Mindenszentek ünnep egy örömünnep.

November 1-jén azokat a szenteket - minden szentet ünnepeljük, akik eljutottak életük, és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra Isten örök Országába. Mert ezek a szentek is az Egyház tagjai. Az Egyház ugyanis nemcsak a földön élő valóság, hanem három része van.

Az első része az úgynevezett küzdő Egyház. Ez a tulajdonképpeni földi Egyház. Küzdőnek nevezzük, mert mi itt a földi életben küzdünk az ördög cselvetései, a bűnök és az élet számtalan vihara között az örök életre eljutni. A szentmisében az alapítás szavainak elbeszélése után az eucharisztikus imádságban így imádkozunk a küzdő Egyházért, s tulajdonképpen saját magunkért: ".szent és katolikus Egyházadért (.) tartsd meg békében, őrizd meg egységben, szolgáddal János-Pál pápánkkal, István főpásztorunkkal, és mindazokkal, akik az egyetemes és apostoli hitet hűségesen őrzik és vallják."

Az Egyház másik része a szenvedő Egyház. Ezt az Egyházat a tisztítótűzben szenvedők alkotják. Ők is az örök élet részesei már, hiszen a tisztítótűz után Isten Országába jutnak, csak még vezekelniük kell bűneikért. Érettük az eucharisztikus imádságban így imádkozunk: "Kérünk, Urunk, hogy nekik és minden Krisztusban elhunyt hívőnek add meg a boldogságot, a világosságot és a békét a te országodban."

A Mindenszentek-kép (német Allerheiligenbild) legkorábbi példája egy X. századi német misekönyvből való. A miniatúra a Bárányt imádó szentek és angyalok sorait ábrázolja. A XIV. századtól kezdve a Bárányt fokozatosan a Szentháromság képmása helyettesíti, vagy az Atyaistené, akit rendszerint pápai díszben jelenítenek meg, amivel szintén a Szentháromságra, illetve a római egyház egyetemességére (kizárólagosságára) kívánnak utalni. A Szűzanya is helyet kaphat az Isten trónja mellett (Mária megkoronázása)

Az Egyház harmadik része a megdicsőült Egyház. Ezt a szentek alkotják, akik eljutottak már Isten örök Országába. Az ő közbenjárásukért is imádkozunk az eucharisztikus imádságban: "A szentek közösségében tisztelettel megemlékezünk mindenekelőtt a dicsőséges, mindenkor Szűz Máriáról, istenünk és Urunk, Jézus Krisztus édesanyjáról, apostolaidról, vértanúidról és minden szentedről. Az ő érdemeikért és könyörgésükre add, hogy mindenben érezzük oltalmadat."

Az Egyháznak ez a három szintje szüntelen élő kapcsolatban van egymással. A küzdő és a megdicsőült Egyház szüntelen szüntelen könyörög a szenvedő Egyházért, hogy a tisztítótűz ideigtartó büntetésétől mihamarabb megszabaduljanak. A megdicsőült Egyház pedig - a szentek - közbenjárnak értünk.

A mai nap az ünneplés napja. Azokra az emberekre emlékezünk, akik megmutatták az utat, hogy igenis el lehet jutni az örök életre a Krisztus által meghirdetett élettel, s egyáltalán az hirdetik, hogy a halál után van folytatás; sokkal szebb, mint amire legmerészebb álmainkban is gondolni mernénk.

A mai ünnep üzenete pedig az, hogy szenteknek kell lennünk, hogy eljussunk Isten örök Országában.

Meghökkentő ez: pont én legyek szent?

Úgy gondoljuk, hogy az életszentség a papoknak és a szerzeteseknek van fenntartva, akik egész életüket Istenre, Isten látványos szolgálatára szentelték. A megkereszteltek többségének, akik a világ dolgaival vannak elfoglalva, ebben nem lehet részük.

Ez egy óriási tévedés. Ugyanis az életszentségre minden megkeresztelt ember meg van hívva - legyen az pap, vagy egyszerű kétkezi munkás. Nemcsak a papok, szerzetesek lehetnek tehát szentek, hanem számunkra névtelen keresztények milliói, akik azonban nem névtelenek Isten előtt, mert csendesen és hűségesen élték keresztény hitüket. Hiszen hallottuk az olvasmányban: az üdvözültek szeregének száma megszámlálhatatlan.

Mi is lehetünk tehát szentek, sőt szenteknek kell, hogy legyünk, máskülönben nem jutunk el Isten örök országába. Ebben példaképeink és segítőink a szentek. Példaképeink azok, akiknek életét feljegyezték, s az Egyház biztos módon tartja számon őket az üdvözültek között. Segítőink, mert közbenjárásukkal segítenek minket, a küzdő Egyházat az élet rögös útján. Csak egy a fontos, hogy akarjunk szentek lenni és kérjük az ő közbenjárásukat, mert Isten világában szabad akaratunké az első szó.

  

Forrás: Ócsai József

Ezen az ünnepen a szentmise evangéliumában a nyolc boldogságot olvassuk fel, mert a tartós boldogsághoz vezető út, az evangéliumi boldogságoké. A boldogság nyolc titkának mindegyikénél felismerhető, hogy a boldogság közvetlen kapcsolatban van Isten önmagát ajándékozó szeretetének befogadásával. Ez rögtön már az első boldogság titkánál felismerhető: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék lesz a mennyek országa.”

A szegény érzi saját gyengeségét, kiszolgáltatottságát, erőtlenségét, és ezért szíve nyitott annak befogadására, aki őt gazdaggá, erőssé teszi. A lelki szegény azt az embert jelenti, aki Isten "szegénye". Ilyen értelemben és ilyen lelkülettel mindent Istentől vár, Ő teszi az embert gazdaggá, erőssé azzal, hogy befogadja Isten országába. Boldog az, aki rádöbben, hogy Isten nélkül, lelki közösség nélkül földhöz tapadt szegény, irány vesztett és felemelkedésre vágyik. Arra vágyik, hogy teljes legyen az élete. Egyik alkalommal a rádióban egy elmélkedést hallottam Márai Sándor nyomán. Az író virágot vásárolt, a számára legkedvesebb embernek. Egyetlen szép szál üde rózsát választott ki. Közben szóba elegyedett a virágárussal, akitől megkérdezte, hogy manapság mi a jobb üzlet az élet, vagy a halál. A válasz meglepő volt: a halál kifizetődőbb, mert ha ön most temetésre menne, egy egész csokor virágot vásárolt volna, de íme megelégedett egyetlen szál rózsával.  

Bennünket az Úr Jézus szavai biztatnak: „Válaszd az életet, és neked adom az örök élet koronáját….A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon.”

A céljaink, vágyaink nem köthetnek bennünket kizárólag ehhez a világhoz, a földi élethez. Fontos a létért való küzdelem, a család, a földi közösség. Ápolnunk kell a vérségi kötelékeket. Gyarapítanunk kell szellemi tudásunkat. Azonban mindezt Isten bűvkörében, a vallásos ember elhivatottságával kell tennünk, mert örök otthonunk a mennyben, a szentek közösségében van, ahová Isten mindannyiunkat haza vár.

Böjte Mihály Ferences atya