ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT, szűz január 18.

L. más Margit: Alacoque Skóciai

   ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT 1242-ben született Spalatóban, Klissza várában (Dalmáciában, a mai Horvátországban), ahova a tatárjárás elől menekültek.. Szülei voltak: IV. Béla király és Laszkarisz Mária, bizánci hercegnő. Testvérei: Boldog Kinga, Boldog Jolán, és Boldog Konstancia.

   A tatárjárástól szerencsésen megmenekülve Istennek nevelték Margitot, fogadalmat tettek, hogyha az ország megmenekül, lányukat teljesen Isten szolgálatára szentelik. Már három évesen dominikánus apácák nevelték, Veszprémben. Nagyon vallásos volt, gyorsan tanult, sokat foglalkozott családja szentéletű őseinek történetével. Tíz évesen a Nyulak szigetére a dominikánus apácákhoz került, fogadalmat tett. Kereste a bőjt mellett az önmegtagadást, sőt önsanyargatást. A munkákból kivette a részét, nem válogatott, igénytelen volt. Betegeket ápolt. Dinasztikus házassági ajánlatokat utasított vissza.

   1261-ben örök fogadalmat tett. Önfegyelmezés, a keresztény szeretet gyakorlása, teljes Istennek adottság, a legalacsonyabb szolgai munka, hősies vezeklés és a családi béke munkálása jellemezte életét. A kemény munka és önmegtagadás, valamint családi tragédiák legyengítették, súlyos beteg lett, tizenkétnapi szenvedés kioltotta életét. Szentség hírében halt meg 1271. január 18-án a Nyulak szigeti (ma Margit sziget) kolostorban.

   Már 1271. június 13-án kérte V. István király (Margit bátyja) húga szentté avatását X. Gergely pápától, V. Ince 1276-ban újabb vizsgálatot indított, Károly Róbert, Mátyás király és II. Ferdinánt is sürgette az eljárást. A boldoggá avatás sohasem fejeződött be, de 1789-ben hivatalosan engedélyezték tiszteletét. 1943. november 19-én avatta végül is szentté XII. Piusz pápa. Hamvai ma is a (róla elnevezett) Margit-szigeten nyugszanak egy hatalmas vörös márványlap alatt, ezt tisztelői helyezték el ott halálának 700 éves évfordulóján.

Példája:

Szüleid álmai legyenek a Te álmaid is.

SZENT BERÁRD ÉS VÉRTANÚ TÁRSAI (I. r. 1220.)

   Első ferences vértanúk. Szent Ferenc 1219-ben hat szentéletű társát a hitetlenek közé küldte, hogy hirdessék köztük Krisztus tanítását. Egyikük, Vitálisz testvér azonban Spanyolországban megbetegedett és nem tudta folytatni útját. Öten mentek tehát tovább: Berárd, Péter, Ottó, Akkurziusz és Adjutusz. Közülük az első három pap volt. Coimbrában, a királyi városban néhány napot időztek, aztán a mohamedánok megszállta Sevillában prédikáltak. Be akartak menni a mecsetbe is, de a mohamedánok kiabálva ütötték, verték őket. Így jutottak el az uralkodóhoz, ahol egyre bizonygatták, hogy az egyedül igaz vallás Krisztus vallása, Mohamed hamis próféta. A fejedelem halálra ítélte őket, de mégis úgy rendelte, hogy ha elhagyják az országot, életben maradnak. Ok elhagyták Sevillát, de nem vissza, hanem Marokkó felé vették útjukat és ott is hirdették a keresztény hitet. Börtönbe vetették őket. Az itt tartózkodó Don Pedro infáns kieszközölte az emírnél, hagy a hithirdetők az o foglyai legyenek. Berárdék azonban innen megszöktek, s a fővárosban, Marrakesch-ben ismét prédikálni kezdtek. Újból elfogták s börtönbe zárták őket. Az emír kegyetlenül megkínoztatta őket, s amikor látta, hogy a kínzással nem megy semmire, nőket és pénzt ígért nekik, ha mohamedánok lesznek. A vértanúk ezt felelték: „Asszonyaid és pénzed nem kell nekünk, mert mindezeket Krisztus szerelméért szemétnek tekintjük.”
 

   Akkor az emír kegyetlen haragra lobbant, felkapta kardját és egymás után fejükre mért ütésekkel, saját kezével végzett velük. Ez 1220. jan. 16-án történt. A szent rendalapító, amint meghallotta a vértanúság hírét, boldog elragadtatással felkiáltott: Most már van öt igazi kisebb testvérem. A vértanúk földi maradványait hamarosan Coimbrába vitték, ahol Isten csodákkal megdicsőítette őket. Vértanúságuk sok hivatást támasztott. Az elsők között volt Ferdinánd Ágostonrendi kanonok, a későbbi Páduai Szent Antal. A Ferenc-rend első vértanúit IV. Sixtus avatta szentté 1481-ben. Emberi okosság – isteni bölcsesség.

   Berárd és társai magatartását sokan – teológusok, történészek – oktalanságnak ítélték akkoriban és később is. Hithirdetésük teljesen eredménytelen volt,
egyetlen mohamedánt sem térítettek meg, sőt a keresztényekre haragították a moszlimokat. Isten azonban csodákkal megdicsőítette őket. „Isten azt választotta
ki, ami a világ szerint oktalan, hogy megszégyenítse a bölcseket.” (1 Kor 1, 27)

Imádság:

   Istenünk, te Szent Berárd és vértanú tárcainak dicsőséges viadalával megszentelted a Kisebb Testvérek Rendjének kezdetét. Engedd, hogy amint ok készek
voltak érted meghalni, úgy mi is állhatatosan tanúságot tegyünk rólad életünkkel. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ámen

Szembe kell helyezkednie a világban uralkodó gondolkodásmóddal az egyháznak - hirdette vízkereszti szentmiséjében XVI. Benedek pápa.

Az űrlap teteje

   XVI. Benedek pápa a vízkereszt alkalmából vasárnap tartott vatikáni miséjén arra biztatta a katolikus egyház vezetőit, hogy bátran szálljanak szembe a sok országban uralkodó "türelmetlen agnoszticizmussal".

    Aki az egyház hitét vallja, sok pontban nem tart lépést az uralkodó gondolkodásmóddal. Az uralkodó gondolkodásmód elfogadása azonban nem olyan követelmény, amelynek alávetjük magunkat - hangsúlyozta egyebek között a pápa.

   A ma uralkodó agnoszticizmusnak megvannak a dogmái, és rendkívül intoleráns mindennel kapcsolatban, ami ezeket kétségbe vonja, ezért az ellentmondás bátorsága ma különlegesen fontos a püspökök számára - hangsúlyozta XVI. Benedek.

  Az agnoszticizmus olyan filozófiai ismeretelméleti nézet, amely szerint a valóság végső dolgai megismerhetetlenek. A mise alkalmával az egyházfő püspökké szentelt négy papot, köztük a személyi titkárát, Georg Gänsweint. A szertartáson részt vett több olasz állami vezető, köztük Mario Monti távozó miniszterelnök.

XVI. Benedek pápa katekézise: 2013. január 02.

2013.01.06. 08:51 :: szerző: egy szécsényi testvér

XI. FOGANTATOTT A SZENTLÉLEKTŐL

Kedves Testvéreim!

Urunk születése újra világosságot gyújt abban a sötétségben, amely gyakran eltakarja világunkat és a szívünket, s reményt és örömet hoz. Honnan árad ez a világosság? A betlehemi barlangból, ahol a pásztorok megtalálták „Máriát és Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet" (Lk 2,16).

Honnan való az Úr Jézus?

134. A Szent Család láttán fölmerül egy másik és mélyebb kérdés: hogyan hozhatott ez a kicsi és gyönge Gyermek olyan gyökeres újdonságot a világba, hogy megváltoztatta a történelem folyását? Nincs valami titokzatosság a származásában, ami túlmutat ezen a barlangon? Így újra meg újra fölvetődik a Jézus származására irányuló kérdés; ugyanaz, amit Pontius Pilátus helytartó tett fel a per folyamán: „Honnan való vagy?" (Jn 19,29), jóllehet teljesen egyértelmű származásról volt szó.

Mit gondoltak a kortársak Jézus származásáról

135. János evangéliumában, amikor az Úr azt mondja: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér", a zsidók zúgolódással válaszolnak: „Hát nem Jézus ez, a József fia? Akinek atyját és anyját jól ismerjük? Hogyan mondhatja most: »A mennyből szállottam alá«?" (Jn 6,42.) És kevéssel később a jeruzsálemiek határozottan tiltakoznak Jézus Messiás volta ellen azzal, hogy jól tudják „honnan való; a Krisztusról pedig, ha majd eljön, senki nem fogja tudni honnan való" (Jn 7,27). Maga Jézus megjegyzi, mennyire helytelen a feltételezésük, hogy ismerik az ő származását, s ezzel már jelzi, merre kellene keresni, hogy honnan való: „Én nem magamtól jöttem, hanem aki küldött engem, igazmondó, és ti nem ismeritek őt." (Jn 7,28.) Kétségtelen, Jézus Názáretből való, Betlehemben született, de mit tudnak az ő igazi származásáról?

Mit mondanak az evangéliumok Jézus származásáról?

136. A négy evangéliumban világosan hangzik a válasz a kérdésre, hogy „honnan jön" Jézus: az ő igazi származása az Atyától, Istentől való, teljesen Tőle jön, de egészen másként, mint bármelyik próféta, vagy Istentől küldött ember őelőtte. Ez az Isten misztériumából származás, amit „nem ismer senki", már Máté és Lukács evangéliumának gyermekségtörténetében benne van, melyeket ebben a karácsonyi idõbe olvasunk. Gábor fõangyal hirdeti: „A Szentlélek száll tereád, és a Magasságbeli árnyéka borít be téged. Ezért az is, aki születik, szent lesz és Isten Fiának fogják nevezni." (Lk 1,35.)

Mit mond a Hitvallás Jézus származásáról?

137. E szavakat ismételjük, valahányszor a Krédót, a Hitvallást imádkozzuk: „et incarnatus est de Spiritu Sancto ex Maria Virgine", 'és megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától'. E szavaknál térdet hajtunk, mert a függöny, amely elrejtette Istent, megnyílt, és a megközelíthetetlen és kifürkészhetetlen titok megérint minket: Isten Emmánuel-lé, 'Velünk az Isten’-né lett.

Hogyan beszélnek a zeneszerzők Jézus származásáról?

138. Amikor a szent zene nagy mestereinek miséit hallgatjuk, gondolok például Mozart Koronázási miséjére, észrevesszük, hogy a szerzők zeneileg elidőznek ennél a mondatnál, mintha próbálnák kifejezni a zene egyetemes nyelvén azt, ami szavakkal kimondhatatlan: Isten nagy misztériumát, a megtestesülést, azt, hogy Isten emberré lesz.

A megtestesülés négy szereplője

139. Ha figyelmesen szemléljük a mondatot, hogy „fogantatott a Szentlélektől, született Szűz Máriától", észrevesszük, hogy négy cselekvő alanya van. Kifejezetten megnevezi a Szentlelket és Máriát, de kimondatlanul itt van „Ő", azaz a Fiú, aki testté lett a Szűz méhében. A Nicea-Konstantinápolyi Hitvallásban Jézust többféleképpen szólítjuk meg: „Úr ... Krisztus ... Isten egyszülött Fia ... Isten az Istentől ... Világosság a Viágosságtól ...valóságos Isten a valóságos Istentől .. az Atyával egylényegű". Láthatjuk, hogy „Ő" valaki másra mutat, az Atyára. E mondat első számú alanya tehát az Atya, aki a Fiúval és a Szentlélekkel együtt az egyetlen Isten.

Mária szerepe a megtestesülésben

140. A Krédó ezen állítása nem Isten örök létéről szól, hanem egy olyan cselekményről, amelyben részt vesz mind a három isteni Személy, és „Szűz Máriából" valósul meg. Mária nélkül Isten belépése a történelembe nem érte volna el a maga célját, és nem kapta volna meg azt a helyet, amely Hitvallásunkban központi jelentőségű: Isten Velünk lévő Isten. Így Mária elválaszthatatlanul hozzátartozik a történelembe belépő Istenbe vetett hitünkhöz. Mária teljesen átadja egész személyiségét, „elfogadja" hogy Isten lakóhelyévé legyen.

Isten jelen van a történelemben

141. Útunkon és hívő életünkben olykor észrevesszük, mennyire szegényesek és alkalmatlanok vagyunk arra, hogy tanúságot tegyünk a világnak. De Isten épp egy alázatos leányt választott ki, egy ismeretlen faluban, a Római Birodalom egyik legtávolabbi tartományában. Mindig, még a legnagyobb nehézségek közepette is bíznunk kell Istenben, meg kell újítanunk a hitünket, hogy Ő jelen van és tevékenykedik a mi történelmünkben is, éppen úgy, mint Máriáéban. Istennél semmi sem lehetetlen! Ővele mindig biztonságos területen járunk, és életünk nyitott a biztosan remélt jövő felé.

A megtestesülés és a teremtő Lélek

142. Amikor a Kérdóban megvalljuk, hogy „megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától", azt állítjuk, hogy a Szentlélek, a Magasságbeli Isten ereje titokzatos módon hozta létre Szûz Máriában Isten Fiának fogantatását. Lukács evangélista idézi Gábor fõangyal szavait: „A Szentlélek száll tereád és a Magaságbeli ereje borít be téged árnyékával" (1,35). Ebben két világos utalást látunk: az elsõ a teremtés pillanatára utalás.

A megtestesülés az új teremtés kezdete

143. A Teremtés könyve elején olvassuk, hogy „Isten Lelke lebegett a vizek fölött" (1,2); a teremtõ Lélek ez, aki életet adott mindennek, az embernek is. Ami Máriában történt ugyanazon Szentlélek tevékenysége által, új teremtés: Isten, aki a semmibõl létre hívta a dolgokat, a megtestesüléssel az emberiség új kezdetének adott életet. Az egyházatyák sokszor beszélnek Krisztusról mint az új Ádámról, azért, hogy hangsúlyozzák azt az új teremtést, amely Isten Fiának Szûz Mária méhében történt fogantatásával kezdõdött. Ez pedig arra késztet, hogy elgondolkozzunk azon, hogy a hit bennünk is olyan erõs újdonságot hoz létre, ami újjászületést jelent. A keresztény élet kezdetén ugyanis a keresztség szentsége áll, amelyben Isten fiaiként újjászületünk, mert abban a fiúi kapcsolatban részesít, amely Jézus és az Atya között áll fenn. És szeretném megjegyezni, hogy bennünket megkereszteltek, azaz „megkereszteltettünk", és ez szenvedõ igealak, mivel senki nem képes arra, hogy magától Isten fiává legyen; az istengyermekség ajándék, amelyet ingyen adtak nekünk.

Az istengyermekség újdonsága

144. Szent Pál Rómaiakhoz írt levelének egy fontos helyén hivatkozik a keresztények ezen fogadott fiúságára, ahol ezt írja: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: »Abba, Atya!« A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk" (8,14–16), nem pedig rabszolgák.

145. Csak akkor, ha kitárulunk Isten tevékenysége elõtt, mint Mária, csak akkor, ha rábízzuk életünket az Úrra, mint barátunkra, akiben feltétlenül megbízunk, változik meg minden: életünk új értelmet és új arcot nyer: egy olyan Atya gyermekének arcát, aki szeret bennünket és soha nem hagy magunkra.

Szűz Mária Isten lakóhelye

146. Két világos utalást említettünk: az elsõ a teremtés pillanatára utalt, a vizek fölött lebegõ Lélekre, a teremtõ Lélekre. De van az Angyali Üdvözletben egy másik mozzanat is. Az Angyal azt mondja Máriának: „A Magasságbeli ereje borít be árnyékával." Ez a szent felhőre utal, amely a kivonulás és a pusztai vándorlás idején ott volt a találkozás sátra fölött, a szövetség szekrénye fölött, amelyet Izrael népe magával vitt, és Isten jelenlétének a jele volt (Kiv 40,34–40). Mária tehát az új szent sátor, a szövetség új szekrénye: a főangyal szavaira mondott igen-jével Isten új lakóhelyet kapott ebben a világban; Ő, akit az egész világ be nem fogadhat, szállást vett egy szűz méhében.

Jézus származása misztérium

147. Térjünk csak vissza a kérdéshez, ahonnan elindultunk, a Jézus származására irányuló kérdéshez, amelyet Pilátus foglal össze: „Honnan való vagy?" Az evangéliumok kezdetéről való elmélkedésünkből világosan megmutatkozik Jézus igazi származása: Ő, az Atya egyszülött Fia, Istentől való. Itt állunk a nagy és megindító misztérium előtt, amelyet most a karácsonyi időben ünnepelünk: Isten Fia a Szentlélek erejéből megtestesült Szûz Mária méhében. Újra meg újra felhangzó üzenet ez, amely örömet és reményt hoz a szívünkbe, mert minden alkalommal megajándékoz a bizonyossággal, hogy még ha gyakran gyengének, szegénynek, alkalmatlannak érezzük is magunkat a nehézségek és a világ rosszasága láttán, Isten hatalma tevékenykedik és csodákat művel éppen a gyengeségben. Az ő kegyelme a mi erősségünk (vö. 2Kor 12,9–10).

Körlevél a Hit éve megnyitójára

2012. október 14., vasárnap 08:00

Az október 11-én elkezdődött Hit éve megnyitása alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben fordul a katolikus hívekhez. Az alábbiakban közreadott dokumentumot október 14-én, vasárnap valamennyi magyarországi katolikus templomban felolvassák.
Kedves Testvérek!
  
Szentatyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit évét, amely 2012. október 11-től 2013. november 24-ig, Krisztus Király ünnepéig tart. 50 évvel ezelőtt, 1962. október 11-én nyitotta meg ugyanis Boldog XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot. Ez a nap akkor Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe volt. Ehhez a dátumhoz kapcsolódik egy másik fontos esemény, amelyre a Szentatya hivatkozik. Boldog II. János Pál pápa 20 évvel ezelőtt adta ki a „Katolikus Egyház Katekizmusát”, mint a II. Vatikáni Zsinat egyik gyümölcsét, „hogy a hit szépségét és erejét minden hívőnek bemutassa” (Porta fidei, 4).
Mit szeretne elérni a Szentatya a Hit évével? „A hit kapuja” kezdetű apostoli levelében írja, hogy „Újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét” (Porta fidei, 2). Ugyanis – ahogy írja – „nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse, sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot” (Porta fidei, 3).
A kereszténységet ma sajnos a hagyományosan keresztény országokban is sokan csak szociális, kulturális vagy politikai szempontból tekintik, és legfeljebb szép szokást látnak benne. A kereszténység hajnalán, Szent Pál korában a vallást az akkori pogány gondolkodók is szokásnak tartották, és ezzel elősegítették a pogány vallások megszűnését, mert életet, hitet nem lehet tartósan szokásra építeni, hanem csak az igazságra. A Szentatya, XVI. Benedek pápa az 1967-ben, teológus professzorként írt, „Bevezetés a keresztény hit világába” című könyvében hivatkozott Tertullianusra, a második-harmadik században élt teológusra, aki szerint: „Krisztus igazságnak, nem pedig szokásnak nevezte magát.” Ezzel valóságos forradalom történt a hit világában: a kereszténység ugyanis nem szokásra építette a hitét, hanem az igazságra: Krisztusra. A keresztény vértanúk sem egy szokásért adták oda az életüket, hanem az Igazságért: Krisztusért. A mi hitünk is csak Krisztusra, az Igazságra épülhet, és csak a vele való élő kapcsolat adhatja meg azt a szívbéli örömet, amit sugározni tudunk a világban. De hogy a hit örömét sugározni tudjuk, először nekünk kell megújulni hitünkben.
A Szentatya októberre összehívta Rómába a Püspöki Szinódust, amelynek a témája: „Az új evangelizáció a keresztény hit továbbadása érdekében”. A világ összes Püspöki Konferenciájának küldöttei a Szentlélek megvilágosító kegyelmét kérve vitatják meg az evangélium hirdetésének mai kihívásait. Tapasztaljuk ugyanis, hogy olyan népek körében is, ahol hosszú évszázadok vagy akár ezer év óta is jelen van a Katolikus Egyház, sokan vagy hitetlenek, vagy egyáltalán nem tudnak semmit Jézus Krisztusról. Talán könnyebb elmenni egy olyan országba Krisztust hirdetni, ahol még soha nem hallottak Róla, mint egy hagyományosan keresztény környezetben, ahol sokan azt mondják: „Ezt már hallottuk, ezt már ismerjük”, de valójában sem nem ismerik, sem komolyan nem gondolkodtak el róla. Aki azonban komolyan veszi, aki hisz Krisztusban, az Igazságban, annak számára a mi katolikus hitünk ma is az élet, az örök élet boldogító forrása.
Mit jelent a Jézus Krisztusba vetett hit, amit a Hit évében szeretnénk elmélyíteni és élővé tenni? A hit mindenekelőtt személyes találkozás Istennel. Az ember nem egy arcnélküli végső okban hisz, nem egy világmagyarázatban vagy ideológiában, hanem a személyes Istenben. Paul Claudel foglalta így össze megtérését: „elindultam valaminek a keresésére, és íme VALAKI lettél számomra, Istenem.” A találkozás mindig Istentől indul el. Ő adja a kegyelmet, és Ő szólít meg az Egyház igehirdetése által. Szent Pál szerint: „A szívbéli hit megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál” (Róm 10,10). Szentatyánk, XVI. Benedek pápa így tanít: „A szív azt jelenti, hogy a hitre jutás első aktusa Isten ajándéka és a kegyelem műve, amely hat és átformálja a személyiség mélyét” (Porta fidei, 10). Szent Lukács írja az Apostolok Cselekedeteiben, hogy Filippiben egy bizonyos Lídiának „az Úr megnyitotta a szívét arra, amit Pál mondott” (16,14), vagyis a hit tartalmának ismerete önmagában még nem elég. Szükséges, hogy a szívet – vagyis az emberi személy szentélyét – megnyissa a kegyelem, hogy lásson és értse, miről szól valójában Isten hirdetett szava. Tehát a személyes találkozás a kegyelem és az igehirdetés révén az első. Aki ezután rábízza magát Istenre, Krisztusra, az elfogadja az általa adott kinyilatkoztatást is, amelyet szájjal kell megvallani, hirdetni és az életével tanúsítani.
A hit a legszemélyesebb aktus, ugyanakkor közösségi is. Az Egyház hitében részesülünk a keresztség szentségében, így leszünk Isten népének tagjai, hogy elnyerjük az üdvösséget. A „hiszek”, amit a kereszteléskor személyesen megvallunk, az Egyház hite. A „hiszünk”, amit a liturgiában közösen imádkozunk, szintén az Egyház hite. A II. Vatikáni Zsinat azt írja a hitről: „A kinyilatkoztató Istennek ’a hit engedelmességével’ tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, ’értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt’, és önként elfogadja a tőle adott kinyilatkoztatást” (Dei Verbum, 5). Mivel a kinyilatkoztatás nem az ember istenkeresése, hanem Isten embert kereső lehajló szeretete, azért a keresztény hit nem akármilyen emberi hiedelem, hanem Isten kinyilatkoztatására adott hívő válasz. A kinyilatkoztatás az Egyház igehirdetése, Szentírása, imája, szentségei, különösen is a Szent Eucharisztia révén jut el hozzánk, így keresztény hitünk elválaszthatatlan Jézus Krisztus Egyházától. Az apostolokra épülő katolikus keresztény egyháznak szól Jézus kijelentése: „...tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19-20).
A Hit évében tehát egyre jobban meg kell ismernünk Jézus Krisztust, Katolikus Egyházát, a Szentírást, a szentségeket, az Egyház imáit, hogy megújuljunk hitünkben. Így felfedezzük, hogy hitünk nem elmélet, hanem személyes találkozás Istennel, aki az Egyházban él. Egyházunk liturgiája és a szentségek teszik hatékonnyá hitünk megvallását, és adják a kegyelmet a tanúságtételhez. Erkölcsi életünk (is csak) akkor éri el tökéletességét, ha kapcsolatban van a hittel, a liturgiával, az imádsággal (vö. Porta fidei, 11). Mindezt csodálatosan tárja elénk a II. Vatikáni Zsinat tanítása, valamint a Katolikus Egyház Katekizmusa, amelyről Boldog II. János Pál pápa írta, hogy: „igen fontos segítség lesz az egész Egyház megújításának a munkájában… Hatékony és törvényes eszköz (…) az egyházi közösség szolgálatára, mint a hit tanításának biztos normája” (Porta fidei, 11 idézi a „Fidei Depositum”-ból).
A Hit éve különösen is rávilágít a gyermekek és fiatalok hitoktatásának fontosságára, katolikus egyházi iskoláink értékére és a hit ismeretében való állandó előrehaladásra a felnőttek és a családok körében is.
Lelkipásztorainkat külön is buzdítjuk és bátorítjuk, hogy sorozatos előadásokban, katekézisekben ismertessék meg katolikus hitünk tanításának tartalmát, és különféle lelki programokban (így pl.: szentóra, misszió, zarándoklat, lelkigyakorlatok stb.) kérjék a plébániai közösségek számára a hit drága ajándékának megértését, megőrzését, megélését. Ebből az élő hitből fakad majd a karitász, a szeretetszolgálat tanúságtétele is. Ahogy a Szentatya írta: „A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad” (Porta fidei, 14). A hit örömének sugárzása, továbbadása révén tesszük a legnagyobb szolgálatot a minket körülvevő világ számára is.
Az apostolokhoz hasonlóan visszük kérésünket Mesterünkhöz és az egész Egyházzal, Róma püspökével együtt kérjük: „Uram, növeld bennünk a hitet” (Lk 17,5). Ezért imádkozunk most, hogy a Szentlélek felélessze bennünk az élő hitet Jézus Krisztusban, akit az Atya küldött a világba az emberek üdvözítésére. Hitünk váljék szerető bizalommá az Egyház megújulására. „A Hit évében a kegyelem ezen idejét Isten Anyjára bízzuk,” – írja a Szentatya – „akit ’boldognak’ mondunk, ’mert hitt’ ” (Porta fidei, 15). Ámen.


Budapest, 2012. október 8.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Takács M. Klarissza nővér újévi üzenete számunkra

De te válaszd az életet! (Mtörv 30,19)

Karácsony nyolcadában beköszöntött hozzánk a 2013-as év, amely egy különleges év, a Hit Éve.

A Hit Éve egy nagy lehetőség a megújulásra, hogy átgondoljuk hogyan is állunk hitünkkel? Mi az alapja életünknek?

Ebben a kegyelmi időben az Isten különösen is növelni szeretné hitünket, meghív, hogy életünk eseményeit a hit szempontjából lássuk.

A hit életünk alapja, a hit életünk erőforrása.

A hit hegyeket mozgat. (vö.Mt17,20)

Igen a Jézus Krisztusba vetett hit képes elmozdítani életünk megkövesedett dolgait, képes elmozdítani mindazon akadályokat, amelyek utunkba állnak, hogy az élő Istenhez egészen közel kerüljünk.

Ha a hit fényében tekintek magamra, akkor Isten drága gyermekének látom magam, aki az Atya egyetlen, legbecsesebb teremtménye.

Ha a hit fényében nézem életem, akkor semmi sincs hiába, akkor életem görbe útjait is üdvösségem útjává alakítja Isten. Ha a hit fényében nézem életem, akkor megszületik bennem a bizalom és a ráhagyatkozás, mert tudom, hogy ki az én Atyám, és tudom, hogy gondomat viseli. Nem kell féljek, nem kell szorongjak, mert Ő a tenyerén hordoz engem. Minden nap mellém szegődik, belém karol és csendesen, halkan suttogja:

„Örök szeretettel szeretlek Téged.”

Kezdjük el a Hit Évében a bizalom útját járni. Higgyünk Istenben és higgyünk egymásban, higgyük, hogy a szeretet képes átalakítani a világot. Mondjunk ellene minden félelemnek, szorongásnak, csüggedésnek, és válasszuk minden nap az életet, az örömteli evangéliumi életet, a 8 boldogság életét. Amikor a szomorúság, csüggedés, negatív érzelmek megkörnyékeznek emeljük tekintetünket Jézusra, kapaszkodjunk bele erősen és hívjuk a Szentlelket, aki az erő, az öröm és a bátorság lelke.

„De te válaszd az életet „és a „Hit hegyeket mozgat”- lehet ez Újévi mottónk is, amivel kelünk és fekszünk, hogy ez ivódjon belénk és ne a média reklámjai.

Ezt kívánom Minden testvéremnek Krisztusban

                                                         ferences örvendező szeretettel: M. Klarissza nővér