Hajós M. Ágnes múlthét szombaton (09.17-én) örökfogadalommal kötelezte el magát Szent Ferenc szellemében Jézus követésére, betegek és szegények szolgálatára a Ferences Szegénygondozó Nővérek közösségében a szécsényi ferences templomban.
Megosztották a nővérek velünk azt a bevezető gondolatot amivel a meghívott vendégeknek bemutatták a szerzetesi életet.
M. Veronika és M. Klarissza nővér tollából:
Sok mindent el lehetne mondani a szerzetességről, én most csak néhány vonását szeretném kiemelni:
A szerzetesi élet lényegéhez tartozik, hogy ingyenes és, hogy ajándék.
Ingyenes. Mert az Isten szeretete ingyenes… nem érdemelhetjük ki, ő feltétel nélkül szeret bennünket, és választ ki bennünket – a szerzetesi életre is. Meghív minket, nem azért, mert különbek vagy jobbak lennénk másoknál, hanem azért mert különleges módon akar betölteni minket szeretetével, mert személyes és mély jegyesi kapcsolatra akar lépni velünk, és azt szeretné, hogy az ő szeretetének legyünk tanúi és ingyenes továbbadói a világban, az emberek között.
Ajándék: számunkra is, mert Istentől kaptuk a hivatásunkat, de a szerzetesi hivatás ajándék az egész Egyháznak, a társadalomnak is. Nem a munkája miatt ajándék, hanem Istennek szentelt volta miatt.
Thomas Merton trappista szerzetes írja:
„Az olyan alapvetően vallásos kultúrákban, mint az indiai vagy a japán, a szerzetességet többé-kevésbé magától értetődőnek tartják. Ha az egész társadalom arra irányul, ami kívül esik a múló üzleti dolgok és élvezetek világán, akkor senki sem lepődik meg azon, hogy akadnak emberek, akik egész életüket a láthatatlan Istennek szentelik. Az alapvetően vallástalan, materialista kultúrában viszont a szerzetes érthetetlenné válik, mivel nem termel semmit. Élete egészen haszontalannak látszik. (Még egyik másik keresztényt is eltölti az aggodalom a szerzetes e látnivaló haszontalansága miatt;) Ismerjük azt az érvelést, hogy a kolostorok olyanok, mint a dinamo: nem termelik ugyan a kegyelmet, de gondoskodnak arról, hogy ez a végtelenül értékes lelki nyersanyag rendelkezésre álljon a világnak.” (TM. 186. old)
A szerzetes értéke nem hasznosságában van, hogy hány gyermeket tanított vagy hány beteg ágya felett virrasztott – ez már a gyümölcs.
A szerzetes értéke létében van: Istennek való lefoglaltságában – Istennek való teljes odaadottságában, és ezt fejezik ki a fogadalmak. A szegénység fogadalma, melyben lemondva a birtoklás vágyáról kifejezzük, hogy Isten a mi gazdagságunk; a tisztaság fogadalma megnyitja szívünket az Isten felé, vágyva az ő mindent betöltő szeretetére, kifejezve, hogy Isten egyedül elég; az engedelmesség fogadalmában pedig akaratunkat Isten akaratába helyezzük, hogy így kövessük a mindhalálig engedelmes Krisztust.
A szerzetes elsősorban az imádság embere.
A szerzetes Istent kereső ember. Nap mint nap Mózessel kiáltja: Mutasd meg nekem arcodat!
A szerzetes annyira elszánja magát Isten keresésére, hogy kész meghalni is azért, hogy megláthassa Őt. A szerzetesi élet ezért vértanúság és paradicsom egyszerre, angyali és ugyanakkor megfeszített élet.
A szerzetes olyan ember, akit szíven talált az Isten, aki hagyta magát elcsábítani az Istentől és innen kezdve élete misztérium, vagyis titok. Minden egyes szerzetesi hivatás misztérium, Isten és a meghívott lélek titka, kibeszélhetetlen és emberi ésszel fel nem fogható titok.
Mivel a szerzetes az imádság embere, a világtól való elvonulás nem menekülés és elzárkózás, hanem kitárulkozás Isten felé. A kolostor falai között Istennek él, de az emberekért. Nem pusztán a saját üdvösségéért vállalja a szerzetesi életformát, hanem mindnyájunk és az egész világ üdvösségéért. Imájával könyörög nap mint nap Isten irgalmáért, az egyes emberekért, a bűnösök megtéréséért. Ez a szerzetes legfontosabb tevékenysége, hogy imádkozik: dicséri az Urat és esdekel az emberekért. Ő Isten dalnoka, akinek élete a szüntelen istendicséret. Ez látszik a legkevésbé.
A szerzetes létével hirdeti, hogy van Isten. Hiszen ha nem lenne Isten a szerzetesi élet is értelmetlen lenne. Fontos tudnunk, hogy a szerzetesek nem önmagukért vannak a kolostorban, hanem értünk imádkoznak és vezekelnek az egész világért.
„A szerzetes legfőbb méltóságát az adja meg, hogy lemondott minden versengésről és az emberi dicsőség kereséséről és beéri az utolsó hellyel.” (Thomas Merton)
Hogy az Istent birtokolhassa, a szerzetes lemond saját akaratáról, a birtoklásról, a kényelem vágyáról, a büszkeségről, a családalapítás jogáról, arról hogy szabadon kedve szerint ossza be idejét, hogy oda menjen ahová neki tetszik. Miért? Mindezt Istenért, a mennyek országáért.
A szerzetesi élet kifejezi szent Pál tanítását: a mi hazánk a mennyben van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése