Hazafelé a fogságból

Az egyházi év utolsó vasárnapjai a végidőre, a nagy befejezésre készítenek föl bennünket, amelynek legvégén maga Krisztus mint a mindenség Királya jelenik meg. Az utolsó előtti vasárnapon a szentmise szentírási olvasmányai is a végidőről szólnak: Dániel próféta az utolsó ítéletről, Szent Mihály főangyal érkezéséről, a Zsidó levél Krisztus örök és egyetlen áldozatáról beszél, amely után már nincs más, csak arra vár, hogy mindenki leboruljon előtte. A Márk-evangéliumban Jézus arról tanít, hogy vegyük észre a jeleket, amelyek az Emberfia érkezését megelőzik.

A szentmise introitusa régóta szerepel kezdőénekként az egyházi év utolsó vasárnapjain. Nem zsoltárrészlet, hanem Jeremiás prófétának a száműzöttekhez intézett leveléből vett mondatok állnak össze introitus antifónává és verzussá. Így szól az Úr: Az én gondolatom a béke és nem a pusztulás; hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket, és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek (Jer 29,11.12.14). A prófétai szó eredetileg a babiloni fogságban élő néphez szólt. A nép szorongattatásban élt, a reményük is elapadt. Ekkor biztatta őket a próféta, hogy Isten nem pusztulásra szánta őket, az ő tervei nem erről szólnak, hanem a békességről. Az Úr újra össze fogja gyűjteni a szétszóratásban élő népét, újra egy néppé teszi és hazavezeti őket a fogságból.

Az utolsó ítélet kapcsán a Szentírásban és a szenthagyományban is sötét képeket találunk. Nem is csoda, hogyha arra gondolunk, hogy az ítélet az igazság szerint fog megtörténni, vagyis előkerülnek bűneink, gonoszságaink, következményeikkel együtt. Isten szándéka azonban nem az, hogy a végítéleten az emberiség elbukjék, hanem hogy a béke következzék a szorongattatás után. Az a béke, amelynek szinonimája az üdvösség, az Istenhez való megérkezés, a nála való beteljesülés. Aki akarja Isten segítségét, hozzá kiált, azt meghallgatja és kivezeti a fogságból. Nem a babiloniból, hanem az élet bármiféle fogságából ("bárholis éltek"), amelyekben magunkat találjuk.

Az egyházi év vége felé, amikor a templomba, a szentmisébe lépünk, azért vagyunk itt, hogy Istent hívjuk segítségül, vezessen bennünket tovább, a megígért boldogság felé, hogy valóban a békének és ne a pusztulásnak legyünk örökösei.

Füzes Ádám

2003.11.16  LIX. évf. 46. (2884.)