Deák Ferenc Rózsafüzért imádkozott a régi országház ülései alatt.

Mindszenty bíboros 1947-ben Egerben a Nagyboldogaszszony háromnapos ünnepén szentbeszédében többek között a következőket mondta: „Deák, aki az újkori jogtudomány világirodalmi mesterművét alkotta meg felirati javaslatában, szerette hazája Nagyasszonyát. Rózsafüzért imádkozott a régi országház ülései alatt. Szűz Mária skapuláréját mindig a nyakában hordta azzal is hunyta le szemét. A Boldogságos oltalmába ajánlotta hazáját.”1
Hivatkozik erre az idézetre Mészáros István A rózsafüzér Bíborosa című közelmúltban megjelent könyvében is.2 A jeles neveléstörténész szerint Mindszenty több beszédében is említette a „haza bölcsé”-t. A bíboros minden bizonnyal ismerte az 1931-ben megjelent Katolikus Lexikon Deák-szócikkét, ezt Balanyi György neves történész írta; e cikk végén két forrásművet adva meg: Ferenczi Zoltán Deák élete c. háromkötetes monográfiáját, és Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona (a költő lánya) visszaemlékezését (Emlékeim Deák Ferenc politikai- és magánéletéből).3
Balanyi szerint lényének átlátszó egyszerűsége és természetessége, imponáló szellemi felsőbbsége és higgadt bölcsessége, páratlan önzetlensége és rendíthetetlen igazságszeretete Deákot a világtörténelem legnagyobb jellemei közé emelték. Egyházpolitikai kérdésekben ugyan a teljes virágzását élő liberális világszemlélet elveit vallotta, eszményképe a szabad egyház volt a szabad államban, de megvesztegethetetlen igazságszeretete minden ponton megóvta a túlzásoktól. Deák hívő ember volt, hiszen maga mondotta, hogy mindig hitt Istenben, s lelkében mély vallásos áhítat lakozott. Mikor pedig halálát közeledni érezte, buzgón meggyónt, megáldozott és felvette az utolsó szentséget.4
Kétségtelen, hogy Deák Ferenc lelki életének van egy területe, amely meglehetős zárkózottságot árul el – noha amikor kellett, elveit, hitét nyíltan megvallotta – ez pedig a vallásos érzülete. Az ő korában a nagy emberek vallásos felfogásáról írni nem volt szokásos. Kortársai róla sem tudták, hogy meggyőződéses keresztény, de magánkörökben különösen idősebb korában erről gyakran és kendőzetlenül beszélt.5
Deák egyéniségének a keresztény etika volt a legjellegzetesebb alkotóeleme. Nem tisztázható, hogy mikor kezdődött a hitre való oktatása – közismert, hogy szülei hamar meghaltak –, feltehető azonban, hogy az a ferences szerzetes, aki még iskolás kora előtt megtanította a betűvetésre és olvasásra, egyben megismertette a keresztény világnézettel is. Biztosnak tudhatjuk azonban, hogy Klára nénje mellett vallásos nevelésben részesült, és ez – mint katolikus középiskolák tanulója – az egész diákpályáján végigvonult.
Deák életrajzírói közül többen is idézték azt a neki tulajdonított mondást, miszerint „ha a mennyországba jutna, és ott azt mondanák neki, hogy ő nem magyar és nem katolikus, onnan is kijönne”.6
Tény, hogy Deák élete folyamán vallásosságáról külső tanújelet, különös bizonyosságot nem igen adott. Országgyűlési beszédei azonban több olyan mozzanatot is elárulnak, melyből föltárul vallási felfogása is. Beszédeiben a szigorú tárgyilagosság, a következetes jogászi logika egyidejűleg érvényesülnek. Különösen szép az 1840. évi egyik beszéde, melyben többek közt ezeket mondta: „Nem a vallást kell a státusnak védelmeznie. Az isteni vallás emberi védelemre nem szorul. Hanem a tiszta vallásosságot kell emelni és terjeszteni, mert az a nép erkölcsiségének s ez által a nemzet boldogulásának legerősebb támasza. A vallást tekintve két súlyos csapás sújthatja a polgári társaságot: az egyik a fanatizmus, másik a vallástalanság. A fanatizmus borzasztóan hibás felfogása a vallás szelíd lelkének és tiszta tanításának, mert hogy a hitet terjessze, a szeretetet gyilkolja meg... A népnek vallástalansága pedig lassan, de halálosan maró féreg, mely a polgári társaság erkölcsi életének gyökerein rágódik, földúlja azon erős, de szelíd köteléket, melylyel a vallás az erkölcsiséghez kapcsolja a népet; megfosztja a polgári társaságot a törvények titkos, de legbiztosabb őrétől; (valamint) a tiszta és nem egyedül formákban mutatkozó, hanem a szívben gyökerezett vallásnak és lelkiismeretnek intő szavától. De szívünkbe öntötte a Mindenható legszebb áldását, a szelíd szeretetnek érzését, s ez azon vezércsillag, mely a két örvény között biztosan vezeti a jó embert... Krisztus isteni vallásának legszebb alapja a szeretet, s akinek kebelében Isten és emberek iránt lángoló, forró szeretet nem lakik, az Krisztusnak isteni vallását csak külső formákban gyakorolja, de szíve vallást nem ismer.”7
Szépen mutatják a következő sorok is azt, hogy Deák vallásos-etikai nézetei miként váltak életében gyakorlattá. „Két hatalmas érzést oltott szívedbe a természet: az igazságot és a szeretetet. Ha ezeket követed, érjen bármi sors, erkölcsileg sülylyedni nem fogsz. Légy igazságos mindenki iránt, a magad hibáiról szigorúan, a mások fogyatkozásairól kímélőleg ítélj. A szeretet részvétét meg ne vond embertársaidtól soha... Vigyázz, hogy szíved és eszed indulatok rabja ne legyen... Kerüld a hiú elbizakodottságot... őrizkedjél a gúnynak és elmésségnek kétélű fegyverével érzékenyen sérteni másokat. Az érzékenyen sértettnek kebelében visszamarad a keserűség s hiúságod pillanatnyi diadalát másnak fájdalma s elveszett szeretete árán vásárolod meg... Kerüld az irigységet. Bosszankodni másnak szerencséjén s gyűlölni azokat, kiket elérni képes nem valál, oly mérges fekélye a szívnek, melytől minden jó ember irtózik... Kerüld a könnyelműséget, kerüld a hevességet s a munkátlan életet. Csak a munka fejti ki, csak az tartja fenn a testnek és léleknek erejét.”8
S e magasztos gondolatokat tovább fokozza és kiegészíti gyámleányához írt levele. „Boldogságunk nem csekély részben önmagunktól függ, és boldogtalanságunkat többször okozzák önhibáink, mint mások gonoszsága... Tűrd el, ha kell az igazságtalanságot, de igazságtalansággal ne viszonozd... Tiszteld mindenkiben az emberi méltóságot... Érzelmeiddel és mások érzelmeivel soha játékot ne űzz... Ha valakivel jót tettél, felejtsd el, és ne számíts viszonzásra, sőt még hálára sem... Korlátolt észtehetség jele másoknál főképp a külsőségeket kutatni, s azok után határozni meg az emberek becsét...”9
Ugyancsak hasonló emelkedettség hatja át az ifjúsághoz intézett szózatát, melynek elég csak utolsó sorait idéznünk: „A legundokabb, legocsmányabb vétek, melyet valaki a haza ellen elkövethet. Kerülje ezt egy rész úgy, mint a másik; legyünk gyanú nélkül egymás iránt, lakjon a szeretet, a bizalom és türelem szívünkben.”10
A most citált néhány gondolatból is megállapítható, hogy vallásossága és erkölcsi felfogása korántsem volt csak érzelmi eredetű. Amit mély meggyőződéssel hitt és helyesnek látott, azt életében következetes akaraterővel megvalósította. Ahogy id. Horánszky Nándor pszichológus kiváló elemzése is megállapítja: Deák korának politikai, gazdasági és társadalmi vezéreszméjét a liberalizmust nála keresztény etika és krisztusi emberszeretet hatja át. Ezért az ő szabadelvűsége nagyban elüt korának átlagfelfogásától és nála magasztos egyéni színezetet nyer.11
Deák lelkületét még jobban megvilágítják a bizalmas körben tett nyilatkozatai. Széllné Vörösmarty Ilona írja, hogy Deák a keresztény vallásról – mely szerinte legszebb vallás mindannyi között, mert szeretetre tanítja az embert – oly sokszor beszélt.12
Renan: Jézus élete című hírhedtté vált könyve kapcsán egy társaságban vita alakult ki a kötetről. Volt, aki lelkesedett a könyvért, sokan azonban helytelenítették azt. A vitázók végül megkérdezték Deákot, hogy olvasta-e a művet, és mi a véleménye róla. A társaság megdöbbenésére az addig hallgatag öregúr haragtól kipirult arccal, tőle szokatlan felháborodással mennydörgő hangon tört ki: nem olvasta ezt a könyvet, de nem is fogja! Mert semmit sem tart az olyan ember munkájáról, aki a legnagyobb ideált akarja megdönteni, de azt pótolni semmivel nem tudja. Az ilyen munka csak rombolás, mely az emberiségre csak káros lehet.13 Ez a kis történet is rávilágít arra, hogy mennyire érzékenyen érintette Deákot keresztény meggyőződésének (meg)sértése. Ilyen indulatkitörésekre csak akkor ragadtatta magát, ha legmélyebb belső elkötelezettségét, etikai érzékét borzolták fel.
Erzsébet királyné egyik udvarhölgye, Festetics Mária grófnő kérdezte már az idősödő jogtudóst egy alkalommal vallásossága felől, aki így válaszolt: „Gyermekem, az ember nagyon különböző életszakaszokat él át. Eleinte csak az élet gyönyöreiről álmodozik, mindenkiben bízik, mindent elhisz, és azt gondolja, minden mennyország. Azután jön a kiábrándulás keserű korszaka, a küzdelemé. Az ember legszebb álmait, legszebb reményeit látja megsemmisülni. Elénk lép az élet a maga ürességével, fonákságával. Elkeseredünk, a jót még csak látni sem akarjuk. Az ember halálosan fáradt lesz, és mindennel szemben egykedvű, eltompult. Míg végre átlép az ember a harmadik korszakba, és az életet olyannak nézi, amilyen. Ekkor már az ember nem is akarja meglátni a rosszat, nem keresi többé a tökéletességet és szívesen kész arra, hogy azt a kevés jót, amire rábukkan, mindenben erősen kidomborítsa. Ha pedig az ember hetvenéves lesz, túlvilággal foglalkozik.” E szavaknál – mondja a grófnő – Deák felfelé tekintett, határozottan, tisztán, sajátságosan, és oly átszellemülten, mintha az eget látná nyitva.”14
Deák utolsó napjaiban is – az őt körülvevő társaságban – különösen sokat beszélt vallásosságáról, Istenben való hitéről, valamint arról, hogy nem volt templomba járó.15 Meggyőződése volt, hogy a Gondviselés Magyarország felett őrködik, és ezután is őrködni fog. Midőn halálát közeledni érezte, maga kérte kezelőorvosát dr. Kovács Sebestyén Endre egyetemi tanárt arra, hogy a neves bencés irodalmárt, a későbbi címzetes püspököt (akit egyébként pont az ő javaslatára gróf Andrássy Gyula miniszterelnök ajánlott a trónörökös magyar nevelőjének) értesítse arról, hogy fel kívánja venni az utolsó kenetet.
Rónay Jácintnak a professzor a következőket írta 1876. január 20-án: Általunk közösen tisztelt és szeretett barátunk, hazánk nagy fia Deák Ferenc, ma este saját elhatározásából azon óhajtást közölte vélem, hogy az utolsó szentségek felvételében akarna részesülni, s arra kért fel, miszerint ezt véled tudassam, s kérjelek meg, miszerint abban őt te lennél szíves részesíteni. Midőn ezt veled közölni szomorú, de szinte legbizalmasabb baráti kötelességemmé vált, bátor vagyok véled tudatni, és szinte felkérni, hogy holnap, azaz fl.h.21-én déli 12 óra után légy szíves az általad ismert lakáson – Egyetem tér, gr. Wenkheim-ház, a gr. Károlyi-palota mellett, az első emeletben – megjelenni, hogy a szenvedő nagy hazafinak irányodban táplált legnagyobb bizalmának és óhajtásának megfelelhess.16
Rónay Jácint Naplójában így írja le ezt követően a történteket: Már-már egy éve, hogy nem láttam Deák Ferencet. – Ah mivé lőn! mivé lőn az egykoron hatalmas férfiú! Szellemi erejéről most már csak azt tesz tanúságot, hogy fájdalmait, a hosszú és kínos haldoklást nyugodtan, panasz nélkül tűri...! Szívem megesett midőn reszkető kezét felém nyújtá. – Magunkra maradtunk. „Látni óhajtottalak, mondá gyenge, fájdalmas hangon, én nem vagyok Confessió nélküli ember, szeretném utolsó keresztényi kötelességemet teljesíteni, a Viaticumot magamhoz venni, benned bízom, mikor lehetne szándékomat végrehajtani? – „Kedves bátyám, (már évek óta így nevezem) rendelkezésedre állok, holnap délben itt leszek, s végezhetjük ájtatosságunkat nyugodtan, zajtalanul.”17
A Napló ezután így folytatódik: Huszonkettedikén, kevéssel 12 óra előtt a sz. ferenciek egyházában magamhoz vettem a szentséget, s kocsira ülve, segédlet nélkül siettem a haza betegéhez. – Deák Ferenc meghajolt Isten előtt, meggyónt, megáldozott, részesült az Utolsó-kenet szentségében... Én pedig odatérdelve a beteg mellé, így imádkoztam: Mindenható Isten, elismerem, hogy sok jóval áldottál meg az életben, s ezért, hogy éltem legszebb napjait az emberiségnek és hazámnak szentelhettem, leborulva mondok hálát. Elismerem azt is, hogy az emberi gyengeségektől nem valék felmentve, hogy tévedtem, botlottam, s ezért bocsánatot kérek tőled Szeretet Istene. Segíts meg Uram utolsó küzdelmeimben, vígasztalj kérlek és erősíts, hogy türelemmel viselhessem keresztemet, hogy mindenkivel kibékülve, nyugodtan mehessek elébe végzetemnek. Legyen a te akaratod! Összetett kézzel hallgatta végig imám minden szavát, fájdalmas arcán nyugalom és elégülés vonult keresztül, magához vont és megcsókolt, ezután kívánságára beszólítám a szomszéd szobából barátait. Mikes grófot és Kovács Endrét, kezet fogott vélük szó nélkül... Fájdalmamat nem küzdhettem le – távoztam.18
Deák a szentségek felvétele után „derült, vidám lett egyszerre, mintha visszatért volna ifjúkori képe, vagy mintha halandó sem lett volna, annyira átszellemült. A halál előérzetén mintegy uralkodni látszott független és     nagy lelke, nyakában az amu- lettje volt, amelyet még Klára nénjétől kapott: „Magyarország védasszonya.” Ez ereklyével együtt temették is el.19
Nedeczky István most idézett művén túlmenően más szerzők is állítják, hogy Deák folyamatosan viselte a „Szűzanya” érmecskéjét, melyre Mindszenty bíboros is utalt a már említett egri szentbeszédében.20
Széllné Vörösmarty Ilona gyámleánya szerint „az utolsó szentség felvételével nemcsak kötelességet kívánt teljesíteni egyháza iránt, de mert megvolt benne a vallásosság, ami megvan minden igazán nagy emberben, akinek szíve van.”21
Ide kívánkozik még Meszlényi Antal egyháztörténészünk megállapítása, miszerint Deák „öreges rózsafüzére nagyon kopott lett élete végére, ami arra vall, hogy szívesen használta.” Szerinte belső katolicizmusa inkább a tartalmat, mint a formát kereste. Egyházpolitikai szereplése pedig – mely nem különbözött általában kortársaiétól – ha nem is felelt meg a kánonjog minden előírásának, de vitathatatlanul „igazságosnak vélt jogérzékéből fakadt.” Életére vonatkoztatva Meszlényi megjegyzi: „Aki így tudott élni, abban az evangélium magvetése csírázott ki...”22
Befejezésül álljon itt egy valóban mindenki számára követendő deáki gondolat: „Tisztelem én a közvélemény hatalmát és tudom, hogy az oly hatalom, amely vagy elsodor, vagy eltipor. De van egy hű barátom, kinek szava még a közvélemény szavánál is fontosabb előttem, kivel soha nem alkuszom, mert parancsát szentnek tartom, s kinek neheztelését magamra nézve a legsúlyosabb csapásnak tekinteném és ezen hű barátom: Önlelkiismeretem.”23 

 

---

 

01 Egyházam és hazám: Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei II. 1947., Összegyűjtötte Beke Margit, Esztergom 1994.
02 Mészáros István: A rózsafüzér Bíborosa, Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest, 2003.
03 Ferenczi Zoltán: Deák élete III., MTA, Budapest 1904.
Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona: Emlékeim Deák Ferenc politikai és magánéletéből, Pallas, Budapest, 1925.
04 Bankha Béla S. J.: Katolikus Lexikon, Magyar Kultúra kiadása, Budapest, 1931.
05 Id. Horánszky Nándor: Deák Ferenc lelkialkata és befolyása politikai életpályájára, Kairosz Kiadó, Budapest, 2003.
06 Ferenczi Zoltán i. m.
07 Id. Horánszky Nándor i. m.
08 Vértes István: Az elfelejtett Deák Ferenc, A „Sajtó” kiadása, Budapest, 1943.
09 Vértes István i. m.
10 Intések az ifjúsághoz, 1841. november 28-i beszéde (Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei, Budapest, 1882–1898.)
11 Id. Horánszky Nándor i. m.
12 Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona i. m.
13 Id. Horánszky Nándor i. m.
14 Gróf Corti Egon Cäsar: Erzsébet, Révai kiadás, Budapest, 1935.
15 Ferenczi Zoltán i. m.
16 Rónay Jácint: Napló, Sajtó alá rendezte és utószót írta Hölvényi György, METEM, Budapest-Pannonhalma, 1996.
17 Rónay Jácint i. m.
18 Rónay Jácint i. m.
19 Nedeczky István: Deák, a Képviseleti Alkotmány megalapítása, Budapest 1876.
20 Vértes István i. m.
21 Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona i. m.
22 Meszlényi Antal: Magyar sorsunk őrei Mohácstól Trianonig, Szent István Társaság, Budapest, 1942.
23 Egyházam és hazám i. m.; in. Magyar Kurír 1947/37/szept. 22.

 

Dr. Udvarhelyi Olivér (1948) ügyvéd. A 80-as évek közepétől rendszeresen jelennek meg művelődéstörténeti, néprajzi és művészettörténeti írásai. Tagja a KÉSZ-nek, a Magyarok Világszövetségének, és a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének is.

 

forrás:keesz.hu