Szegénység emberi méltósága

   E címmel szeretnénk egy kis időutazást tartani a Norma működésének idejére, hogy lehetőségeinkhez képest minél jobban megmutathassuk milyen ereje volt e isteni csodának, mi emberi méltóságot adott vissza egykor a kor emberének. Mind ezt Petro Kálmán fiának és a Nővéreknek engedélyével tesszük.

  

    „….. minél nagyobb az a magántulajdon, minél bővebb az a vagyon, amit a földön gazdagságnak neveznek: annál nagyobb a felelősség, annál nagyobb a kötelessége azokkal szemben, akiknek talán a mindennapi kenyerük sincs meg! A gazdagok fölöslege a szegények jogos tulajdona! „ Ez Aquinoi Szent Tamás szerint isteni rendelkezés a magántulajdonra nézve.

„Szegények ugyanis – állapítja meg az Úr Jézus maga – mindenkor vannak veletek” (Máté 26,11).

   Ez az isteni megállapítás talán soha, mióta a világ áll, nem volt oly dermesztően nyilvánvaló, mint éppen ezekben a most folyó időkben. Szegények, kiknek nincs betevő falatjuk, nincs mezítelenségüket elfedő rongyos ruhájuk; szegények, kik ajtóról-ajtóra járván kunyerálnak egy falat kenyérért: kiknek nincs hová fejüket lehajtaniuk, vagy ha van is, az még sertésólnak sem volna jó; szegények, koldusok, kiknek erkölcsi süllyedésétől még a kevésbé jó ízlésű ember is undorodik, ilyen szegénységgel talán még a rabszolgaság korában sem volt a világ annyira eltelítve és megfertőzve, mint éppen napjainkban.”

 

 Ez a pár mondat mit az imént idéztünk Dr. Pero Kálmán egri országgyűlési képviselő által kiadott tanulmányából, melynek címe Az Egri Norma. Az 1927 és 1932 közötti állapotot mutatja be az ország egészére nézve.

   Nem különös? Majdnem olyan mintha ma írták volna. Nagyon sok a hasonlóság az akkori és a mai viszonyokat nézve. Sok az egyre jobban elszegényedő család és ember. A kérdés csak az, hogy ma eljön e hamarosan, azaz idő vagy várat magára, amikor is érzékenyek lesznek egyre többen Isten szavára? „Amit eggyel a legkisebb testvéreim közül eggyel is tesztek, azt velem teszitek meg.” (Máté 25,40)

   A válasz erre nem egyszerű. Talán azért mert sokszor úgy viselkedünk, mint azok a bizonyos kosok kiket a király az utolsó ítéletkor baljára állít majd. Nem vesszük észre az éhező, ruhátlan, hajléknélküli, magányos embertársainkat. Sőt sokszor azt is elfelejtjük, hogy testvérek vagyunk. Testvérek ők is, a mi testvéreink! Gondoljuk át egy kicsit a helyzetet. Mi lenne akkor, ha például mi kerülnénk olyan helyzetbe az Urunk, Jézus Krisztus által is mondott eset bármelyike: hajléktalan, beteg kire rá sem néznek, éhező kinek egy falatot sem adnak, mondván dolgozz meg érte! Vagy börtönben lévő kit a közössége kitaszít, megvet, ellök magától és így magára marad. Kulcs szó a magány és a mások általi gyűlölet. Ezen példák, mutatják azt, hogy akik ilyen helyzetben vannak magányosak és igen is kötelességünk őket felkarolni, biztatni! Ne legyen senki sem magára hagyva. Mi sem szeretnénk magányosan élni, számkivetve.

Szabó Tamás