Dicsérjük tehát csak az Istent, és kérjük is őt. Dicséretünkben öröm van, a kérésünkben sóhajtás. Olyan dolgokra kaptunk ugyanis ígéretet, amelyeket még nem birtoklunk; és mivel igazmondó az, aki ezeket megígérte, ezért a reményünkben is örvendezünk; de mivel még nem birtokoljuk ezeket, vágyakozásunkban sóhajtozunk. Jó, ha kitartunk ebben a vágyakozásban, míg el nem nyerjük azt, amire ígéretet kaptunk, hogy aztán elmúljon a sóhaj, és csak a dicséret lepjen helyébe.
Ezért van rendelve számunkra két időszak megünneplése: a Húsvét előtti és Húsvét utáni időé. Az egyik, amely most van a földi élet kísértéseiben és szenvedéseiben, a másik, amely majd ezután lesz az örök biztonságban és örvendezésben. Az az idő, amely Húsvét előtt van, azt a megpróbáltatást jelzi, amelyben most vagyunk; amelyet pedig most Húsvét után ünneplünk, azt a boldogságot jelzi, amelyben majd később lesz részünk. Amit tehát Húsvét előtt ünneplünk, az az, amiben most élünk, amit viszont Húsvét után ünneplünk, azzal azt jelezzük, amit még nem birtokolunk. Ezért azt az előbbi időt böjtben és imádságban töltjük, ez utóbbi időt viszont, a böjtöt elhagyva, dicsérő imádságokban ünnepeljük. Ez tehát az az Alleluja, amit énekelünk.
Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése