| forrás: Élő Víz |
2012. december 24., hétfő
2012. december 18., kedd
Jézus Krisztus szeretet parancsa.
“Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és
gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.”
Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.”
(Máté 5; 43-44.)
Kedves testvérek!
Kérem engedjék meg, hogy ezen Újszövetségi idézettel
kezdjem. Miért? Gondoljuk végig. E szakasz mindegyik evangélistánál szinte
megtalálható, főként a szinoptikusoknál. Nagyon fontos és nehéz parancs ez.
Hisz mi emberek nem igazán tudunk ezzel nagyon sokat kezdeni emberi
mivoltunkból kifolyólag. Istennek persze ez sokkal könnyebb. Viszont Jézuson
keresztül megmutatja, nekünk hogyan is kell ezt tennünk. Gondoljunk csak arra,
hogy mikor eljön az idő, és neki a próféták által megjövendölt áldozatot be
kell mutatnia Isten akaratából nem haragszik azokra kik elfogják,
megkorbácsolják és megfeszítik. Sőt sajnálja és imádkozik értük a kereszten.
Képesek vagyunk e mi erre? Megtudjuk e tenni, hogy aki valamilyen formában
nagyon mélyen megbánt minket, azt nem utáljuk meg, hanem imádkozunk érte?
Nehéz, ugyan de nem lehetetlen Isten segítségével mind ez menni fog.
Újra és
újra megtaláljuk, a szeret parancsot valamilyen formában. Ez az egyik
legfontosabb parancs. Itt a földi vándorlásunk során nem csak próbatételek
teljesítést kell végezzük az örök boldogság elérése érdekében. Mi egymásra is
vagyunk utalva. Nem ölhetjük, verhetjük vagy bármely más módon bánthatjuk a
másikat! Miért? Nagyon egyszerű erre a válasz. Mi TESTVÉREK vagyunk. Krisztus
Urunk által. Ki emberré lett, és így a mi testvérünk is. Gondolkodjunk el
rajta.
Így
karácsony közeledtével ez nagyon is aktuális kérdés. Hisz nem csak a megváltónk
születése napját várjuk, hanem egy számunkra nagyon fontos testvér születésnapját
is egyben. Mind két elnevezés fontos és igaz. Megváltónk és testvérünk, sőt
Urunk is, hisz az Atyának fia. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy aki minket
megváltott és Urunk is az egyben testvérünk is. Testvérek szeresük egymást. Ne
ellenségeskedjünk, legalább ebben az időben bocsássuk, meg egymásnak minden
bűnt-mit ellenünk elkövetett valaki.
A tanítványok befogadása (10, 40-42)
(Mk 9,41; Lk
10,16; Jn 13,20)
40. Aki titeket befogad, az engem
fogad be,
és aki engem fogad be, az azt fogadja be,
aki elküldött engem.
41. Aki befogad egy prófétát azért, mert az
próféta, prófétának járó jutalmat kap;
aki pedig egy igaz embert fogad be azért,
mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat
kap.
42. Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet
ad inni egynek a kicsinyek közül, mert
az tanítvány: bizony, mondom nektek,
semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.
és aki engem fogad be, az azt fogadja be,
aki elküldött engem.
41. Aki befogad egy prófétát azért, mert az
próféta, prófétának járó jutalmat kap;
aki pedig egy igaz embert fogad be azért,
mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat
kap.
42. Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet
ad inni egynek a kicsinyek közül, mert
az tanítvány: bizony, mondom nektek,
semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.
Ez az ige szakasz mit itt olvashattak pedig hívja fel
figyelmünket arra, hogy ne csak megbocsássunk egymásnak, de ha valamelyikünknek
szüksége van valamire, akár egy pár kedves szóra akkor azt ne tagadjuk meg
tőle. Ha „elesett” segítsünk rajta. Segítsünk azon testvéreknek kik így
karácsony közeledtével hajlék nélkül vagy mély szegénységben élnek. A hajléktalannak
ne pénzt adjunk, hanem ruhát vagy ételt. Mint ahogyan nemrégiben a híradásokban
halhattuk, hogy egy pesti aluljáróban egy rendőr saját pénzéből vett cipőt egy
hajléktalannak. Nem sok, vagy nagy értékű ajándékot adott. De mégis azt, adta
amire a legnagyobb szüksége volt ott a hideg aluljáróban. Cipőre. E cipő akkor
és ott a legértékesebb volt a hajléktalan számára. Sokan nem tudják, hogy a
Ferences Szegénygondozó Nővérek egész évben ehhez hasonló módon segítenek
embertársaiknak. Egy 85 évvel ezelőtt megalkotott program, módszer alapján.
Gondolom kitalálták, hogy ez az Egri Norma.
Karácsony táján legyünk mi is szociálisan érzékenyek,
vállaljuk fel ha segítünk valakinek. Ne féljünk segíteni másoknak. Sosem
tudhatjuk, hogy mikor van ránk szükség. Álljunk készen a segítségnyújtásra. Egy
- két évvel ezelőtt a Ferences Szegénygondozó Nővérek általános főnöknője
Takács M. Klarissza nővér cikkét közöltük le itt a blogon. A következő rész is
szerepelt benne. Engem nagyon megfogott és az óta sokszor beszéltem róla
másoknak. Így karácsony közeledtével a segítség nyújtás egyik igen megható
példájaként szeretném, újra elővenne e kis szakaszt a cikkből. Bízom benne,
hogy önöket is megérinti e megható történet.
„Egy este csengetnek. Jól öltözött fiatalember kér két
gyermekének valami ennivalót, mert a felesége lelépett pénzzel, bankkártyával,
gondolkodni is alig képes. Vasárnap este van, minden zárva. Kihez forduljon?
Milyen nagy értékké válik ilyen helyzetben egy fél kenyér, egy péksütemény, 1
kg. cukor.”
Segítsünk egymásnak, egymáson. Álljunk készen a
segítségnyújtásra vagy annak elfogadására! A saját környezetünkben, ha kicsit
jobban körülnéznünk biztosan találunk, olyan valakit kinek segíthetünk
valahogyan. Például egy magányosan karácsonyozó szomszéd vagy ismerős, vagy
ismeretlen laki környékünkön. Ne menjünk el mellette szó nélkül. Álljunk meg
egy kicsit, beszélgessünk vele. Legyen hozzá egy pár kedves szavunk. Ha
beinvitál, fogadjuk jó szívvel és éreztessük vele, hogy van aki odafigyel rá,
és nincs egyedül. Soha sem tudhatjuk, hogy mikor kerülünk hasonló helyzetben.
Gondoljunk bele és így látogassuk meg magányosan élő embertársainkat
környezetünkben. Ne szégyelljünk segíteni vagy éppen segítséget kérni.
Kívánok minden kedves testvéremnek Krisztus Urunk és
Istentől áldott, békés karácsonyi Ünnepeket!
Szabó Tamás
2012. november 18., vasárnap
A fogyasztói társadalom és a keresztény ember
A
fogyasztói társadalomhoz több módon lehet viszonyulni. Vannak, akik rettegve
tekintenek erre a társadalomra. Valami jobb, emberibb világról álmodnak, és
elhangzanak a végidőket sejtető jövendölések, vagyis mindaz, ami most van,
elpusztul és felperzselődik. Némelyek azt a megoldást tartják egyetlen
kiútnak, hogy elszigetelik magukat ettől a társadalomtól, hátat fordítva
mindannak, ami valamelyest is rá utal. Mások pedig a szabadságra hivatkozva,
a kor szellemét felmagasztalva átveszik a fogyasztói társadalom
gondolkodásmódját, sodródnak a nagy átlaggal abban a tudatban, hogy így válnak
önálló, szabad emberekké, adott esetben széles látókörű keresztényekké.
A
szélsőségek sosem jók, de szükségesek. Mindig az ellentétek feszültségében
születtek meg a valósághoz közelálló életszemléletek és cselekedetek. Nekünk
is vállalnunk kell ezt a feszültséget, ha azt akarjuk, hogy keresztény módon
jelenjünk meg ebben a társadalomban.
A
konzum-társadalom alapvető filozófiájához tartozik a fogyasztás. Ez a
mozgatórugója, és ez a legfőbb érték, hiszen ezáltal növekszik a pénz
mennyisége, melyet újabb beruházásokba lehet forgatni, újabb részvényeket
kibocsátani és ezzel több vagyonra szert tenni. A fogyasztói vágy növelése a
tömegek felé a reklámokon keresztül történik. Az egyes termékek fejlesztésénél
már elsődlegesen nem az alkotás, kreativitás és az ebből adódó siker a
mozgatórugó, hanem a minél jobb eladhatóság, a konkurencia háttérbeszorítása.
A reklámokon úgy tűnik, hogy az egyes személy a fontos, a valóságban azonban a
termék eladása. Csak gondoljunk bele, egy óriás-üzlethálózat igazgatóját mit
érdekli az, hogy a Juliska néni heti bevásárlását olcsóbban tudja megoldani,
hogy aztán több maradjon a hónap végéig, hogy gazdaságos margarint használ
vagy sem? Ez a szempont fel sem merül. A lényeg: a vásárló jól érezze magát,
az a benyomása legyen, hogy jól és olcsóbban vásárolt. Mindezt a minél több
áru eladása reményében teszik. A reklámszakemberek tökéletesen tudják; az
ember akkor fogható meg igazán, ha személyesen van megszólítva. Fontos, hogy
olyan színezetben kerüljön az egyes portéka a vevő elé, mintha pont arra lett
volna szüksége. Vegyük csak kezünkbe a különböző akciókat propagáló újságokat.
Amikor elkezdjük forgatni, akkor jut eszünkbe, hogy tényleg, kéne egy
szemetes kosár a sarokba, és itt most elég olcsón adják, hiszen akciós. A
következő lapon egy tetszetős mozgásérzékelős reflektor van, mire azt
gondoljuk, „tényleg ám, milyen fontos lenne a hátsó udvarba ez a lámpa”:
„hogy ez eddig nem jutott eszembe!”" ALAPJÁBAN VÉVE NEM ÉN VOLTAM AZ, AKI A
SZEMETES KOSÁR ÉS A REFLEKTOR MEGVÁSÁRLÁSBAN DÖNTÖTTEM, BÁR ÚGY TŰNT.
Nem a hétköznapi életben megtapasztalt hiány hozta elő a vágyat, hogy
vásároljak, hanem valami indokot kerestem arra, hogy vásárolhassak, mert a
vásárlás utáni vágyat felébresztették bennem. Az emberben ott az igény a
szerzésre, és ezt könnyen ki lehet használni. Nézzük csak meg. Amíg nem volt
Pécsett Metro és Tesco áruház, a polgárok addig is vásároltak. Nem azért épült
a két áruház, mert Pécs városának lakói nem tudtak volna élni e
bevásárlóközpontok nélkül. A folyamat éppen fordítva zajlott le: felépült több
nagy központ és ezzel együtt fellépett az emberekben az igény, hogy vásárolni
menjenek. Végülis ez volt a cél.
Hiszem, hogy a keresztény ember képes megszentelni a bevásárlóközpontokat és a
fogyasztói szemléletet. Nem létezik, hogy Istennek semmi köze ne lenne
mindahhoz, ami zajlik körülöttünk! Ha pedig van, akkor meg kell keresni,
milyen módon üzen ezeken az eseményeken, jelenségeken keresztül, és mi a
feladatunk. A kereszténységhez mindig hozzátartozott a szabadság. Nem
elsősorban a döntés szabadságára gondolok, hanem a valamitől, illetve a
valamire szabad ember állapotára. Ahhoz, hogy Istenben éljek, feltétlenül
fontos, hogy Vele megbeszélve tegyem meg a következő lépést. Hiszem, hogy az
az ember, aki dialógusban él Istennel, a fogyasztói társadalomban is szabad
tud maradni, azt tudja kiválasztani, amire valóban szüksége van és nem azt,
amiről elhitetik, hogy szükséges. Tud választani a dolgok között. „Ezt most
megveszem, mert átgondoltam, hogy valóban szükségem van-e rá. Beszéltem róla
mással, Istennel.” Valahogy így szenteljük meg a vásárlásunkat is, nem csak
egy puszta tény lesz! , hanem átgondolt és valamilyen formában Istent is
bekapcsoló döntés. Ezzel a tettünkkel másoknak is szabadságot adunk, hiszen
tanulhatnak tőlünk. Nem riasztjuk el őket a hideg valóság ecsetelésével, ami
önmagában igaz lehet, de mit sem értenének belőle, hiszen a tv, a rádió és
egyéb tömegtájékoztatási eszközök kellőképpen beleégették tudatukba a vásárlás
fontosságát. Ami számukra fontos és nélkülözhetetlennek tűnik, rajtunk
keresztül úgy mutatkozzék meg, mint ami emberhez méltó és többé-kevésbé a
szabadságot szolgálja.
Mivel
a keresztény ember normális esetben nem olyan fontos önmagának, nem is érinti
meg annyira a reklámok szövege, melyek egyfajta elfogadottságot, értékesség
tudatot igyekeznek a portékákon keresztül sugallni. Erre azok fogékonyak, akik
bármilyen okból szemük előtt csak önmagukat látják, vagy legtöbbször
önmagukat.
A
másik alapvető probléma, hogy a fogyasztói társadalom nem tudja a dolgokat
„élvezni”, csak „használni”. Ezt a képességét azért vesztette el, mert miután
megvásárolt valamit, hamarosan más lép a piacra, ami jobb, minőségibb az
előzőnél. Így aztán hamar a jobbikat választja, anélkül, hogy az előzőt jobban
megismerte volna. Ami ennek akadálya lehet, nem a józanság, hanem a pénz
hiánya. De ha keresztény szemmel nézem, akkor a teremtés szemüvegén keresztül
kell tekintenem a dolgokat is. Ha valami használható, és feladatomat akadály
nélkül el tudom látni vele, nem érdemes lecserélni pusztán csak azért, mert
van már jobb is. Egy alkalommal nagyon meglepett és elcsodálkoztam, ahogy egy
idős házaspár beszélt a kis autójukról. A kicsi kocsi „családtag” volt, minden
abnormalitást nélkülözve. Kedvesen beszéltek róla, úgy is volt berendezve. Meg
volt becsülve a kis járgány. Ebben sem túlzás, sem betegesség nem volt.
Egyszerűen rendeltetésszerűen volt használva, vagyis nem azért volt, mert
status szimbólum kellett, hanem azért mert utazni akartak.
Tudjunk örülni annak, amink van. Ne azért, mert modernebb - bár ez sem
megvetendő - hanem elsősorban azért, mert használható, segít munkánkban,
családi életünkben, emberi kapcsolatainkban. Ha alapvetően azt tekintem, hogy
emberségem legfontosabb része a szeretet, emberi kapcsolataim, Istennel megélt
egységem, akkor a dolgokat mindezek fényében fogom használni. Ha ellenben
hiányoznak ezek a szempontok, illetve kizárólagosan az „eszközök” világában
élek, akkor természetes, hogy ezek fogják meghatározni tetteimet és adott
esetben vásárlásomat, a fogyasztói társadalomhoz való viszonyulásomat.
Kérjük Isten segítségét, hogy tudjunk ebben a világban Isten akarata szerint
tájékozódni és ilyen módon tanúságot tenni. Szent Pál apostol szavai adjanak
bátorítást: "Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek
vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok
egymásnak." (Gal 5,13)
Bátor Botond pálos szerzetes
2012. november 16., péntek
„… már hajnalban kimentem az Úr szőlőjébe”
Egy történet 2001-ből
Szeptember 3-án volt 70 éve, hogy Kandid testvér letette első fogadalmát. Most
87 éves, így ha kicsit is utánaszámolunk, megdöbbenünk, hogy milyen fiatal
kora óta él a ferences rendben, hűségben és kitartásban. Éppen e hűség titkát
szemléljük, amikor életéről kérdezzük.
- Kandid testvér hogyan hallotta meg Isten hívó szavát?
Hogyan lett ferences immár több mint 70 éve?
Maguknak néha mondogatom, csak így humorosan: Hát igen, én már hajnalban
kimentem az Úr szőlőjébe. Mindössze 14 éves voltam, amikor ferences barátok
jártak nálunk – Jánoshalmán – alamizsnát gyűjteni. Amikor megláttam őket,
azonnal elhatároztam, hogy én is ilyen barát leszek. A szót tett követte.
Aztán néhány nap múlva levél érkezett a főnökségtől, hogy menjek el. Elmentem
és megegyeztünk, hogy ott maradhatok. Egy idő után előhozakodtam a főatyának,
hogy tanulni szeretnék, mert pap is szeretnék lenni, de ő azt mondta: Matyikám
hát az nem úgy van. Akkor egy világ omlott össze bennem; most mi lesz velem?
Végül elhatároztam, hogy nem tanulok, de egész életemet a Jó Istennek áldozom
munkával. Így is lett. A noviciátus után öt évvel tettem örökfogadalmat, mert
még nagyon fiatal voltam. Aztán a nyomdába kerültem betűszedőnek, és itt 8 év
alatt alaposan kicsiszolódtam. Vizsgákat tettem és minden téren műveltem
magam. Kitanultam a hőszigetelő szakmát és a könyvkereskedelmet, amelynek nagy
hasznát vettem később, amikor vezető állásba kerültem a feloszlatás után.
-
Hol érte a feloszlatás?
A
Magyar Szentföldön, ami a Hűvösvölgyben épült, de aztán nem lett kész egészen.
Ott voltam irodavezető. A feloszlatás villámcsapásként ért. Bekerültem a
könyvkereskedelembe. Érden két idős néni fogadott be, ott laktam. Hivatali idő
után privát munkákat vállaltam, abból tudtam megvenni két telket.
-
A feloszlatás mennyire befolyásolta a ferences elköteleződését? Nem ingatta
meg elhatározását?
Nem.
Annyira összevisszaság volt az egész országban és a rendben is, hogy azt sem
lehetett tudni, hogy hogyan kötnek most a fogadalmak. Én megtartottam őket,
csak kint éltem a világban.
-
A rendszerváltozás óta itt él újra Szécsényben, a kolostorban. Hogyan történt
a visszatérés?
Amikor lazult a diktatúra, bejártam a Margit körútra és Pasarétre, így
tartottam a kapcsolatot a renddel és a fiatalabbak közül ezért ismertem olyan
sokat. Gergely atya első miséjén is ott voltam Solymáron. Aztán 1989 őszén
eljött a lakásomra Hegedűs Kolos főatya, és közölte, hogy vége a
kommunizmusnak, volna-e kedvem visszajönni? Mondtam neki: Ha van hova! Ő
Szécsényt ajánlotta és ez így is lett. Három testvérrel „honfoglaló” voltam
itt. Nagyon el volt hanyagolva az épület, ezért gondoltam: na itt az ideje,
hogy jót tegyek. Eladtam a telkeket, hogy pénz legyen. Elsőre a templom és a
kolostor tetőzetét cseréltük
ki, aztán a torony
újítása, egyebek. Az itteniek is nagyon
kivették a részüket a segítésben. Örök hála érte! A hívek a templom
előtti Lourdes-i barlangot kapták érte ajándékomul.
-
Ha visszatekint az elmúlt 70 évre, mi az, amiért elsősorban hálát ad?
Amikor rászorultam vagy valami nehézségem volt, mindig Isten segítségét
kértem, és Ő mindig meghallgatott engem. Nem tudom, miért. Választott vagyok…
Talán ezért vagyok a leghálásabb.
-
Ha arra kérem, mondjon néhány kulcsszót mindenkinek, aki egy hasonló
élethivatás előtt áll, mit mondana, mit testál ránk Kandid testvér?
Hűség
és kötelességteljesítés. Engedelmesség. Meg az imádság. Régen nem mondtuk
közösen a zsolozsmát, mert mi, laikus testvérek Miatyánkokban végeztük a napi
imádságot. Most jó, hogy együtt van a zsolozsma; ez egy jó rendelkezés. A
kötelességteljesítést elsősorban a munkára értem. Nekünk mindig ez volt a
dolgunk. Talán azért vagyok már csak, mert szeretek dolgozni… és már nem
bírnám munka nélkül. Igen. Aztán lassan lejár az óra…
lejegyezte fr. Előd
2012. november 15., csütörtök
Aki szereti életét,
elveszíti
azt, aki viszont gyűlöli életét e világon, megmenti azt az örök életre (Jn 12,
25). Olyan igazságról van szó, amelyet a mai világ gyakran elutasít és megvet,
a lét legfőbb szempontjává téve az önszeretetet. De a hit tanúi, akik
példájukkal szólnak hozzánk nem úgy tekintettek saját hasznukra, jólétükre,
túlélésükre, mint az evangéliumhoz való hűségnél nagyobb értékekre.
Gyengeségükben is bátran ellenálltak a rossznak. Törékenységükben is
sugárzott a hit és az Úr kegyelmének ereje.
Kedves Testvérek!
Az értékes örökség, amelyet ezek a bátor tanúságtevők ránk hagytak, minden
egyház és egyházi közösség közös kincse. Olyan örökség, amely erősebb hangon
szól, mint a megosztottság tényezői. A vértanúk, a hit tanúinak ökumenizmusa a
legmeggyőzőbb: megjelöli a XXI. század keresztényeinek az egység útját. A
húsvét fényében megélt Kereszt öröksége ez: örökség, amely gazdagítja és
segíti a keresztényeket, miközben az új évezred felé haladnak. Ha büszkék
vagyunk erre az örökségre, ez nem részrehajlás, még kevésbé annak a vágya,
hogy elégtételt nyerjünk üldözőinktől, hanem azt akarjuk, hogy nyilvánvalóvá
váljon Isten rendkívüli hatalma, amely szüntelenül működött minden időben és
minden ég alatt. A magunk részéről mi is megbocsátunk, követve annyi tanú
példáját, akiket akkor gyilkoltak meg, miközben imádkoztak üldözőikért.
Az éppen
megkezdődött évszázadban és évezredben maradjon eleven ezeknek a
testvéreinknek az emlékezete. Sőt növekedjék! Adják át nemzedékről nemzedékre,
hogy kicsírázzon belőle a mély keresztény megújulás! Mint rendkívüli értékű
kincset őrizzék az új évezred keresztényei és a Krisztus-tanítványok teljes
egysége elérésének legyen a kovásza! Lelkemben mély meghatottsággal fejezem ki
ezt a kívánságomat. Imádkozom az Úrhoz, hogy a tanúk mindent körülvevő serege
segítsen bennünket, minden hívőt, hogy hasonló bátorsággal fejezhessük ki
Krisztus iránti szeretetünket; Aki örökké él
egyházában: mint tegnap, úgy ma, holnap és mindörökké!
(részlet II. János Pál pápa
beszédéből, melyet a XX. század vértanúinak emlékére rendezett
összejövetelen mondott a Colosseumban)
2012. november 14., szerda
Babits Mihály: Eucharistia
Az Úr nem ment el, itt maradt
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös nagy szent titok!
Az Istent esszük mint az ős
törzsek borzongó lagzikon
ették itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriási
halott királyok ereje
szállna mellükbe, - de a mi
királyunk Krisztus nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.
A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
Ő óriásabb óriás!
Ki két karjával általér
minden családot, s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet.
Mit ér nekünk a Test a Vér,
ha szellemében szellemünk,
nem részes, s úgy vesszük őt
mint ama vadak
a tetemet vagy a totemet?
Áradj belénk hát óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket,
Amikkel törzs és vér leköt,
hogy szellem és ne hús legyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér - népek közt, mint a fák,
kiket a mennyből táplál a Nap.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös nagy szent titok!
Az Istent esszük mint az ős
törzsek borzongó lagzikon
ették itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriási
halott királyok ereje
szállna mellükbe, - de a mi
királyunk Krisztus nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.
A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
Ő óriásabb óriás!
Ki két karjával általér
minden családot, s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet.
Mit ér nekünk a Test a Vér,
ha szellemében szellemünk,
nem részes, s úgy vesszük őt
mint ama vadak
a tetemet vagy a totemet?
Áradj belénk hát óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket,
Amikkel törzs és vér leköt,
hogy szellem és ne hús legyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér - népek közt, mint a fák,
kiket a mennyből táplál a Nap.
2012. november 13., kedd
A Szentlélek: szeretet
A Szentléleknek a
Bibliában felsorolt három különböző vonása – ajándék, közösség, öröm –
egyetlen dologra utal, amelyik mindezeket tartalmazza: a szeretetre.
Az ajándék a szeretet
jele. „Isten ajándékai között ennél
nincs kiválóbb. Ez az egy, ami szétválasztja az örök ország fiait és a
kárhozat fiait. A Szentléleknek más ajándékai vannak, de szeretet nélkül
semmit sem érnek” (Szentháromságról XV).
A közösség is a
szeretet jele és tükröződése. A
szeretet úgymond a közösség tartalma, mert az biztosítja a személyek között a
tökéletes és mély egységet. A közösség nem más, mint több, lélekkel és
értelemmel megáldott lény találkozása a szeretetben.
Végül is honnan származik
az öröm és a vidámság, ha nem szeretetből, s abból, hogy szeretnek
minket? Minden lényben van – mondja Ágoston – egyfajta gravitációs törvény,
amellyel saját egyensúlyi és nyugalmi helyzetét keresi. Az értelmes lények
számára ez a vezérelv a szeretet. A szeretet, - ami miatt szívünk Istenhez
igyekszik és nyugtalan, míg meg nem nyugszik benne, - a Szentlélek, „aki az az
ajándék, amelyben a nyugalmat élvezzük, amelyben Téged élvezünk.”
A
Szentlélek Isten, aki Istentől származik, amikor az embereknek adatik,
meggyújtja bennünk a szeretet tüzét Isten és ember iránt, és Ő maga is
szeretet. Az ember magától nem szeretheti Istent, csak Ő adhatja meg hozzá a
képességet. Ezért mondja folytatólagosan: „Azért szeretjük őt, mert Ő előbb
szeretett minket” (1Jn 4,10).
Milyen szeretetről van
tehát szó? Elsősorban nem a mi Isten iránti szeretetünkről, hanem Isten
szeretetéről, amelyik a testvérek iránti szeretetre indít. Ez az a szeretet,
amelyet Pál a karizmák legnagyobbjának és legmagasztosabb útnak hív (vö. 1Kor
12,31). A karizmák legnagyobbja azért, mert összetartja a részeket, az a
forrás, amelyből az összes karizma fakad: nem egy
karizma a többi mellett, hanem a
legmagasztosabb. Egyszóval Ő maga a karizmák ajándékozója: a Szentlélek.
A törvény két legnagyobb
parancsa a Szentlélekben egyesül, s amelyet épp ezért „új törvénynek”, „belső
törvénynek”, „lelki törvénynek” mondanak. Ha van prófétai kép, amely mindennél
jobban kifejezi azt a képet, amit a Szentlélekről eddig magunknak alkottunk,
akkor az Ezekiel prófétáé (11,19): A Szentlélek „az új szív”, amit a Krisztus
által megváltott ember azért kapott, hogy szeresse Istent és a testvéreit.
Raniero Cantalamessa
2012. november 12., hétfő
„Az Isten Országa öröm a Szentlélekben.”
A
Szentlélekkel kapcsolatban Szent Ágostont különösen három kijelentés ragadta
meg az újszövetségi Szentírásban: a Szentlélek az ajándék, a Szentlélek
a közösség és a Szentlélek az öröm.
A Szentlélek
Ajándék! Elég kimondani ezt a szót, és a Biblián keresztül máris
világossá válik a tanítás, egyik a másik után, mint megannyi fényes pont,
amelyek egymást követik, hogy végül egyetlen fényutat alkossanak. Jézus azt
mondja a szamariai asszonynak: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, ki
mondja neked: adj innom, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked” (Jn
4,10). Hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy Isten ajándéka éppen a
Szentlelket jelöli? Ezt mondja nekünk János evangélista: „Aki szomjazik,
jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem, annak szívéből élő víz folyói
fakadnak. Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek” (Jn
7,39). Pál apostol ehhez hozzáteszi, hogy Jézus „fölmenvén a magasba
ajándékokat osztott az embereknek” (Ef 4,8). De mi az, amit Krisztus adott az
embereknek mennybemenetele után? A Szentlelket, amelyet az egyházra árasztott
Pünkösdkor! Ez a nagy, az egyetlen ajándék, amely az egyházra áradva oly sok
különböző ajándékra oszlik… „A Szentlélek, aki maga az Ajándék, szétosztja
Krisztus minden tagja között a közös ajándékot. Az egyes tagok nem kapnak meg
mindent, hanem az egyik ezt, a másik azt, bár a Szentlelket, aki mindenkinek
kiosztja a magáét, mindnyájan birtokolják.” (A Szentháromságról XV). A teljes
ajándékot, amely az összes ajándék összessége, csak Krisztus egész teste,
vagyis az Egyház birtokolja.
A Szentírás
a Szentlelket közösségnek (koinoia) is nevezi, az Atya és a Fiú egymás
közötti közösségének. Ő mindkettőnek a Lelke, az Atyáé és a Fiúé,
amint az Írás hol az „Atya lelkének”, hol „Jézus Krisztus Lelkének” nevezi. A
Szentlélek tehát az Atya és a Fiú közössége, minden egység és minden közösség
forrása. Éppen ezért „Ő az Isten és közöttünk való közösség is”: az Atya és a
Fiú azt akarták, hogy közösség legyen köztünk és köztük. Az Istennel való
személyes közösség és a köztünk levő egyházi közösség mind egy forrásból
fakad, ez a Lélek. „A Szentlélekkel egységben” kifejezés, amelyet annyira
kedvel a liturgia, ima formájában fejezi ki ezt.
A Szentlélek harmadszor
öröm, vidámság. A bizonyítékot
részben a Szentírás adja, amely oly gyakran társítja az örömöt a Szentlélekkel
(ApCsel 13,52: „A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.” Róm
14,17: „Az Isten Országa öröm a Szentlélekben.” Gal 5,22: „A Lélek
gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség.”) De ebben az esetben a hagyománynak is
jelentős súlya van: „Az Atyának és az Ő Képének (ez a Fiú) kimondhatatlan
ölelése nincs öröm, szeretet és vidámság nélkül. A Szentlélek az összes
teremtményt elárasztja mérhetetlen gazdagságával és bőkezűségével, azok
befogadóképessége szerint.” A Szentlélek – Szent Ambrussal szólva – az a
folyó, amelyikről a 46. zsoltár beszél s amely a magasból jön és „ágai
felüdítik Isten városát”, vagyis az Egyházat.
2012. november 11., vasárnap
Márványtömb
Limai Szent Rózáról mondják, hogy látomásában az Üdvözítő egyszer egy műterembe vezette. Ott ültek az emberek, akik komolyan életszentségre törekedtek, mindegyik egy-egy márványtömb előtt, és vésték, alakították. Némelyek már majdnem egy kész remekművet munkáltak ki a rideg kőből, mások ellenben még az elején tartottak és még csak egy formátlan tömb volt előttük. Köztük észrevette Szent Róza saját magát is, amint kalapáccsal és vésővel a márványtömbje előtt ül, és könnyek közt vonásról vonásra alakítja ki a képet, melyet Isten öröktől fogva alkotott róla.
2012. november 10., szombat
Szegényekkel a középkorban
Szent Lajos király gyakran szolgálta ki „a szegényeket, akiknek enni adott, és naponta hármat közülük saját asztalához ültetett; néha mindent fölülmúló szeretettel fogyasztotta el ételük maradékait. Amikor a kórházakba ment, s ez gyakran történt, általában az olyan betegek ápolását vette át, akik a legutálatosabb bajokban szenvedtek; hajadonfőtt és térden állva szolgálta o´´ket, személyükben a világ Üdvözítőjét tisztelve, és olyan szeretettel fordult feléjük, melyet a leggyengédebb anya is alig érez gyermekei iránt. — Szent Erzsébet, a magyar király leánya, amilyen gyakran csak tehette, a szegények közé ment; néha szegény asszonynak öltözve jelent meg udvarának hölgyei között, és azt mondta: ’Ha szegény lennék, így öltözködnék’. Istenem, mily szegény volt az a fejedelem és ez a fejedelemasszony minden gazdagságuk mellett, és milyen gazdag a szegénységükben! Boldogok, akik ily módon szegények, mert övék a mennyek országa. Az utolsó ítélet nagy napján a szegények és a királyok királya azt fogja nekik mondani: ’Éheztem és
enni adtatok; meztelen voltam és felöltöztettetek; vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot’!” (Mt 25,34-36, Filotea III,15)
enni adtatok; meztelen voltam és felöltöztettetek; vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot’!” (Mt 25,34-36, Filotea III,15)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


