. Ám vannak dolgok, amelyekről nem szabad lemondani. Akárhány gyermek is van, a szülőknek kell, hogy idejük legyen egymásra. Fontos a közös ima, a közös étkezés, az ünnepek megülése, a közös nyaralás. Nem szabad kivonni magunkat a kulturális és közösségi életből, és tartani kell a kapcsolatot a barátokkal. Mindemellett fontos az egyéni lelki élet is, a személyes ima és a lelkigyakorlat. Nem csak a lemondás jár áldozatokkal, sokszor az is, hogy nem mondunk le valamiről. De Istené a kárpótlás."

Szalontai Anikó

forrás: Új Ember Magazin 2006. július III. évf. 7. szám