2014. január 5., vasárnap

Csak Istent




A hívő ember átmegy azokon a sötét, huszonnégy órás éjszakákon. Szenved, mert tudna és akarna is jót tenni. Nem érti, miért nem engedi őt Isten a megkezdett úton tovább haladni. Aztán eszébe villan Szent Ágoston püspök nagyon megszenvedett mondata: Önmagadért teremtettél minket Isten, és nyugtalan a szívünk, amíg tebenned meg nem nyugszik” 1950. június első teljes hete. A teológia harmadik évét befejezve négyen készültünk az évi rendes lelkigyakorlaton arra, hogy ünnepélyes fogadalmat tegyünk a ferences regulára, másnap, vasárnap, pedig a papi rend nagyobb rendjeinek  legalsó fokára lépjünk. A hét közepén váratlanul megérkezett a Tartományfőnök atya. Közölte velünk, hogy éjjelente két-két kolostorunkból viszik el kényszerrel rendtársainkat ismeretlen helyre. A rendtartomány vezetői úgy döntöttek, hogy a növendékeket szüleikhez küldik vissza, hogy legalább ők maradjanak meg. Összeomlani látszott a mi világunk. Tizenöt évesen vállaltuk a szerzetesi állapotot. Nyolc év alatt ahhoz alkalmazkodtunk. Mi lesz most? Megszerettem szombathelyi rendi teológiánkat. Félbeszakadt az életem. A sok tudományt követi-e még több? Lehet-e pap belőlem? Aztán felvett két hónap múlva a szombathelyi püspök atya, az egyetemi rangú budapesti Hittudományi Akadémiára küldött tovább tanulni. Másfél év múlva pappá szentelt. A legmagasabb elérhető eredménnyel végeztem. Aztán jött az üldözéses papi szolgálat. Átestem sok akadályon,de mindig nyugodt volt a lelkem mélye. Az újoncév derekán ugyanis megtanultam:Életem lényege, hogy mindig Isten akaratát keressem. Csak ő a fontos!


Kovács Bánk ofm