Szent Ferenc lelki családjáról

A ferences életeszmény szerint élő férfiak és nők közösségeit három nagy "rendbe" soroljuk. Szent Ferenc első rendjébe tartoznak azok a férfiak, akik az 1223-ban jóváhagyott regula szerint szerzetesi életet élnek (minoriták vagy konventuálisok, obszervánsok és kapucinusok), a második rendbe pedig Szent Klára leányai, a szemlélődő klarissza nővérek. A harmadik rend egyik csoportját a Ferences Világi Rend közösségei alkotják, ők keresztségi fogadalmaikat a világban, házastársukkal, családjuk körében, Szent Ferenc tanítása szerint kívánják megélni, de ide soroljuk azokat a szerzeteskongregációkat is, amelyek az elmúlt évszázadokban a ferences lelkiség hatására születtek, és azt követik; őket összefoglalóan Szabályozott Harmadik Rendeknek hívjuk. Az idők folyamán az első renden belül számtalan megújulási mozgalom született, amelyeknek az volt a céljuk, hogy a ferences lelkiséget az alapító szelleméhez való visszatérés által újítsák meg egy-egy történelmi korban. Ezeket a mozgalmakat a Szentszék a 19-20. század fordulóján a három legjelentősebb ághoz csatolva egyesítette, így ma az első renden belül vannak minoriták és obszervánsok -- eredetileg 1517-ben váltak szét --, valamint kapucinusok -- ők 1619-ben váltak önálló egységgé. Ahhoz, hogy Szent Ferenc lelki családjának a különböző életformákba egyaránt átültethető életeszményét megértsük, a kezdet kezdetéig kell visszamennünk.

Miután Assisi Szent Ferenc (1182-1226) az Evangéliumban megtalálta életének kifejezését és cselekedeteinek zsinórmértékét (1206), hamarosan ellenállhatatlan varázs árad ki belőle. Hétévi elhagyatottság és magányos keresés után, mikor végre megtalálta azt, amit keresett, most tódulnak hozzá a társak: gazdagok, képzettek, nemesek, befolyásosak, mint Quintavallei Bernát és Catani Péter, ugyanúgy, mint a szegények, analfabéták, kisemberek, "jelentéktelenek", mint Assisi Egyed és Longus Fülöp. Ferenc körül új közösség születik, amelyhez mindenki csatlakozhat, amelyben a világ kétes értékítélete nem számít. Végrendeletében hangsúlyozza, hogy ő ezeket a testvéreket nem kereste: kapta őket. Isten ajándékának tekinti őket, akiket szívesen fogad. Az Evangélium az ihletője annak a testvériség eszmének, amely Ferenc körül megvalósulóban van: "És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem." (Végr 14,15). Az assisi testvériség számára az Evangélium lesz a közös nyelv, és imádságban egy szívvel-lélekkel fordulnak a mennyei Atyához, aki minden testvériség forrása.

Amikor az első két testvér jön, Ferenc bizonyos akar lenni abban, hogy közösségének valóban az Evangélium az alapja. Ezért elmegy velük egy templomba, ahol megtekinthetik az Evangéliumot. Ferenc háromszor üti fel találomra a szentírást, amelynek nyomán kiderül, hogy hármuk összhangja az Evangéliumon alapszik. Ferencet békesség tölti el a sok nyugtalanság után. Később, amikor létszámban a jelképes tizenkettes számot elérik, "néhány egyszerű szóval" leírja azt, ami az Evangélium révén összeköti őket. Ez pedig Jézusnak az apostolok igehirdetésre való elküldésről szóló beszéde, és még néhány Máté, Márk és Lukács evangéliumából vett részlet, kiegészítve egy feltétlenül szükséges, az életformát irányító szabályzattal. Az így létrejött "Regulát" a testvérekkel együtt elviszi Rómába, hogy a pápától kieszközölje az egyházi jóváhagyást. Erre az eseményre Végrendeletében (14,15) így emlékszik vissza: "...a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem. És kevés és egyszerű szóval írásba foglaltattam ezt, a pápa Úr pedig megerősítette számomra".

Ferenc evangéliumi ihletésű testvériségeszménye -- a minoritás kicsinyebbeket felértékelő hangsúlyával -- egészen újfajta közösségi formát honosít meg az egyházban, olyat, amely a hagyományos szerzetesi közösségektől lényegesen különbözik. Az érvényben lévő hierarchikus rendet Ferenc prófétai módon a feje tetejére állítja. Egy korabeli külső szemlélő, Jacques de Vitry írja: "A ferencesek olyanok, mint a sáskák: nincs királyuk, aki utat mutatna nekik, mert csak kevesen vagy senki sem tudja felülmúlni őket a szegénységben és az alázatban. Nincs a törvényekben tanítójuk, mert senki sem merészelne ilyen szigorú életet diktálni. Seregüknek nincs fejedelme, mert ugyan ki tudna nekik utat mutatni, ki lenne nagyobb a lélek küzdelmében?" A kívülálló tehát úgy látja, hogy szervezettség nélküli a ferencesek közössége, amelyből hiányzik az alá- és fölérendeltség. Vagyis a testvérek csapatát másféle kötelékek fűzik össze, nem a parancs és az uralom. A kisebb testvérek közösségét csak belső törvényszerűségek határozzák meg -- inkább anarchikus, mint hierarchikus szervezethez lehetne őket hasonlítani. A hierarchiát a feje tetejére állították: ahol másutt elöljárók állnak, itt olyan testvéreket találunk, akik a többieket a meghallgatás, a szolgálat, az engedelmesség és a minoritás által felülmúlni tartoznak. Ezért is nevezik őket "minisztereknek", vagyis szolgáknak. Akik másutt "alattvalók", azok itt úgy bánhatnak velük, mint az úr a szolgájával -- kisarkítva a gondolatot. A valóságban legyen mindenki szolgája és alattvalója a többieknek. A kisebb testvérek rendje a fentiek szerint olyan közösség, amelynek nincsen hierarchikus csúcsa. Hivataluk miatt a minisztereknek az engedelmesség állapotát kell élniük, teljes következetességgel. A rendi testvériség legfőbb minisztere, elöljárója pedig maga a Szentlélek Úristen -- mondogatja gyakran Ferenc testvér.

Ferenc huszonnyolc vagy huszonkilenc éves volt, Klára pedig tizenhat körül járt, amikor barátság szövődött kettejük között. Itt nemcsak ez a nagy korkülönbség a fontos, hanem az is, hogy Klára abból a családból származik, amelyet néhány évvel azelőtt Ferenc is segített a városból kiűzni. Klára tizenkét éves (1204), amikor a Favarone család visszatérhet a városba. A kislány szemtanúja annak, ahogy a körülrajongott kereskedőfiúból mindenki által megvetett és kicsúfolt bolond lesz. Egy szép napon azonban különleges indítást fedez fel magában Klára is. Felkeresi Ferencet, az meg őt, újra és újra, de hogy ne szólják meg őket, Klára mindig szolgálója, Bona di Guelfuccio társaságában, Ferenc pedig Longus Fülöp kíséretében mutatkozik. Klára halála után a szentté avatási eljárásban ezt mindkét kísérő tanúsítja. A lelki rokonság, amelynek Ferenc és Klára mindjobban tudatára ébred, végül olyan szoros barátsággá fejlődik, hogy életüket is szeretnék megosztani egymással. Meg is teszik ezt, de nem a házasság egyébként szokásos módján, hanem annak az életformának az elfogadása által, amely már Ferenc többi társát is összeköti egymással. Ezért Klára egy éjszaka elhagyja a szülői házat, hogy soha többé ne térjen oda vissza. Porciunkulába megy, ahol maga Ferenc fogadja. Átmenetileg egy bencés apácakolostorban helyezi el, majd San Damianóban, ahová hamarosan odaköltözik Klára édesanyja meg húgai, és sok más fiatal nő is, hogy közös életet éljenek. E két ember Isten előtti barátságát az emberiség aligha fogja elfelejteni, mert férfi és nő lelki testvériségének páratlan példája kettejük kapcsolata.

A testvériség létszáma rohamos növekedésnek indult, egyre többen csatlakoztak Ferenc új közösségeihez, a Kisebb Testvérekhez (Fratres Minores). 1210-ben még tizenketten, 1220-ban már háromezren, 1226-ban ötezren voltak. Ferencből és testvéreiből olyan erő sugárzott, hogy még olyanok is a ferences életformát akarták választani -- legalábbis számukra lehetséges módon --, akiket már feloldhatatlan kötelék fűzött házastársukhoz, családjukhoz, hivatalukhoz vagy házukhoz. A testvérek élete kiáradt a szerzetesi testvériség szűk keretein túlra is, és más formákat keresett. Ezért Ferenc írt számukra először egy rövid, majd egy hosszabb, átdolgozott levelet, amelyet a ferences világi közösség szabályzatának kell tekintenünk. Ezzel az alapítással Ferenc történelmi és prófétai feladatot teljesített. W. Dirks írja: "Nem állíthatjuk, hogy az első két rend a harmadikért keletkezett: a testvéri közösségnek önmagában van az értelme, és a szerzetesi életforma hármas fogadalma Istenért és önmagáért van. Ez a történelem színe előtt is önálló életforma, (amelynek hivatása a világ értékrendjének radikális megkérdőjelezése). A Harmadik Rend (ma: Ferences Világi Rend) értelme viszont az volt, hogy a gazdagok krisztusi módon legyenek gazdagok. Az volt a feladata, hogy a pénzre és a pénz korára keresztény módon tekintsen."

"Fraternizálni", testvéresülni minden teremtménnyel, amint Ferenc teszi -- Paul Ricoeur Le volontaire et l'involontaire (Párizs, 1967) című könyvének szerencsés megfogalmazása szerint --, nem más, mint a teremtés egységén belül testvéri feszültségbe téríteni minden ellenségeskedést. Ez azt jelenti, hogy határozottan olyan világ mellett kell állást foglalni, amelyben az egységnek végül is győzedelmeskednie kell a szakadás és a megosztás fölött; visszautasítva a mások fölé való emelkedést, meg kell szüntetni az emberek tárgyként való kezelését egy olyan univerzumban, amelyben a "föld misztériuma a csillagok misztériumához kapcsolódik". Ez az egyetemes testvériségért vívott küzdelem a mindennapok harca, egyúttal a teremtményeket a Teremtő Szeretettel egyesítő tevékeny szándék.

Ha valaki egy témáról szólva költővé válik, akkor sejtjük, hogy szíve legmélyén nyílik meg. Assisi Szent Ferenc lelkületét sokan a "Naptestvér éneke" (Naphimnusz) című költeményében látják leginkább kifejeződni. Ha nem infantilis természetcsodálatot vélünk felfedezni Ferenc költészetében, hanem a testvérivé és ragyogóvá teremtett világ és annak Teremtője iránti szerelmes rajongást, akkor a költemény szívére tapintottunk rá. Valóban, ezt az éneket nem lehet elválasztani attól a tapasztalattól, amelyből fakadt, s amelynek beteljesítője. Annak az embernek a himnusza ez, aki szívében átélte az Istennel, önmagával és embertársaival való mélységes kiengesztelődést. Sőt, ebbe az Istenben megtalált testvériségbe az egész teremtett világot, a "teremtmény-testvéreket" is új módon tudta bevonni. Ilyen szélesebb távlatban valóban igaz, hogy Ferenc a "Naptestvér énekének" az embere, a teremtett világot átfogó evangéliumi testvériség és a kiengesztelődés szentje.

fr. Bagyinszki Ágoston OFM 

forrás: http://pestiferences.ofm.hu