2012. október 30., kedd

A legfontosabb feladatunk az

 
 
"Néha a hétköznapi megbántódásokból, a sértésekből, a csendből, a megoldatlan kérdésekből és a dacból falat építünk szívünk köré. A legfontosabb feladatunk az, hogy megakadályozzuk, hogy ne épüljenek föl ezek a falak. Főképpen pedig az, hogy ne legyünk kövek a többiek falában."

 /Bruno Ferrero: Olykor elég egy mosoly/

2012. október 29., hétfő

Állj meg!

A nagymama, unokája kezét fogva belépett a templomba. Megkereste a piros fényt, amely Jézus oltárát jelezte. Letérdelt és elkezdett imádkozni. Az unoka ránézett a nagymamára, aztán a piros fényre, majd ismét a nagymamára. Egyszer csak kifakadt: - Hé, nagymama! Amikor majd zöldre vált, kimegyünk, ugye? Ez a fény sosem lesz zöld. Megállás nélkül arra szólít: Állj meg! Ez a szikla. Az egyetlen szikla, amelyhez az emberi lények odaköthetik magukat. Az egyetlen állomás, ahol megpihenhetünk. "Gyertek hozzám mindannyian, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket." Jézus egyetlen prédikációja: "Térjetek meg, mert Isten országa eljött közétek." Közöttünk van. De hányan vesszük észre?

Bruno Ferrero

2012. október 28., vasárnap

Wass Albert: Nagyapám tanítása

- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem – hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…"

2012. október 27., szombat

Erhart Kaestner: Mire való a csönd?


A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
- Saját arcunkat látjuk a kútban!
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását.

2012. október 26., péntek

Ha te kérnéd őt, ő élő vizet adna neked. (Jn 4,10)

A Szentlélek: ajándék, közösség és öröm

A Szentlélekkel kapcsolatban Szent Ágostont különösen három kijelentés ragadta meg az újszövetségi Szentírásban: a Szentlélek az ajándék, a Szentlélek a közösség és a Szentlélek az öröm.
A Szentlélek Ajándék! Elég kimondani ezt a szót, és a Biblián keresztül máris világossá válik a tanítás, egyik a másik után, mint megannyi fényes pont, amelyek egymást követik, hogy végül egyetlen fényutat alkossanak. Jézus azt mondja a szamariai asszonynak: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, ki mondja neked: adj innom, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked” (Jn 4,10). Hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy Isten ajándéka éppen a Szentlelket jelöli? Ezt mondja nekünk János evangélista: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem, annak szívéből élő víz folyói fakadnak. Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek” (Jn 7,39). Pál apostol ehhez hozzáteszi, hogy Jézus „fölmenvén a magasba ajándékokat osztott az embereknek” (Ef 4,8). De mi az, amit Krisztus adott az embereknek mennybemenetele után? A Szentlelket, amelyet az egyházra árasztott Pünkösdkor! Ez a nagy, az egyetlen ajándék, amely az egyházra áradva oly sok különböző ajándékra oszlik… „A Szentlélek, aki maga az Ajándék, szétosztja Krisztus minden tagja között a közös ajándékot. Az egyes tagok nem kapnak meg mindent, hanem az egyik ezt, a másik azt, bár a Szentlelket, aki mindenkinek kiosztja a magáét, mindnyájan birtokolják.” (A Szentháromságról XV). A teljes ajándékot, amely az összes ajándék összessége, csak Krisztus egész teste, vagyis az Egyház birtokolja.
A Szentírás a Szentlelket közösségnek (koinoia) is nevezi, az Atya és a Fiú egymás közötti közösségének.   Ő mindkettőnek a Lelke, az Atyáé és a Fiúé, amint az Írás hol az „Atya lelkének”, hol „Jézus Krisztus Lelkének” nevezi. A Szentlélek tehát az Atya és a Fiú közössége, minden egység és minden közösség forrása. Éppen ezért „Ő az Isten és közöttünk való közösség is”: az Atya és a Fiú azt akarták, hogy közösség legyen köztünk és köztük. Az Istennel való személyes közösség és a köztünk levő egyházi közösség mind egy forrásból fakad, ez a Lélek. „A Szentlélekkel egységben” kifejezés, amelyet annyira kedvel a liturgia, ima formájában fejezi ki ezt.
A Szentlélek harmadszor öröm, vidámság. A bizonyítékot részben a Szentírás adja, amely oly gyakran társítja az örömöt a Szentlélekkel (ApCsel 13,52: „A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.” Róm 14,17: „Az Isten Országa öröm a Szent­lé­lek­ben.” Gal 5,22: „A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség.”) De ebben az esetben a hagyománynak is jelentős súlya van: „Az Atyának és az Ő Képé­nek (ez a Fiú) kimondhatatlan ölelése nincs öröm, szeretet és vidámság nélkül. A Szentlélek az összes teremt­ményt elárasztja mérhetetlen gazdag­sá­gával és bőkezűségével, azok befo­ga­dóképessége szerint.” A Szentlélek – Szent Ambrussal szólva – az a folyó, amelyikről a 46. zsoltár beszél s amely a magasból jön és „ágai felüdítik Isten városát”, vagyis az Egyházat.

2012. október 25., csütörtök

„Nem vagyok gyerekgyáros” – interjú az egyetlen 12 gyermekes bankvezérrel


Európának nem a pénzügyi válság, hanem az erkölcsi, etikai válság a legnagyobb gondja – mondja az első meglepő mondatot Lakatos Zsolt, a Széchenyi Bank üzleti vezérigazgató–helyettese. Aztán jön a következő: a gyermekvállalás cseppet sem anyagi kérdés, de a boldogság sem az.

Ismer más olyan bankárt, akinek hasonló méretű családja van?

Olyat éppen nem, akinek 12, de nagycsaládost többet is, nem olyan nagy ritkaság ez.

Eredetileg is így tervezték, vagy menet közben alakult így?

Soha nem terveztük. Katolikusok vagyunk, járunk a neokatekumenális közösségekbe, egy döntésünk volt mindössze: akit Isten ad, azt elfogadjuk. Nem vagyunk „gyerekgyárosok”.

Nagy családból jönnek?

Nekem egy húgon van, a nejemék viszont kilencen voltak testvérek, ő nyilván látta, mi a sok gyermek előnye illetve hátránya, de nem a gyermekszámon van a hangsúly, hanem az elven, hogy elfogadjuk a gyermekeket.

Kórházban szültek?

Persze. Ebben nagyon konzervatívak vagyunk, eszünkbe sem jutott, nem is fog az otthonszülés. Nekem az I. kerületből is stresszt jelent eljutni a János-kórházba, nemhogy otthon szüljünk.

Volt apás szülés?

Ha apásnak lehet tekinteni, hogy kint várakoztam, akkor igen.

Mennyire más az első és a tizenkettedik gyerek születése?

Huszonnégy évesen az ember még gyerek, fel sem nagyon fogtam akkor, később azt hiszem, sokkal jobban örültem annak, hogy van egy új élet, egy új teremtmény.

Ma finoman szólva sem divat a nagycsalád, sokan ezt a gazdasági válsággal, a kiszámíthatatlansággal magyarázzák. Ön mivel?

Nekünk az a tapasztalatunk, hogy minél több gyermekünk született, annál jobban éltünk. Fél panelben – egyik fele a miénk, a másik a húgomé volt – kezdtem a feleségemmel, ma egy szép, tágas lakásban élünk az I. kerületben. Mindig volt, ami tovább lendített. Folyamatosan tapasztaltuk az Isten gondoskodását.
Bankárként talán furcsa ezt mondani, de azt gondolom, óriási baj, hogy minden az anyagiakon mérünk le. Van egy gazdasági válság Európában, de ez a válság valójában erkölcsi. Ebből fakad a gazdasági válság. Pénz, pénz, pénz, ennyit hallani, de nagyon kevesen boldogok, mert a pénz miatt mindenki magának él, holott az embert az Isten arra teremtette, hogy szeresse a másikat és ebben a szeretetben valósul meg az ember. ezt nagyon tapasztalom saját magamon is, de ebben is segít a nagycsalád, hogy kizökkentsen ebből a magam körül forgok és csak az üzlet a fontos mentalitásból. Amire egyébként könnyen hajlamos vagyok.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, milyen nehéz nekünk most, nem tudjuk felnevelni a gyerekeket, de gondoljunk már bele: a világháborúk alatt például sokkal több gyerek született, pedig akkor nem a bankok vették el a lakásokat, hanem egyszerűen lebombázták őket. Nem volt kecmec, akár 13 évesen dolgozni kellett.

A gyerekei egyetértenek ezzel, amikor például nem kapják meg a legújabb focicipőt?

Persze, ha a gyerekeimet megkérdezi, feltehetően azt mondják majd, nem lesz sok gyerekük, de ez teljesen normális. Természetes, hogy egy tizenhat éves gyerek nem arra készül, hogy tizenkét gyereke lesz, nem is kell neki ilyeneken gondolkodnia. Egész nap azt hallja, hogy valaki sír, valakit be kell pelenkázni, de a hit átadásával megkapja a fontos értékeket. Ezek nem most, kamaszkorban fognak „meglátszani” rajta, hanem később.

Soha nem fordult meg a fejében, mi lesz, ha nem tud enni adni a gyerekeinek?

Nem. Ezen agyalni kár. Megpróbálunk a mában élni, ma ez van és kész. Ha nem lenne jó munkám, akkor is ennyi gyerekünk lenne, mert ez korántsem anyagi kérdés. Aki pénzben méri a lehetőségeit, az sohasem válhat boldoggá, az arra vágyik, hogy több és több legyen, mert majd akkor lesz jó. Ez nem így működik: most, a jelenben kell jónak lennie.

Mi a munkamegosztás a családban?

A nejem végzi a nehéz munkát. Otthon lenni a gyerekekkel sokszor nagyon monoton, embert próbáló feladat: etetni, pelenkázni, szervezni mindenkinek az életét, az ovit, a sulit, a különórát stb.

Megtörténik, hogy mindenki egyszerre otthon van?

Most még viszonylag gyakori, általában kora reggel és késő este, illetve a hétvégéken. Ez nyilván ritkulni fog, ahogy egyre nagyobbak lesznek, de ez normális.

Jut elég idő minden gyermekükre?

Nem tudom, mi az elég. Ma hajlamos mindenki agyonfoglalkozni és agyonfoglalkoztatni a gyerekét, de ez nem jó. Foglalkoznak egymással is eleget, szociálisan érzékenyek, nagyon nyitottak lesznek. Egy gyerek, aki azt látja, minden az övé, mindenki vele foglalkozik, nagyon meg fog lepődni, amikor rájön, a világ nem ilyen. Amit mi nem tudunk időben rájuk fordítani, azt egymástól megkapják. Van harc rendesen, de szükségben összezárnak. Így volt ez, amikor Barnabás fiunk leukémiás volt, mindenki izgult érte.

Ha reklámoznia kellene a nagycsaládot, mit mondana?

Nem nagyon tudnék mást mondani, mint hogy a legnagyobb boldogság élni az Isten akaratában, tapasztalni, hogy van Valaki, az Isten, aki úgy szeret, ahogy vagyok és ezt a szeretetet tovább kell adni. Nem a sok, és nem a kevés gyerektől lesz valaki boldog. A férjnek és a feleségnek kell boldognak lennie, ha ez egy gyerekkel megy, akkor úgy, ha tucatnyival, akkor úgy.

Maguk párként is boldogok?

Igen. Az biztos, hogy össze kellett csiszolódnunk. Mindketten elég impulzív személyiségek vagyunk, a nejem sem egy „igen-igen”–típusú nő, hanem kőkemény, meg kellett értenünk egymást. Meg kellett tanulnunk megbocsátani, azaz tapasztalni, hogy Krisztus jelen van a házasságunkban és mindegyikünknek megbocsát. Mert e nélkül képtelenek vagyunk a másiknak megbocsátani, ha nem tapasztalod, hogy neked is, mint bűnösnek megbocsátottak, akkor te sem leszel képes megbocsátani. Mert a házasság csak megbocsátással működik. Nem úgy, hogy nagylelkűen azt mondom, hogy igazad van, de közben tartom magam a véleményemhez, hanem úgy, hogy valóban belátom, hogy nem vagyok jobb a másiknál, sőt nagyon sokszor rosszabb vagyok. De ez egy nagy harc, ami életünk végéig tart.

2012. október 22., hétfő

2012. október 20., szombat

Károlyi Bernát ferences vértanú emléktábláját avatták

Emléktáblát állítottak Károlyi Bernát ferences vértanú, kínai misszionárius tiszteletére szülőfalujában, Almáskamaráson október 19-én, születésének 120. évfordulóján. A jubileum alkalmából a település könyvtára is felvette a mártír sorsú szerzetes nevét.
Az ünnepi szentmise homíliájában Kiss-Rigó László püspök Károlyi Bernátot az evangélium forradalmárának nevezte. „Ő keresztény értelemben lázadt a diktatúra minden fajtája ellen. Nem politikai értelemben volt forradalmár Károlyi Bernát, hanem az evangélium forradalmára. A Hit évében ilyen hősökre tekintsünk, és imádkozzunk Bernát atya és hat vértanú társa mielőbbi boldoggá avatásáért” – mondta a szeged-csanádi megyéspüspök.

Az emléktáblánál a 82 éves Frajka Félix ferences elevenítette fel emlékeit rendtársáról: Bernát atya 1929 és 1938 között a magyar ferencesek kínai missziójának alapító vezetője volt. A misszióban kapott betegségének gyógyítása miatt hazajött, és magával hozott egy nagyon kedves kis kínai fiút, Siao Tamást, Tomit, aki hamarosan az ország kedvence lett, és később az én jó barátom. Szerte az országban Tomival együtt népszerűsítette Bernát atya a kínai misszió ügyét. Mindenütt rajongva fogadták őket. Bernát atya rendkívül sikeres missziós propagandát fejtett ki. Olcsó és érdekes, misszióval kapcsolatos füzeteket és könyveket adott ki. Mint ministráns-rikkancs én is olvastam és árultam azokat a Jászságban. A bevételből támogatták a missziót.

A világháború alatt Bernát atya részt vett a zsidómentésben, és befogadta a nyilasok elől menekülő katonatiszteket is. Habitusba öltöztetve igyekezett menekíteni az üldözötteket, többek között Vörös János későbbi honvédelmi minisztert is.

Az oroszok bevonulása után erőteljesen védelmezte a kommunisták támadásaival szemben a hitet. Támogatta a keresztény és nemzeti politikai irányt. Tiltakozott a kommunista rendőrség embertelenségei miatt. 1949. november 28-án éppen bevásárolni indult a pasaréti egyházközségi óvoda számára, amikor letartoztatták, majd államrend ellni szervezkedés ürügyén ítélték el 1950-ben.

Kínzások és embertelen körülmények között raboskodott. Jéghideg, szellőztethetetlen cellában őrizték, éheztették. Betegségét nem gyógykezelték. A szenvedéseket türelmesen viselte, mindannyiunk példaképét, Jézus Krisztust követve. A súlyosan beteg Bernát atyát a rabkórházból ávós kísérettel átvitték a városmajori kórházba, hogy megműtsék. Az egyik nővér felkereste Töhötöm atyát, aki minden lehetetlennek látszó lelkipásztori munkára vállalkozott, és közölte vele, hogy náluk van Bernát atya, aki végső állapotban van. Megbeszélték, hogy bemegy hozzá, és amit a nagy út előtt tenni szokás, megteszi Bernát atyával is.

Töhötöm atya a megbeszélt időben be is ment a kórházba. A nővér kivitte Bernát atyát a fürdőszobába. Közben az ávóssal foglalkozott, udvaroltatott magának. Töhötöm atya pedig bement és szépen felkészítette Bernát atyát a nagy útra, meggyóntatta, megáldoztatta és feladta neki a betegek szentségét. Pár nap múlva kaptunk egy kitöltött nyomtatványt a Tanácstól, amely közölte, hogy Bernát atya március 2-án meghalt.

Nem sokkal később temettem a Rákoskeresztúri temetőben. Bementem az irodába és megkérdeztem, hol van Bernát atya sírja. Megtalálták a nagykönyvben. Az ügyintéző megkérdezte: "Kije ez magának?" Mondtam: rendi testvérem. Mire szomorúan közölte, hogy csak annyit mondhat, hogy a 301-es parcellában van. Ma is ott nyugszik. Várja a boldog föltámadást.

2012. október 17., szerda

Népének hűséges őre és vezetője volt

VI. Pál pápa apostoli leveléből, amelyet az Egyház Magyarországon történt alapításának s egyben Szent István születésének és megkeresztelésének ezredik jubileuma alkalmából írt
(AAS 62 /1970/, 578-580)
    Szent István, Pannóniának ez a ragyogó csillaga akkor látta meg a napvilágot, amikor népetek súlyos válságba került. Fejedelmeitek ugyanis a vészes és szörnyű kalandozások után, amelyekkel a nyugati országokat pusztították, arra kényszerültek, hogy keressék a szomszédos népekkel való békés együttélés feltételeit.
    S miközben bölcsen és óvatosan egymáshoz közeledtek, Magyarországra érkeztek az evangélium első hirdetői.
    Ami akkor hazátokkal történt, új dolgok magját vetette el, s e kor hullámzó állapota, amely a látszat szerint az akkori bizonytalan körülményeknek volt eredménye, valójában az éltető Szentlélek művének bizonyult, aki szent tevékenységének kegyelmével szüntelenül megújítja a föld színét. Mindamellett Istvánnak, ennek az igen kiváló fejedelemnek születését, megkeresztelését, életszentségét és bölcsességét méltán tekinthetjük e szerencsés fejlődés mintegy kezdetének és csúcspontjának. Ezzel ugyanis végleg lezárul történelmeteknek ez a szakasza, és megnyílik a keresztény művelődés termékeny, új korszaka, amely most érkezik el ezeréves fordulójához.
    A szent király, Szent Adalbertnek lelki fia, a keresztény hit és erkölcs alapján állva, erős lélekkel, maradéktalanul megvalósította azt, amire Isten kiválasztotta: fiatal magyar nemzetének megmutatta és kijelölte azt az igazi utat, amely nemcsak az anyagi javak bőségéhez, hanem egyben magasabb értékű kincsekhez, vagyis a lelki műveltséghez és a természetfeletti kegyelemhez vezet.
    Mint népének hűséges őre és vezetője azt akarta, hogy az szabad és mindenkitől független legyen. Arra törekedett, hogy azt egy és egységes nemzetté forrassza össze. Önálló államformát biztosított neki, és olyan törvényeket hozott, amelyek a keresztény szellemiségből fakadtak. Egyidejűleg megszervezte királyságának határai között az első egyházi intézményeket, megvetve ezzel a jogi és lelkipásztori fegyelem alapjait, s ezzel előmozdította az Egyház termékeny növekedését magyar földön. Az esztergomi érsekségen kívül, amelyet Magyarország prímási székhelyévé tett, megalapította a kalocsai érsekséget és nyolc más egyházmegyét. Külön előjogokkal erősítette meg az akkor már meglevő pannonhalmi, Szent Mártonról nevezett monostort, létrehozta a veszprémi és pécsváradi monostorokat, a budai, nyitrai és székesfehérvári káptalanokat, és elősegítette a zalavári, bakonybéli, aracsi, oroszlánosi, sári, tatai és jáki monostorok felépítését. Ezek az egyházi intézmények, amellett, hogy a polgári közigazgatásnak is nagy segítségére voltak, olyan központokká váltak, amelyekben virágzott az istentisztelet, lelkesen folyt a hithirdető munka, s otthont találtak bennük a keresztény szellemű tudományok és művészetek, sőt gazdasági, szociális téren is, különösen a földművelés terén, a haladás előmozdítói voltak.
    Szent István, alighogy megkezdte ezt a munkát, Rómába küldte követét, Asztrikot, a pécsváradi monostor apátját, hogy terveit és alkotásait megerősítés végett előterjessze az Apostoli Szentszékhez. S annak bizonyítására, hogy a Szent Királyban különben is milyen nagy tisztelet élt a Szentszék iránt, szívesen említjük meg, hogy Szent Péter sírja közelében saját népe számára templomot és zarándokházat alapított.
    Itt vették kezdetüket az immár ezer éven át tartó, eredményekben gazdag kapcsolatok az Apostoli Szentszék és a magyar nemzet között, amelyeket a hithűség és a Szentszékhez való állandó ragaszkodás ihlettek, s amelyek mindkét fél számára oltalmat és segítséget jelentettek.
    Ami azonban a magyar népet leginkább megindította és a keresztény élet elfogadására bírta, az Szent István példás vallásossága és ennek megfelelő életmódja volt. Ehhez járult családja kimagasló példaadása, amelyet hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre nyújtott, így történt, hogy az a nép, amelyet egykor „a keresztények ostorának” tartottak, a hithirdetők munkája révén olyan nemzetté vált, amely mint a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.

2012. október 15., hétfő

Igehirdetőit kíséri az Úr

Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből
(Hom. 17, 1-3: PL 76, 1139)

    Szeretett Testvéreim! Urunk és Üdvözítőnk olykor beszédeivel, olykor pedig cselekedeteivel tanít bennünket. Minden egyes tette ugyanis valóságos parancs. Ha ő minden külön oktatás nélkül is cselekszik valamit, már ezzel is megmutatja, hogy mit kell tennünk, így például kettesével küldi tanítványait az ige hirdetésére, mert két parancsa van a szeretetnek, mégpedig Isten és az embertestvér szeretete.
    Amikor így kettesével küldi az Úr prédikálni a tanítványokat, szavak nélkül még azt is értésünkre adja ezzel, hogy akiben nincs szeretet embertársa iránt, az semmiképpen se vállalkozzék igehirdetői tisztségre.
    Találóan írja ezután az Evangélista: Elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült (Lk 10, 1). Igehirdetőit ugyanis kíséri az Úr, mert először elhangzik a prédikáció, a buzdítás szavai pedig, mint hírnökök, utat egyengetnek. A lélek befogadja az igazságot, és akkor érkezik az Úr a szívünk hajlékába. Ezért mondja az igehirdetőknek Izajás: Készítsetek utat az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét (Iz 40, 3). Ezért szólítja fel őket a Zsoltáros: Készítsetek utat az Úrnak, aki a napnyugta fölé emelkedik (vö. Zsolt 67, 5). Igen, a napnyugta fölé emelkedik az Úr, mert a szenvedésben lenyugodott ugyan, de feltámadása után éppen ezért meg jobban felragyogtathatta dicsőségét. Napnyugta fölé emelkedett tehát, mert a halált elszenvedte, de feltámadva széttiporta a halál erejét. Az Úrnak készítünk tehát utat, a napnyugta fölé emelkedőnek, amikor az ő dicsőségét hirdetjük nektek; hogy amikor majd utánunk ő is megérkezik hozzátok, szerető jelenlétével beragyogja lelketeket.
    Hallgassuk meg azonban, mit mondott az Úr akkor, amikor igéje hirdetőit útnak indította: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába (Lk 10, 2). A sok aratnivalóhoz képest kevés a munkás, és ezt csak szomorúan állapíthatjuk meg. Vannak még ugyanis, akik meghallgatnák a jó hírt, de nincsenek, akik hirdessék. Pedig tele van a világ papokkal, csakhogy az Úr aratásában már nagyon kevés munkást találunk, mert a papi szolgálatot elvállaltuk ugyan, de a szolgálatunkkal járó kötelességünket már nem teljesítjük.
    Fontoljátok meg azonban, kedves testvéreim, fontoljátok meg, mit mondott az Úr: Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Tinektek kell tehát értünk imádkoznotok, hogy munkálni tudjuk azt, ami kijár nektek, nehogy lusta legyen a nyelvünk a buzdításra, és ha már elfoglaltuk az igehirdetői állást, nehogy némaságunk vádoljon minket az igazságos Bíró előtt.

2012. október 14., vasárnap

Kiss Szaléz volt az első plébánosuk


Hetven éve, 1942. október 11-én telepedtek le a ferencesek Debrecenben, az akkor alakult Szent István–plébánián szolgáltak. A templom első plébánosa Kiss Szaléz volt, akinek boldoggá avatása folyamatban van. A plébánia közössége október 13–14-én emlékezik ferences múltjára.
Szombaton 18 órakor szentmisével indul a rendezvény, majd a jelenlegi plébános, Tóth László az egyházközség ferences múltjáról és Zarándy Kleofás ferences Assisi Szent Ferencről tart előadást. Vasárnapi 9.30-kor Kleofás atya főcelebrálásával tartanak ünnepi szentmisét, melyben megemlékeznek a plébánián szolgált ferences atyákról és a templomszentelés 74. évfordulójáról. A szentmisét követően megkoszorúzzák a ferences atyák szolgálatára és elhurcolására emlékeztető, 2010-ben elhelyezett emléktáblát.
A debreceni ferences plébánia első plébánosa P. Kiss Szaléz volt, aki 1942 nyarán érkezett haza Amerikából, ahol a magyarok lelkipásztora volt. Az ő nevéhez fűződik az új plébánia megszervezése. A vele jött két káplán közül az egyik P. Krupa Sándor Kolumbán, a másik P. Kovács Kristóf volt, aki két évvel később Újvidéken lett vértanú.
Kiss Szaléz a plébániáról való távozása után, 1944-ben a gyöngyösi ferences hittudományi főiskola tanára és magisztere lett. 1946-ban koholt vádak alapján Sopronkőhidán kivégezték. A gyónási titkok vártanúja. Boldoggá avatása folyamatban van. A debreceni plébánián utóda P Faddy Othmár volt. A ferencesek 1950-ig szolgálták Debrecen katolikus hívő népét.

2012. október 10., szerda

Mindent újra kezdünk

Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk. Újra mosdunk, újra borotválkozunk, újra fésülködünk, újra öltözünk. Újra megfőzzük az ételünket. Újra elmegyünk ide vagy oda. Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk, újra örvendünk, újra hazatérünk, újra lefekszünk. És ez így megy folyton, folyton.
Nem is lehet másként. A nap reggel újra felkel és este újra lemegy. Újra jön a szél, újra szállanak a felhők, újra esik az eső, újra kiderül az ég. Újra, mindig újra. A természet örök rendje ez és mi kötve vagyunk a természethez, mint a növények, vagy mint az állatok. A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?
Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni.
Életed, megszokott munkád kerete szertehullott. Itt állasz puszta kézzel, egyetlen szál ruhával és nem tudod, mihez kezdhetnél, mert ilyesmi még nem történt Veled. Nézd a költöző madarakat. Fáradt csapatokban most térnek meg tengeren túlról. Semmijük sincs, igazán semmijük. Csak az a két kis fáradt szárnyuk. Szinte ájultan hullanak alá pihenni a bokrok közé.
De holnap reggel, ha felkélsz a nappal és kijössz ide, hogy megkeressed őket: vidám füttyüket messziről hallhatod már. Fürgén szökdelnek az ágak között, hernyót keresnek és száraz mohát a fészekrakáshoz. Figyelheted, milyen vidáman hordozzák csőrükben a vékony gallyakat s fonnak belőle nótaszó mellett új otthont fiaiknak.
Amiért ember vagy, azért tanulhatsz még sokat a madaraktól.

Wass Albert

2012. október 7., vasárnap

Beszélgetés a Ferences Szegénygondozó Nővérekkel mai nap a rádióban


Katolikus Rádió - Keresztény Közéleti Akadémia   2012.10.07. 17:34
A ferences szegénygondozó nővérek alapításának 85. évfordulóján az egri norma és a szegénygondozás időszerűségéről beszél Magyar Gergely, Beer Miklós és a nővérek. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor

Köszöntöm a kedves hallgatókat, Szerdahelyi Csongor vagyok. A mai műsorban arra keressük a választ, hogy nekünk, keresztény embereknek mi is a küldetésünk, kötelezettségünk környezetünkkel szemben. Erre minden korban keresték a választ a felelősséggel gondolkodó emberek. Ilyen volt Oslay Oswald ferences provinciális, aki 1927-ben, vagyis 85 éve kidolgozta egri norma kartatív módszert és megalapította az azt megvalósító közösségét, a ferences szegénygondozó nővérek rendjét. Alapításukra szeptember 14-én emlékeztek Mátraverebély-szentkúton. Először Magyar Gergellyel, a jelenlegi ferences provinciálissal beszélgetek, utána összeállítást hallhatunk arról, milyen is volt a két világháború közötti időszak leghatékonyabb és legkeresztényibb szegénygondozása, majd Beer Miklós váci püspök gondolatat halljuk a szegénygondozás mai helyzetéről.
 
 

2012. október 5., péntek

A Hit éve első új boldogjai

Négyszáz évvel ezelőtt, 1611-ben tizennégy ferencest a hit iránti gyűlöletből öltek meg Prágában. Boldoggá avatási dekrétumukat idén májusban írta alá XVI. Benedek pápa, a szertartást pedig október 13-án, a Hit éve megnyitását követően két nappal a prágai Szent Vitus-székesegyházban Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa végzi. 

Az olasz, német, holland és spanyol származású szerzetesek 1604-ben érkeztek Prágába, a II. Rudolf által alapított Havas Boldogasszony ferences kolostorba, feljegyezték róluk, hogy valamennyien kiválóan megtanultak csehül. Akkoriban nagy feszültségek voltak Európa-szerte, de különösen Csehországban a katolikusok és a protestánsok között, amely a császári családon belüli hatalmi harccal is párosult. A huszita „cseh testvérek” és a kálvinisták régóta vártak az alkalomra, hogy a katolikus vallás képviselőin elégtételt vegyenek az őket ért korábbi sérelmekért. Különösen szálka volt a szemükben a prágai ferences kolostor.
Feldühödött protestáns tömeg támadta meg 1611. február 15-én a város katolikus templomait. A Havas Boldogasszony templomba és kolostorba is behatoltak. Az egyik spanyol ferences menteni akarta az Oltáriszentséget. Karddal levágták a kezét, mire leesett a cibórium és a szentostyák szétgurultak. Szörnyű káromkodások közt taposták szét a protestánsok a szentostyákat. A szerzetes ezt meg akarta akadályozni, erre leütötték a fejét. Aztán sor került a kolostor többi lakójára is. Három papot szíven szúrtak. Három másik szerzetest felkergettek a templom tetejére, hogy ott lőjék le őket, élvezve, mint esnek le sebesülten a földre. Többeket kardokkal, bárdokkal ízekre szabdaltak. A vértanúk tetemét csak harmadnap merte néhány katolikus összeszedni s egy kápolnába elvinni.
Isten számos csodával dicsőítette meg hű szolgáit. A cseh püspökök a ferences vértanúk boldoggá avatásával kapcsolatban rámutatnak, hogy az 1611-ben történt kegyetlen vérontás figyelmeztetésként szolgálhat a mai ember számára is. Jézus azt tanította, hogy nincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét áldozza embertársaiért. A tizennégy prágai vértanú erről a szeretetről tett tanúbizonyságot. A püspökök kiemelik továbbá a szolidaritás fontosságát, amelynek valódi értékekre kell épülnie.
A magyar egyház hét ferences vértanújának (Károlyi Bernát, Kiss Szaléz és társaik) boldoggá avatási pere egyházmegyei szakaszban van.  Ők szintén a hit iránti gyűlölet áldozatai, 1944 és 1954 között szenvedtek vértanúhalált.

2012. október 3., szerda

Boldog a teljes Szentírás első kínaira fordítója


Szentírás vasárnapjának vigíliáján avatták boldoggá a szicíliai Acireale székesegyházában Gabriele Allegra olasz ferencest, akik elsőként fordította Kínaira a teljes Bibliát.
Gabriele atyát Kína Szent Jeromosának is nevezték már életében. A boldoggá avatásra tíz évvel azt követően került sor, hogy az 1907-ben Szicíliában született és 1976-ban Hongkongban elhunyt szerzetes közbenjárására történt csodát II. János Pál pápa hitelesnek fogadta el. Azért kellet ilyen sokat várni, mert a Szentszék nem akarta tovább rontani az akkoriban amúgy is feszült viszonyát Kínával, amely a kínai vértanúk 2000-ben történt kanonizációja nyomán alakult ki. Eredetileg Hongkongban zajlott volna a mostani boldoggá avatás, ahol negyven éven át élt és dolgozott a szerzetes, de szintén a kínai kommunista kormány érzékenysége miatt inkább szülőföldjét tisztelték meg a felemelő szertartással.
Allegra atyára a hongkongi katolikusok igen büszkék, és kínainak tartják. Az ottani ferences provinciális mondta, hogy ő az első hongkongi katolikus, akit az egyház oltárra emel, és egyben az első ferences, aki a Hongkong-tajvani Ferences Provincia tagjai közül ebben az elismerésben részesült.
Boldog Gabriele atya 1928-ban, a szintén olasz ferences Montecorvinói János születésének 600. évfordulóján döntötte el, hogy életét a szentírásfordításnak szenteli, ugyanis e nagy előd volt az első, aki megkísérelte a Biblia kínaira fordítását.
Az új boldogot 1930-ban szentelték pappá, és elöljárói azonnal Kínába küldték. Néhány év nyelvtanulás után fogott hozzá a szent könyvek fordításához. Egészségügyi okokból vissza kellett térnie Európába, de itt is tovább dolgozott. A háború alatt sikerült ismét Kínába mennie. Pekingben 1945-ben megalapította a ferences bibliakutató központot, amely a kommunisták 1949-es hatalomátvételéig működhetett a fővárosban. Az intézet ezt követően átköltözött Hongkongba, ahol Gabriele atya haláláig élet és dolgozott.
Élete főműve, az egykötetes teljes bibliafordítás 1968 karácsonyára jelent meg. A szakemberek szerint munkája máig a leghűbb kínai fordítás. Az általa szerkesztett kínai biblikus szótár 1975-ben készült el. Bár élete nagy részét a fordításnak szentelte, sohasem volt szobatudós. Mindig talált időt arra, hogy segítse a szegényeket, a betegeket, a hadirokkantakat és a leprában szenvedőket.
Boldoggá avatási perét halála után nyolc évvel, 1984-ben indította el a Hongkongi Egyházmegye. II. János Pál 1994-ben Isten tiszteletre méltó szolgájának nyilvánította, 2012. szeptember utolsó szombatján pedig az egyház a boldogok közé iktatta a kínaiak Szent Jeromosát.