2014. július 9., szerda

Hogy közel legyen az ég – kápolnaszentelés Szécsényben




„Egészen véletlenül útba esett Szécsény” – e szavakkal fogadta Beer Miklós püspök atya a Páduai Szent Antalról nevezett kápolna szentelésére összegyűlt ferences nővérek és testvérek kérését, melyet mindannyijuk nevében Csongor ferences atya tett meg 2014. június 9-én.

A püspökatyát innen Mátraverebély-szentkútra, a pünkösdi szentmisére vitte tovább az útja. Csongor ferences atya szavaira reagálva jegyezte meg, hogy Assisi Szent Ferenc templomépítő szándékát a jelenlegi szentatya is fontosnak tartja. A ferences atya köszöntőjében és kápolnaszentelési kérésben azt is elmondta, hogy a kápolna az otthon lakóinak és a szegényeknek is ima helye lesz.

A püspökatya örömmel vállalta a felkérést, majd az összegyűlt hívekkel azért imádkozott, hogy e kápolnában közel legyen az ég, a minket szerető Isten, aki Jézus Krisztusban megígérte, hogy velünk lesz és mindez meg is valósuljon. A kápolna szentelését követően a Ferences Szegénygondozó Nővérek elöljárója, Klarissza nővér köszönetet mondott az építkezésben résztvevőknek. Megköszönte az eddigi odaadó munkát, és hogy ilyen szép, korszerű épületet vehetnek majd át a nővérek a munka befejeztével.

Köszönetet mondott többek között az építés legfontosabb közreműködőinek: Csanádi Gábor okleveles építésznek, aki megtervezte, megálmodta az Otthont és kápolnáját; Szabó Tihamér műszaki ellenőrnek és Szabó Vilmos kivitelezőnek.

A kápolnaszentelést követően az ünnepség Stayer László polgármester beszédével folytatódott, ezután pedig Csanádi Gábor építészeti szempontból mutatta be az új Betánia Otthont és kápolnáját. Elmondta, hogy mik motiválták egyes elemek, épületrészek és építési anyagok, valamint az építészeti stílus kiválasztásában.

A kápolnaszentelési ünnepséget Magyar Gergely ferences atya által bemutatott szentmise és agapé zárta.

 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése