Beszélgetés Pálfai Zoltán leköszönő egyetemi lelkésszel
„A tömegegyetem és az információs társadalom által meghatározott fiatalok világában a hangsúly egyre inkább a személyes megszólítás őszinteségén, valamint az egyén és közösség hitelességén van. Örömmel mondhatom, hogy vannak egyetemisták, akik felismerik az Egyház közösségi arcát, s készek is tenni annak előmozdításáért" – mondta Pálfai Zoltán, Paffy, a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészséget 2003-tól vezető lelkipásztor. Az egyetemi lelkész az idei tanévtől makói plébánosként folytatja munkáját. A távozót a közel 10 év tapasztalatáról kérdeztük.
Számomra éppolyan jelentőséggel bírt a személyes jelenlét, a megtalálhatóság és megszólíthatóság, mint a bátor megszólítás és az aktív részvétel ott és abban, ami az egyetemistáknak fontos. Mivel az egyetemi lelkészség kisközösségek hálózatából épül fel, arra is figyelmet fordítottam, hogy közvetlen, egyetemistákból álló segítőimmel, az ún. Lelkészségi Tanáccsal, valamint a kisközösségek vezetőivel rendszeres kapcsolatot ápoljak. Igyekeztem folyamatosan szem előtt tartani azt a példát, ahogyan Jézus a tizenkettővel törődött.Hogyan közelíthető meg leginkább az egyetemista korosztály és mire kell helyezni a hangsúlyt a velük való kapcsolatban?
Általános recept nincs. A lelkészség tizenöt éves tapasztalata, a Szegedi Tudományegyetem felépítése, s talán leginkább a bolognai rendszer bevezetése határozta meg hozzáállásunkat a fiatalokhoz. A hangsúly két szóban foglalható össze: közösség és jelenlét. Vagyis kisközösségekbe hívtuk őket, mert magunkévá tettük az egyház meggyőződését: a hit nem magánügy; együtt lehet igazán megélni és továbbadni. Arra törekedtünk, hogy a lelkészség életébe már bekapcsolódott fiatalok legyenek apostolai azoknak, akik még távol vannak az Egyháztól. Saját kortársaira jobban hallgat a fiatal, mint egy felülről jövő, személytelen hangra. Másrészt egyénileg és közösségileg olyan jelenlétre törekedtünk az egyetemi életben, ami egyszerre aktív, figyelemfelkeltő és meghívó jellegű. Így például lelkészségünk erősnek mondható a szociális elkötelezettség terén. Jól működik a hajléktalan- és a börtönlátogató csoport, fontos esemény a Szolidaritás Éjszakája, és keresztszülő programba is bekapcsolódtunk. Az egyetem oktató-nevelő munkájában való részvétel, így az általánosan művelő kurzusok szervezése, az oktatókkal való kapcsolattartás is lényeges. Dolgozunk az ökumenizmus előmozdításán. Sok színes programot kínálunk, és aktív a honlap- és facebook tevékenység. Összességében azt mondhatom, hogy a tömegegyetem és az információs társadalom által meghatározott fiatalok világában a hangsúly egyre inkább a személyes megszólítás őszinteségén, valamint az egyén és közösség hitelességén van. Nem mondom, hogy mindig mindent ennek fényében tettünk, de tudtuk a célt, s úton voltunk feléje.
Mennyire volt igény a személyes kapcsolattartásra?
Azoknak a katolikus fiataloknak, akik egyetemi éveik alatt nem egyházi kollégiumban laknak Szegeden, elsősorban talán a Lelkes az otthonuk. Így - hála Istennek - igen sok barátság szövődött, sőt, vannak, akik itt találták meg életük párját is. Idén például nagy örömünkre öt egykori vagy jelenlegi lelkészségi párt eskettem, s kettő még hátra van! Igényelték és én is fontosnak tartottam a személyes, lelki szinten való kapcsolattartást, így a szentgyónást, lelki beszélgetést. Kell a fiatalnak valaki, aki figyel rá, aki meghallgatja.
A jó itt nekünk érzése mellett mennyire volt lehetőség a hit elmélyítésére? Ennek milyen eszközei állnak közel a fiatalokhoz?
A kisközösségek vezetői erre mindig hangsúlyt helyeztek. A Szentírás, a szentek, a lelki írók terítéken voltak a kisközösségek heti rendszerességű találkozóin. A hit elmélyítésének egyik speciális közege volt például a katekumen csoport. Több évig kísértem őket, s úgy érzem, én voltam az, aki tanultam tőlük. Ajándék volt számomra minden egyes fiatal, akit valami módon megérintett a Szentlélek, s a katekumenátus folyamatában elvezette a hit egy-egy állomásához. A hit elmélyítésének fontos eszközei még a bentlakásos, hosszabb-rövidebb lelkigyakorlatok, melyekre mindig volt igény. Újra és újra rácsodálkoztam: habár az egyetemista rengeteget rohan, tele van órákkal, s mégis, valahol belül - igaz, sokszor kimondatlanul - megvan az igénye a megállásra, a csendre, a reflexióra. Nekem személyesen a szent három napi lelkigyakorlatok jelentették a legtöbbet, amit szintén az első lelkészségi évek szép hagyományaként folytattunk a Sacre Coeur nővérekkel. Azt tudtuk felkínálni, ami személyes életünknek is forrása, és hálás szívvel emlékezünk Isten tetteire, amit e csodálatos napok alkalmával a lelkekben végbevitt.
Milyen kérdések foglalkoztatják a fiatalokat, mennyire bizakodó a jövőképük?
Sajnos azt kell mondanom, hogy egyes diplomák elértéktelenedése, a magyarországi munkalehetőségek drasztikus csökkenése, valamint a gazdasági válság következtében történő elbocsátások és az egyetemi életet is érintő intézkedések igen sok fiatalt borúlátóvá és reménytelenné tettek. Sokan nem tudják vagy elvesztették azt a célt, hogy miért is tanulnak, mások húzzák-halasztják tanulmányi éveiket addig, amíg csak lehet, várva, hátha jövőre jobban el fognak tudni helyezkedni. Sokan választják a külföldi önkénteskedést vagy munkát hosszabb-rövidebb időre, hogy a diákhitelt ki tudják fizetni, vagy jövőjüket egy kicsit meg tudják alapozni. Fájlalom, hogy elmennek, de megértem őket, mert sokukon láttam azt a belső kínokkal teli keresést, amiben ilyenkor benne vannak. De nem szeretnék teljesen negatív képet festeni: az Istenbe vetett egyszerű bizalom, a közösség és a baráti kapcsolatok segítő, megtartó ereje sokak számára megvilágították azt az utat, ami a következő lépés megtételéhez épp elegendő volt. S nemde ezen az úton járunk mindannyian?
Trautwein Éva/Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése