Amikor valaki papi szolgálatra vállalkozik, mert
követni akarja Jézus hívó szavát, vállalnia kell a Római Katolikus Egyházban a
papi nőtlenséget, a cölibátust. A papságra jelentkező ezt a feltételt úgy
vállalja, hogy ismeri a saját családjából és másokéból is a természetes emberi
élet vonatkozásait. Azt is tudja, hogy a teremtő Isten minden ember számára
mondta ki az alapvetést: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.
Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt,
férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter1, 26-27) Az állatszemle után
megállapítja Isten: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő
segítőt is”. (2, 18) Éva megteremtése után, pedig hangsúlyozza: „Ezért elhagyja
a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”.
(24) Ha nem jön közbe az ősbűn, akkor mindenkinek meglenne az Istentől neki
választott párja, akivel boldog életet élne. Így tehát a páratlanság vezeklő
állapot az ősbűn miatt. A papság Jézust követi a vezeklő állapotban. Van ennek
olyan természetfeletti vetülete, amelyet nagyon szépen fejt ki a Boldog
Kalkuttai Teréz anya által írt nagyszerű elmélkedés: Csak szeretetből. Jézus
példája szerint azért nincs párja a papnak, hogy önzetlen szeretetet tudjon
árasítani minden rábízott ember felé.
P. Kovács Bánk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése