Cölibátus: a szeretet ajándéka

Amikor valaki papi szolgálatra vállalkozik, mert követni akarja Jézus hívó szavát, vállalnia  kell a Római Katolikus Egyházban a papi nőtlenséget, a cölibátust. A papságra jelentkező ezt a feltételt úgy vállalja, hogy ismeri a saját családjából és másokéból is a természetes emberi élet vonatkozásait. Azt is tudja, hogy a teremtő Isten minden ember számára mondta ki az alapvetést: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra. Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter1, 26-27) Az állatszemle után megállapítja Isten: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is”. (2, 18) Éva megteremtése után, pedig hangsúlyozza: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”. (24) Ha nem jön közbe az ősbűn, akkor mindenkinek meglenne az Istentől neki választott párja, akivel boldog életet élne. Így tehát a páratlanság vezeklő állapot az ősbűn miatt. A papság Jézust követi a vezeklő állapotban. Van ennek olyan természetfeletti vetülete, amelyet nagyon szépen fejt ki a Boldog Kalkuttai Teréz anya által írt nagyszerű elmélkedés: Csak szeretetből. Jézus példája szerint azért nincs párja a papnak, hogy önzetlen szeretetet tudjon árasítani minden rábízott ember felé.

P. Kovács Bánk